Sipos Fanni / Grafika nagykövet 2020

Fanni Tervezőgrafika alapszakunk után most mesterszakunk hallgatója és a Grafika terület nagykövete. Munkája látható volt a NKA25 - Támogatott művek az iparművészetben kiállításon, a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében az Empathy Cafe & Bistroban. Az Aurórában a Hang az űrben címmel csoporttársaival közös projektjüket ismerhette meg a közönség. Plakátjait láthattunk a Lengyel Filmtavasz kiállításán, a 10. Plasters-en Torunban és a Bogyólé idei pályázóit bemutató tárlaton is. A Flash! Hallgatói Prezentációk Esten is hallhattuk előadóként. Alapszakos diplomainterjúját itt olvashatod.

 

Milyen érzés, hogy Téged választottak területed, szakod nagykövetének, mit jelent ez számodra?
Motiváló, hogy egyike lehetek azoknak a diákoknak, akiket kiválasztottak erre a szerepre. Igyekszem a lehető legtöbbet tanulni ebből a szituációból, és segíteni a kis csapatot, megmutatni azt, hogy a grafika világa milyen sokrétű lehet. 

Miért ezt a szakot választottad?
Már az alapképzést is a Tervezőgrafika szakon végeztem el. Úgy éreztem, még szeretném fejleszteni a tudásom ezen a területen, szerettem volna új feladatokban kipróbálni magam, így döntöttem el, hogy szeretnék tovább menni a mesterképzésre is. Nem elhanyagolható, hogy az egyetem közegét is nagyon megszerettem időközben. 

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
A METU azért jó választás, mert mindenki megtalálhatja az érdeklődési területén belül azt a kis szeletet, amiben jobban el szeretne mélyülni és leginkább magáénak érezhet, ebben a tanárok is segítséget nyújtanak. A saját tapasztalatom szerint nagyon jó a közösségi élet. Plusz rendszeres lehetőség nyílik arra, hogy a diákok megmutathassák munkáikat a nagyközönségnek is.


Mesélj arról kicsit, hogy milyen feladatokkal kell/kellett megbirkóznod az egyetemi évek alatt!
Alapképzésen a kezdetekkor egyszerűbb, gyorsabban megoldható, mégis komplex gondolkodást igénylő feladatokat kaptunk. Piktogram, CD/könyvborító, plakáttervezés. Majd később ezekre építve kaptunk összetettebb feladatokat, mint az információs rendszer, csomagolás, kis/nagy arculat, webdesign tervezés.  A mesterképzésen pedig kiadvány, magazin, társasjáték tervezés is előkerült. Folyamatosan egyre több feladat és "teher" került a vállunkra.

Melyik tantárgy miben segít/segített Neked?
Mivel már az alapképzést is itt végeztem és nemsokára befejezem a mesterképzést is, így talán átfogóbb képem van arról, hogy melyik tantárgy/feladat miben járult hozzá a fejlődésemhez. Ennek ellenére, nem tudok kiemelni egy tantárgyat sem, mert mindegyikre szükség volt ahhoz, hogy kialakuljon egy bizonyos gondolkodásmód, rendszer, ami alapján ma már már teljesen másképp állok hozzá egy tervezési feladathoz, mint öt évvel ezelőtt. Azt hiszem, ez a legfontosabb dolog, mivel a különböző programok használatát, akár a négy fal között otthon is megtanulhatja az ember.

 


Az elméleti tantárgyak közül melyiket tartottad a leghasznosabbnak?
Az olyan elméleti órákat szerettem, amelyek párhuzamot húztak jelen és múlt között, így behozták a jelenkor aktuális problémáit a tanterembe.

Mit találtál a legizgalmasabbnak?
Általában azok a feladatok töltenek el igazán izgalommal, ahol kicsit szabad kezet kapunk és kevesebb a kötöttség. Illetve valamilyen formában a saját érzéseinket, gondolatainkat is bele lehet vinni egy munkába. Például a plakáttervezés pont egy ilyen műfaj.

Melyik volt a kedvenc projekted és miért?
A kedvenc projektem "Az én könyvem" című feladat volt, amiben saját magunkat kellett bemutatnunk, szabadon választható technikával. Azért szerettem ezt a feladatot, mert a mai rohanó világban elég kevés idő jut arra, hogy kicsit magunkba nézzünk és elmélázzunk, ebben a feladatban pedig pont erre volt szükség.

 


Melyik okozta a legnagyobb fejtörést?
A legnagyobb fejtörést a társasjáték készítés okozta,  hiszen itt nem elég egy jól eltalált design, a játék mechanikáját is nekünk kellett kitalálni, ami túlmutat egy általános tervezői munkafolyamaton.

Mire vagy a legbüszkébb? Milyen sikerek vannak a hátad mögött?
A tavalyi félévben több plakátom is kiállításra került hallgatótársaimmal együtt. Lengyelországban, az Urániában, illetve a Szimplában is kint voltak a plakátjaink. Mindig örülünk az ilyen lehetőségeknek, amikor az egyetem falain kívülre kerülhetnek a munkáink.

 


Hogyan látsz hozzá egy-egy feladat megoldásához?
Általában hosszú agyalás, jegyzetelés, kutatás előzi meg nálam a tervezési folyamatot, próbálok a mélyére ásni a kapott feladatnak és több szemszögből megvizsgálni. Csak miután jól körbejártam a témát, akkor kezdek el az íróasztalnál tervezni.

Mennyire kell együtt dolgoznod a csoporttársaiddal vagy más szakosokkal? Ki tudod használni azt az előnyt, hogy ennyiféle terület/szak van az egyetemen?
Eddig sajnos nem igazán kellett csoportban dolgoznunk más szakra járókkal, illetve a csoportunkon belül is idén kell először csapatban dolgoznunk szintén egy társasjáték tervezése kapcsán.  

 

Hogyan fogalmaznád meg, miről szól a te területed?
Nehéz kérdés, mert nagyon sokrétű ez a terület, így nagy általánosságban azt mondanám, hogy feldolgozunk, tömörítünk, közvetítünk és vizualizálunk olyan információkat/szövegeket/gondolatokat, amiket szóban vagy írásban nem lehet, vagy esetleg nem a leghatásosabban lehet átadni. 

Mivel foglalkozik az, aki a te szakodon tanul?
Akit érdekel ez a szak, biztosan megtalálja benne a saját érdeklődésének megfelelő irányt, mivel nagyon sokféle feladatban és stílusban kipróbálhatjuk magunkat.

Hogy látod, akik már végeztek hogyan tudnak elhelyezkedni? Mivel foglalkoznak?
Úgy tudom, hogy az alapképzésen végzett csoportunk nagy része elhelyezkedett a szakmában vagy esetleg továbbtanult akár mesteren vagy egyéb képzési formában. Úgyhogy, én úgy látom, hogy jó eséllyel el lehet helyezkedni grafikusként.

 


Mivel szeretnél Te foglalkozni a jövőben?
Nagyon boldog lennék, ha illusztrálással, könyvborító tervezéssel, esetleg plakáttervezéssel foglalkozhatnék.

Milyen programokat, kiállításokat, szakirodalmat, könyvet ajánlanál, hová menjen el az, aki érdeklődik a területed iránt?
Mindenképpen ajánlom, hogy látogassanak el a Graphifest keretein belül megrendezett kiállításokra. Idén először került megrendezésre az Illusztrációs Fesztivál, amire remélem a későbbiekben is sor kerül majd, mert nagyon jó látni, hogy az illusztráció is egyre nagyobb figyelmet kap. A Posterfest szintén izgalmas lehet azoknak, akiket érdekelnek nemzetközi alkotók is. Nagyon sok érdekes esemény kerül megrendezésre, viszont érdemes résen lenni, hogy le ne maradjon az ember.

 


Milyen online felületeket böngésszen, kövessen az, akit érdekel a te területed?
Nagyon sok külföldi oldal elérhető könnyedén instagrammon, viszont lehet, hogy kevesebb frissen végzett középiskolás tud a magyar szakmai eseményekről, például szerintem hasznos, hogy kövessék az Arany Rajzszög, Magyar Plakát Társaság oldalát facebookon, ahol naprakész információkat kaphatnak a magyar grafikai életről.

Mivel töltöd a szabadidődet?
A szabadidőmben legtöbbször a szabadban vagyok és kirándulok, kicsit kiszabadulok a számítógép mellől.

Milyen koncertet ajánlanál?
Sajnos nem igazán jut időm arra az elmúlt pár évben, hogy koncertre járjak, amit nagyon sajnálok, ezért azt hiszem nem én vagyok a legmegfelelőbb alany erre a kérdésre. Egy ideje The Qualitons koncertre szeretnék eljutni, de valahogy sosincs rá időm.

Milyen tanácsot adnál a most felvételizőknek?
Ne essenek kétségbe és még időben kezdjenek el gondolkodni azon, hogy mit szeretnének beletenni a portfóliójukba, ha úgy érzik, valamiben még fejlődniük kell, ne sajnálják rá a plusz befektetett energiát, mert előbb vagy utóbb megtérül.

Mivel, hogyan készüljenek? Hogyan állítsák össze a portfóliójukat?
A portfólióba csak olyan munkát érdemes beletenni, amit úgy éreznek, hogy szívesen bemutatnának a tanári karnak és legjobban mutatja milyenek is ők, milyen szinten állnak jelenleg. A felvételi tájékoztatóban részletesen szerepel, de biztosan kell beletenni tanulmányrajzot és egyéni grafikai munkákat is. Illetve, ha van más terület, amiben szívesen megmutatná magát a jelentkező, azzal is ki lehet egészíteni az anyagot.


Vegyenek-e részt, járjanak-e felvételi előkészítőre?
Mivel egy nagyobb váltás után döntöttem el, hogy felvételizni fogok a grafika szakra úgy éreztem, hogy mindenképp szükségem van az előkészítőre, hogy esélyem legyen a felvételin. Így én csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget. 

Neked milyen élmény volt a felvételi?
Az az igazság, hogy már elég régen volt és biztosan kicsit idealizáltam azóta a helyzetet, mivel bekerültem. Azt tudom, hogy nagyon féltem tőle, de amint beléptem a terembe, elszállt az idegességem, mert a felvételi bizottság nagyon barátságos közeget teremtett, így könnyebb volt elengedni az izgulást.

Csinálnál-e valamit másképp, ha most állnál a pályaválasztás, felvételi előtt?
Nem igazán csinálnám másképp, mint akkor. Egy dolog jut eszembe, amin változtatnék, és ezt bátran ajánlom másoknak is, mert sokat jelenthet az első két félévben, korábban elkezdeném elsajátítani a különböző programok használatát, oktató videók segítségével. Mert az elején ez a hiányosság sok gátat szabhat az alkotási folyamatban, persze ez idővel elmúlik.