„Számomra a fotózás az emberi érzéseknél kezdődik, amikor ránézek egy fotóra és kapcsolódni tudok hozzá.”
Dorina Fotográfia alapszakunkon diplomázott. Fotóriporterként azokat a pillanatokat és mozzanatokat igyekszik leginkább megörökíteni, amellyel üzenni tud: értékekről, érzésekről, olyan helyzetekről, amelyben az emberség, a szeretet felül tud kerekedni mindenen.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Már kiskoromtól kezdve is inkább a művészeti irányvonal vonzott leginkább, rengeteget festettem és rajzoltam. A fotózás szeretete számomra 13-14 évesen kezdődött, amikor megkaptam életem első saját kompakt kis fényképezőgépét. Nagy örömömet leltem benne, hogy azt örökíthetek meg vele, amit szeretnék. Illetve nálunk a családban a nagypapám volt az, akinél szintén nagy szenvedély volt a fotózás, előszeretettel dokumentálta a családi események összes mozzanatait, és ami körül vette őt a világban. Így úgy érzem, most az ő egyik álmát is viszem tovább, és teljesedek ki benne.
Miért ezt a szakot választottad?
Érettségi után teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ilyen irányba szeretnék továbbtanulni, ezért is felvételiztem végül a METU Fotográfia szakára. Első félévben amikor specializációt kellett választani, fotóriporter szakirány volt számomra a legszimpatikusabb, és amit a leginkább magaménak éreztem, mert valódi emberi sorsokat, történeteket dolgozunk fel.
Mi inspirál?
Ha valami olyat adhatok át másoknak a munkámmal, aminek üzenete van, megérint másokat és elgondolkoztat. Számomra a fotózás az emberi érzéseknél kezdődik, amikor ránézek egy fotóra és kapcsolódni tudok hozzá.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Eredeti Fény Zen templom: Korniss Péter kiadott feladata kapcsán egy közösség életet kellett megörökítenünk. Mindig is érdekelt a buddhizmus mibenléte, így nagyon örültem, amikor rátaláltam az Esztergomban található Eredeti Fény Zen Templomra. Ahol minden hónap végén rendeznek egy 4 napos elvonulást, a még kezdők vagy már tapasztaltabbak is belekóstolhatnak a zen gyakorlásába. Ami magába foglalja a napi 4 2x50 perces meditációt, minden meditáció előtti éneklést, a buddhizmusra jellemző vegetáriánus étkezést. Számomra hatalmas élmény volt ezt a témát fotózni, a fotózás mellett én is részt vettem ugyanúgy az elvonuláson, rengeteg új élménnyel, tapaszlattal gazdagodtam, amiben előtte még nem volt részem.
Csalogány Diáksport Egyesület:Révész Tamás által kiadott munkám során a Csalogány Óvoda és Általános Iskolában voltam fotózni, ahol gyógypedagógiával foglalkoznak. Rengeteg készségfejlesztő lehetőség áll rendelkezésükre a gyerekeknek. Ezen belül pedig működik a Csalogány Diáksport Egyesület, ahol játékos formában alapozzák meg a mozgásnevelést, hogy minden gyermek az önmagához illő mozgásfejlesztést kapja meg, és önmagához mérten fejlődjön szárazföldön és vízben egyaránt. Többször is visszajártam a gyerekeket fotózni, ugyan én csak fotósként vettem részt az úszás órán, de mindig hatalmas mosollyal jöttem el utána, annyira szeretettel teljesek és nyitottak voltak a gyerekek, öröm volt őket fotózni.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Diplomamunkámban az előző félévben Pettendi Szabó Péter családom története feladatát folytattam tovább. A tanárok világítottak igazán rá, hogy érdemes lenne mindenképp ezzel a témával diplomamunkaként is foglalkoznom. Ami végül multimédia formájában készült el, a nagypapám Alzheimer betegségét feldolgozva. A videóban archív és már általam készített fotókkal és videókkal kiviteleztem és érzékeltettem, hogy maga a betegség mennyire átformálja a beteg személyiségét, többé már nem ugyanaz az ember lesz, mint aki előtte volt.
Anyukámmal és a nagymamámmal meséltetem el hanganyag formájában a betegség lefolyását, és azt, hogy családtagként hogyan éli meg az ember az egyik hozzátartozójának az elvesztését. Számomra a legfontosabb üzenet, amit szerettem volna mindezzel átadni, hogy felnyissam az emberek szemét erre a szörnyű betegségre, ami a mai napig gyógyíthatatlan még. Az egyik legnagyobb értünket veszi el az életben, az emlékeinket, amiket viszünk magunkkal tovább, később építkezünk belőle, és az egyetlen dolog amit mindvégig magunkénak tudhatunk később.
Mikor januárban eldőlt, hogy ezen a témán fogok dolgozni, a betegség romlásához képest még teljesen jól volt, stagnált a Papa Alzheimer állapota, nem volt ezenkívül semmi egyéb problémája. Februárban kezdődött nála egy vírusos tüdőgyulladás, amivel az alapvetően legyengült immunrendszere már nem tudott megküzdeni.
Eszembe se jutott volna, hogy pont a diplomamunkám kellős közepén kell azzal is megküzdenem, hogy a nagypapámat is elveszthetem. Rettentő sok küzdelmet és harcot vívtam a saját lelkemmel, hogy ennek ellenére is végig tudjam csinálni a diplomát és ne adjam fel. Nagyon sok támogatást kaptam a családomtól és a tanáraimtól, akik nélkül azt hiszem nem tudtam volna sikeresen végig csinálni. Alapvetően talán az egyik legnehezebb dolog az életben amikor azzal kell szembesülnünk és elfogadnunk, hogy lehet, hogy hamarosan el fogunk veszteni valakit, akin már minden erők ellenére se tudunk többet segíteni. Ezt irtó nehéz elfogadni, és azt hiszem egy élet munkája kell ahhoz, hogy ezeket a helyére tudjuk tenni magunkban.
Nagyon sok mindenre tanított ez az időszak emberileg is, az elfogadásról, és hogy mekkora kincs az az idő, amit a szeretteinkkel tölthetünk. Pont ezért sokszor éreztem inkább a sztori részesének magam, mint a megalkotójának. Ugyanakkor nagyon nehéz amikor érzelmileg is ennyire kapcsolódik valaki egy adott témához, szinte lehetetlen szétválasztani a két dolgot, hogy a történések ellenére nekem ugyanúgy dolgoznom kell tovább rajta. Ami a leginkább motivált, hogy már csak a Papa miatt se adhatom fel, tartozom neki is ennyivel, hogy befejezem, és végigcsinálom, egy nagyon megható emléket hagyok hátra neki, és bízom benne, hogy ő is ugyanolyan büszke rám odafentről.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
A technikai dolgok mellett leginkább a látásmódom az, ami sokat változott és fejlődött a sulis évek alatt. Illetve megtanít, hogy a kritikákat ne magunkra vegyük, hanem megpróbáljuk építő jellegűen hozzáállni, és azokat a momentumokat elcsípni belőle, amelyek az én fejlődésemet tudják szolgálni. A tanárok tanácsai mellett pedig szerintem ugyanolyan fontos, amit a csoporttársaktól, egymástól is kapunk és tanulunk az évek során. Nekem nagyon sokat adott, amikor órák után külön is összeültünk a többiekkel és átbeszéltük egymás anyagait. Nem ellenfelek és versenytársak voltunk, hanem mindenki azon volt, hogy segítsük egymást.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Szakmailag a legjobb emberek tanítanak az iskolában, akik nagyon sok mindent letettek már az asztalra, így nagyon jó érzés, hogy ennyire elismert tanároktól tanulhatunk és akikre felnézhetünk. Nagyon jó hangulatba teltek mindig az órák, inkább egy családias légkörbe éreztem magam, mint sem egy szigorú tanórán.
Hogy érzed magad frissdiplomásként?
Nagyon gyorsan elment ez a 3 év, szinte hihetetlen, hogy már vége van az egyetemi éveknek. Nagyon stresszes volt számomra ez az utolsó félév, hatalmas megkönnyebbülés, hogy túl vagyok rajta, ugyanakkor úgy érzem, hogy most egy nagy fejezet és egy korszak is lezárult az életemben, amiből rengeteget tanultam és formálódtam emberileg.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Alapvetően egy kicsit izgulós típus vagyok stresszhelyzetben, ehhez mérten pedig a diplomavédés is hatalmas stresszfaktor volt nálam, ugyanakkor bíztam benne, hogy sikerülni fog, hisz a félév legnehezebb időszakát már sikeresen megléptem. De az igazi megkönnyebülés már a kiállítás megnyitón volt, amikor úgy igazán büszkén néz végig az ember, hogy igen, itt vagyok és sikeresen leküzdöttem minden akadályt és nehézséget.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretnék a jövőben a diplomamunkámhoz hasonló projekteken dolgozni, továbbfejlődni még, hogy a közeljövőben a hivatásommá váljon a fotózás.
