Szabó Bianka Anna története #metuALUMNIstories
Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Szabó Bianka Anna történetét!
Mikor és miért választottad a METU-t, mit tanultál?
Egy óriási csalódást követően találtam rá az akkori BKF-re, és a főépületbe lépve az első pillanatban éreztem, hogy jó helyen vagyok. Végzett webdesignerként, főállás mellett kezdtem el a szakot és az ott tanultakat már a kezdetektől, fokozatosan építettem be a portfóliómba – ekkor már hat éve a szakmában dolgoztam. 2014 őszén, a diploma megszerzését követően megalapítottam önálló cégemet, a BeeCorp Studiot. Eleinte hagyományos grafikai tervezéssel kezdtem, majd az ügyféligények szerint bővítettem a szolgáltatási portfóliót. Manapság már teljes kivitelezést is el tudunk vállalni a tervezéstől, a kivitelezésen át a gyártásig, mert megvan hozzá a kellő szakmai háttér és a kipróbált partneri hálózatunk.
Mesélj a karrierutadról! Hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd?
A METU-s tanulmányaim előtt indult el a szárnypróbálgatásom, hiszen akkor már a kezemben tartottam egy szakmát és egy diplomát; több éves szakmai múlttal rendelkeztem a 3D tervezés, fotózás és videózás területén. Az i-re a pontot viszont a METU-n megismert oktatók tették fel, akik nem elméleti csomagot adtak át, hanem gyakorlati tudást és konkrét esettanulmányokat. Ezeket a tapasztalatokat az ügyfeleimnél és az oktatási, tanácsadási projektjeimnél is hasznosítom. Nagyon fontos számomra a személyes integritásom, így a márkaépítésben szerves feladatot vállalok, a garanciánkat komolyan veszem.
Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?
Azt szoktam mondani, hogy ez az én világom, hiszen dübörög a home office, a cégek áttértek az online kommunikációra, egyre kevesebbet nyomtatunk, természetessé vált az elektronikus szerződések használata is. Ügyfeleink közül még mindig sokan ragaszkodnak a személyes jelenléthez, így az időpontokkal néha sakkozni kell, mire mindenhova odaérek, de előfordult már, hogy a kisfiam is beült egy-egy meetingre (ő pocakban elvégzett egy marketing menedzser képzést is, így élvezi ezeket a találkozókat). Szerencsére mindenhol szeretettel fogadták, még a nagyobb partnereinknél is, ahol külsős tanácsadóként vezetek projekteket.
Meséld el egy meghatározó, METU-hoz fűződő emlékedet!
A legizgalmasabb időszakom kétségkívül a szakdolgozat leadás előtti néhány hét volt. Én mindig is úgy működtem, hogy a millió ötletből kellett egyet kiválasztanom, és mire végre összeállt a téma, váltani akartam. A konzulensem és a saját legnagyobb örömömre a második ötletem végül dolgozattá formálódott, és ezzel a témával kiállhattam a bizottság elé, letehettem a záróvizsgát.
Számodra mi a siker definíciója?
A siker egy megfoghatatlan érzés, amit az ügyfeleim tükrén keresztül tudok leginkább érzékelni. Az ő sikerük az én sikerem is.
Mit üzennél az alumni társaidnak?
Járjanak nyitott szemmel és füllel: tanuljanak, fejlődjenek, mert a tudás örök és elpusztíthatatlan.
Mit jelent neked a “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen?
Legfőképpen azt jelenti, hogy amikor új dolgot szeretnék tanulni, eszembe sem jut más intézmény, azonnal a METU honlapján kezdek böngészni. Nagyon szeretnék egy közgazdász diplomát, így ez a következő lépcsőfok a karrieremben.
Egy elgondolkodtató kérdéssel is készültünk: mi az az egy dolog, amit általában nem tudnak rólad az emberek?
Kevesen tudják, de nagyon nehezen oldódok fel az online konferenciahívások során, így jelenleg sokat dolgozom azon, hogy kellőképp felvállaljam a “bad hair day”-eket és azt, ha nem tökéletes az, amit a kamerában viszontlátok.
2022. 02. 14.Hírek
![analogcsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/analogcsempe.jpg)
Analóg hagyománytól a TikTokig: METUFOTO a Művészetek Völgyében
A 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválon június 22-26. között a METUFOTO számos i …
![üdvametuncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/udvametuncsemp.png)
Rektori köszöntő
Szívből gratulálok a sikeres felvételihez, mától Ön is a METU értékes közösségén …
![METUALUMNIMOBCSEMP](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/metualumnimobcsemp.png)
A METU Alumni Club közössége átlépte a 10,000 regisztrációt! Köszönjük!
Örömünkre szolgál bejelenteni a hírt, hogy a 2023 n …
![3ddiplomacsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/3ddiplomacsempe.jpg)
3D technológiát és kreatív divatot ötvöz a METU frissdiplomásának díjnyertes startupja
A Média design szakos hallgató által alapított Mixony már elnyerte a Fashion Awa …
![pagksélgmléasmgéla112](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/pagkselgmleasmgela112.png)
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt …
![rekoncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)