TDK Nap 2019

Mint minden évben, idén tavasszal is megrendeztük a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói tudományos versenyét, a Tudományos Diákköri Konferenciát. Az erkölcsi valamint részben anyagi elismerésen túl a versenyen való részvétel kitűnő lehetőség a szakmai fejlődésre, egy TDK helyezés nagyon jól mutat az önéletrajzban is, valamint a konferencián elért helyezés többletpontot jelent a mesterképzésre való jelentkezésnél. Mivel a TDK-munka sok esetben a szakdolgozatba beépül illetve abban folytatódik, a dolgozat tekinthető egy előzetes munkának is, amelynek tapasztalatait, a konzulens, illetve a bíráló véleményét hasznosítani lehet a tényleges szakdolgozatban. Ugyancsak nem elhanyagolható az a tapasztalat, amit az előadásra való felkészülés és maga az előadás jelent. Mivel egyre kevesebb esetben kell szóbeli vizsgát tenni, a szakmai tárgyú előadókészség gyakorlására kevés mód nyílik. A munkába állást rendszerint szóbeli interjú is megelőzi, ahol sok múlik a jelölt fellépésén, vitakészségén. Egy TDK konferencia ehhez is jó rákészülési, illetve gyakorlási lehetőséget nyújt.

A 2019-es tavaszi TDK-ra 22 nevezés érkezett 4 szekcióban.

Eredmények - 2019. tavasz

Kommunikáció szekció

1. helyezés: Horváth Ádám: A nem verbális kommunikáció (konzulens: Dr. Róka Jolán)
2. helyezés: Horváth Viktória: Integrált, több platformos, közösségi alapú politikai kommunikáció és kampányok analízise. A FIDESZ- KDNP 2018-as választási kampánya (konzulens: Weinwurm Bence)
3. helyezés: Favaron Jennifer: Tiszteletreméltó férfiak (konzulens: Nagy Ildikó)
3. helyezés: Gabila Bertrand Banguket: Influence of Cultural Narratives and Music Lyrics on African  American Ethnicity (konzulens: Bódis Krisztina)

Marketing szekció

2. helyezés: Kovács Dóra: Mennyire tudatosak pénzügyileg a nők Amerikában és Magyarországon, valamint ezt hogyan fejleszthető a bankmarketing segítségével? (konzulens: Máté-Csóti Janka)
2. helyezés: Mészáros Lőrinc: Insta celebek és Vloggerek. Az influencer marketing növekvő szerepe és alkalmazási lehetőségei (konzulens: Dr. Papp-Váry Árpád)
3. helyezés: Kasza Kata: A városi kerékpározás reneszánsza Magyarországon. A kerékpár megjelenése mint stíluselem az új fogyasztói trendek körében (konzulens: Máté-Csóti Janka)
- Baranyai Balázs: A FORMULA 1 üzleti lehetőségei, marketingje és átalakulása (konzulens: Dr. Papp-Váry Árpád)
- Berta Blanka: Az Iberostar Grand Hotel Budapest***** online marketingtevékenysége (konzulens: Dr. Grotte Judit)
- Csete Alexandra: A közösségi média szerepe a márkázásban.
- Szücs Adrienn: Szárnyakkal a földön - rendezvényhelyszín egy repülőgépben (konzulens: Köves Tamás)

Menedzsment szekció

1. helyezés: Bajári Orsolya Jázmin: Alkalmazotti motiváció a KKV szektorban (konzulens: Dr. Alpár Vera Noémi)
1. helyezés: Héja Dávid: Befektetői bizalom a Quaestor csoport és egyéb pénzügyi botrányok tükrében (konzulens: Büttl Ferenc)
2. helyezés: Bajnok Eszter: Hatékony fizikai munkaerő-toborzás napjaikban (konzulens: Dr. Alpár Vera Noémi)
3. helyezés: Takács Szindi Klaudia: A számlák logisztikája (konzulens: Dr. Antoni Alfonz Dénes)
- Babics Zoltán Gábor: Bővített ellátási lánc, mint a versenyelőny forrása. Beszállítói teljesítménymenedzsment (konzulens: Dr. Antoni Alfonz Dénes)
- Tiszai Árpád: A bizalom jelenségének sajátos megnyilvánulásai a gazdasági viszonyrendszerekben (konzulens: Dr. habil. Baranyai Zsolt PhD)

E-business szekció

1. helyezés: Bodó Emese: Az okos egészségügyi eszközök technológiái, avagy hogyan segíti a smart diagnosztika a szív- és érrendszeri betegek gyógyítását (konzulens: Dr. Kiss Ferenc)
2. helyezés: Szederkényi Román Bálint: Felhő alapú rendszerek és szolgáltatások (konzulens: Dr. Kiss Ferenc)
2. helyezés: Tóth Róbert: Blended learning módszerek alkalmazása a UPC Magyarország Kft.-nél (konzulens: Török Marianna)
3. helyezés: Ila Dániel: Dolgok Internetje - Internet of Things (konzulens: Dr. Kiss Ferenc)
3. helyezés: Tóth Mirtill: Mesterséges intelligencia alkalmazásai (konzulens: Dr. Kiss Ferenc)

OTDK-n induló hallgatóink:

  • Kommunikáció: Horváth Ádám
  • Marketing: Kovács Dóra
  • Menedzsment: Héja Dávid
  • E-business: Bodó Emese, Szederkényi Román Bálint, Tóth Róbert, Ila Dániel

Gratulálunk minden résztvevőnek!


További fontos információ

2016 októberétől a Budapesti Metrpolitan Egyetemen a FOSZ-os és a BA hallgatók - nappalis és levelezős egyaránt - a szakdolgozataikat változtatás nélkül benyújthatják intézményi TDK konferenciára (sem formailag, sem tartalmilag nem szükséges változtatni a házi versenyre).

Amennyiben a hallgatók a TDK-re benyújtott BA szakdolgozatát az intézményi TDK konferencián megvédi - azaz prezentálja, reagál az írásos bírálatra és a helyszínen feltett kérdésekre -, az összesített pontszám alapján a teljesítményét

  • amennyiben eléri a maximális pontszám 80%-át, akkor a záróvizsgán jó (4),
  • amennyiben eléri a maximális pontszám 90%-át, akkor a záróvizsgán jeles (5)

eredménnyel elfogadjuk.

Amennyiben nem éri el a TDK intézményi fordulóján a maximális pontszám 80 százalékát, vagy nem prezentál, akkor a szakdolgozatát a záróvizsgán a normál eljárás szerint védheti meg. Ennek keretében a bírálatok és a védés teljesítménye függvényében természetesen módja van jó (4) vagy jeles (5) eredmény elérésére is.

Amennyiben a hallgató a TDK intézményi fordulóján elért eredményt nem fogadja el, a záróvizsgán megismételheti a védés a normál eljárás szerint.


TDK-jelentkezés menete

Jelentkezés a konferenciára
Jelentkezni  a dolgozat szerzőjének, konzulensének, a választott tématerület megadásával szükséges a tdk@metropolitan.hu e-mail címen 2019. október 31-ig.
A konferencián lehetőség szerint tudomány-, illetve tématerületenként külön szekcióba kerülnek a dolgozatok, mely beosztás alapját a jelentkezéskor megadott téma jelenti, de ettől a szervezők eltérő beosztást is kialakíthatnak.

Dolgozat elkészítése
A dolgozatnak az egyetemi képzésben oktatott tananyag rutinszerű gyakorlásán túlmutató, tudományos igényességű, egy METU-s oktató által vezetett munkának kell lennie. A dolgozat felépítését első sorban a téma, a terület, illetve a kutatás sajátosságai határozzák meg.

Dolgozat leadása, jelentkezés véglegesítése
A konferencián való részvétel feltétele az elvégzett kutatást összefoglaló dolgozat elkészítése, határidőn belüli beadása. A dolgozatok leadásának és a jelentkezés végső módosításának határideje 2019. november 08. A dolgozatot 1 nyomtatott példányban a HIK-en kell leadni, illetve határidőig el kell küldeni elektronikusan a tdk@metropolitan.hu e-mail címre.

Felkészülés a prezentációra
A dolgozatleadás határideje után a szekciók beosztása is véglegesítésre kerül. A szekciókban maximálisan 12 percben kerülnek bemutatásra a dolgozatok. A kutatás, illetve a dolgozat prezentálásakor érdemes a saját munka bemutatására fektetni a hangsúlyt!

Részvétel a konferencián
A konferencia napja 2019. november 14. Érdemes a meghirdetett kezdési időpont előtt a helyszínre érkezni a megfelelő felkészüléshez, a technika kipróbálásához. A szekciók bizottsága dönt a prezentációk sorrendjéről, a kapcsolódó kérdések megvitatásának módjáról. A szekció előadóinak ajánlott és elvárt, hogy végighallgassák az összes prezentációt. A résztvevőkön túl oktatók, hallgatók és érdeklődők is részt vehetnek az előadásokon. A bizottság a szekció zárásakor röviden értékelheti az elhangzott prezentációkat, de eredményt nem hirdethet!

A konferencia zárása az ünnepélyes eredményhirdetés a nap végén, ahol a díjazottak oklevelet vehetnek át.

taggle vége