Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Showroom Tunisia 19.1 kortárs öltözéktervező pályázat | Budapesti Metropolitan Egyetem

Showroom Tunisia 19.1 kortárs öltözéktervező pályázat

Idén első alkalommal került meghirdetésre a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal Budapesti Képviselete és a Budapesti Metropolitan Egyetem Showroom Tunisia 19.1 kortárs öltözéktervező pályázataA kortárs öltözéktervező pályázat célja az volt, hogy elősegítse a tunéziai tradicionális öltözködési formák, ruhadarabok, kiegészítők, alapanyagok, díszítések, motívumok és technikák felhasználását a kortárs divatba illeszthető újraértelmezéssel.

A pályázat első lépéseként Ben Gamra Sofien divattervező tartott előadást Kézműves tárgykultúra alapszakunk hallgatóinak a tradicionális viseletekről. Ezt követően a szakon többször került sor prezentációkra, az anyagkísérletek, tervezési fázisok bemutatására, majd az előzsűrizés is sikeresen lezajlott.

2019. június 27-én, csütörtökön 17 órai kezdettel nagyszabású performansz keretében mutatkoztak be a METU Kézműves tárgykultúra alapszak öltözék és kiegészítő tervezés, valamint divatékszer és -kiegészítő specializáció hallgatóinak mini kollekciói a Goldberger Textilipari Gyűjteménynek helyet adó Textilmúzeumban.


 


A performanszon megjelenő ruhák és kiegészítők között a pályázat feltételeinek legjobban megfelelő alkotásokat is megismerhette a nagyközönség. A zsűri által kiválasztott öltözéket és a kiegészítőt tervező hallgatók tunéziai tanulmányutat nyertek, aminek a keretében személyesen ismerkedhetnek meg a tunéziai kézműves hagyományokkal, tradicionális viseletekkel és divattal.


Az öltözék és kiegészítő tervezés specializáción a legjobb pályamű Katona Dóra Mya munkája lett, aki a Kézműves tárgykultúra alapszak öltözék- és kiegészítő tervezés specializációjának 2. éves hallgatója. Mya a tunéziai tradicionális viseletek tanulmányozása során talált rá fő inspirációs motívumára, amely a szabott ruhaformák és a szabad drapériázás kettősségében rejlik. A formakísérletek során rengeteg izgalmas lehetőséget mutatott be, amelyben az eredeti tunéziai anyagok sajátosságát, a bordűr szerepét is újraértelmezte. A nemes és klasszikus vonalvezetést összhangba hozta a kortárs sziluettekkel, ezzel egy változatosan és egyénien alakítható, átértelmezett kiskosztümöt formált meg, amely egy dinamikus és nőies stílust képvisel. Nőiességét és klasszikusságát anyaghasználatával is elősegíti, a sejtelmes fények, arany és élénk színek kombinációja a keleti kultúrát idézi, a szabásvonalakkal, hosszakkal pedig az aktuális trendeket követi.

  


A divatékszer és -kiegészítő specializációs hallgatók közül Bugyik Nikoletta nyerte el az első helyezést, aki a tunéziai hímzések tanulmányozása nyomán olyan nyakékeket tervezett, melyek a hímzések erőteljes folthatását idézik, de különálló nyakékként más-más ruhákon is viselhetők. Anyaghasználatuk, technológiai megoldásuk révén igazi kortárs ékszerek készültek, melyek a hagyományos ruhákat idézve a legmodernebb trendekhez is illeszthetők. 

 


Ezúton is gratulálunk a győztes hallgatóknak!

A pályázaton szereplő további METU-s alkotók: Ácsbog Cintia, Huang Wenqing, Kaszás Nikolett, Poláková Réka, Ságodi Nelli, Tar Etelka, Tóth Vanda, Farkas Katalin, Horváth Kriszta, Zakariás Veronika  


 


Szakmai vezetők: Aranyosi Zsuzsanna DLA textilművész, Jermakov Katalin ötvösművész

A pályázati együttműködés kiemelkedő tapasztalati lehetőséget biztosított a hallgatók számára ahhoz, hogy egy nagy múltú és gazdag előzményekkel rendelkező kultúrát első kézből tanulmányozzanak. Különösen fontos volt, hogy a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából eredeti tunéziai alapanyagokkal dolgozhattak mind a ruhák, mind az ékszerek területén. A személyesség, az autentikus információk, a tunéziai iparművész bemutatója eredeti tradicionális öltözetekkel hozzájárultak hozzá a pályázat sikeréhez.


Eseményfotók: Benkő Molnár Fanni, METU

2019. 06. 28.

Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Richárd személyében. Az új vezető célja, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon.

METU Nagy Lajos

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

Művészet
METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COUTURE Kortárs magyar fotóművészeti kiállításon New Yorkban, a Liszt Ferenc Intézet szervezésében. ​

Ajkai Dávid

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Művészet
Művészet
Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája annak a nemzetközi kiállításnak, ami október 4-én nyílik az Artus Stúdióban.

hír csempe

Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Művészet
Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismertebb egyetemével írt alá együttműködési megállapodást Dr. Vasa László tudományos rektorhelyettes.

ada

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

KommunikációTurizmusÜzlet
Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak magáénak bank és pénzügyi területen.

metu

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

KommunikációTurizmusÜzlet
A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a kazahsztáni Almatiban működő Kenzhegali Sagadiyev University of International Business (UIB) egyetemmel.

kazah

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Művészet
Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyetemek diplomatervezetei közül a legizgalmasabbakat.

Octogon megjelenések

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

Művészet
Művészet
A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot négy lelke című animációs filmjét jelöli a „legjobb nemzetközi film” kategóriában a 2024-es Oscar-díjra.

gauderaron

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...