Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Rajzzal benépesített üres campuszaink | Budapesti Metropolitan Egyetem

Rajzzal benépesített üres campuszaink

Március közepe óta campuszaink kihaltak, a pezsgő egyetemi életnek most nyoma sincs, hiányoznak nekünk a nyüzsgő termek, műhelyek. Reméljük, hamarosan újra találkozhatunk a METU falai között, de addig is nézzétek meg, jelenlegi és volt hallgatóink milyennek képzelik a saját lényeikkel telerajzolt Rózsa és Rottenbiller utcai épületeket.

Az ihletet a felhívásra a Hype and Hyper szuper #stayhomecreative – városi terek rajzsorozata adta, amelynek kiemelt borítóján az Animáció mesterszakunkon diplomázott Rebák Tamás alkotása látható.

A rajzok mellé kértünk természetesen egy kis sztorit is, hogy mit jelentenek hallgatóinknak ezek a terek, milyen élmények fűződnek hozzájuk.
Lássuk!

//////////////////////

Pataki Szandra: „A Rottenbiller campus a főhadiszállásunk a tanulmányaink alatt. Ahogy közeledik a vizsgaidőszak, szinte itt kelünk és fekszünk. Jó élmények, jó közösség, rengeteg munka. Remélem a következő félévben már mi töltjük meg az épületet. Addig pedig rajzolt kis agymenéseink randalírozhatnak kedvükre.”




Szandra Animáció alapszakunkon végzett, jelenleg mesterszakunk hallgatója. Alkotásai számos fesztivál programjában szerepeltek, többek között a 12. BuSho Rövidfilm Fesztiválon, a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál gyermekfilmes válogatásában, a 2. Magyar Filmhéten, a Bauhaus Konferencia Animotion 2014 programjában. Ezután jött a diplomaév és született meg a WireLess, a diplomafilm, amelynek tervével elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának támogatását. Innentől pedig megkezdődött az a két év, amikor a film 24 fesztiválon szerepelt és számos díjat bezsebelt. Elnyerte a legjobb animációnak járó díjat a 3. Magyar Filmhéten, Szeged Város Díját a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, filmjét bemutatták a 70. Cannes-i Filmfesztivál Short Film Corner nevű programjában is. Legutóbbi projektje mesterszakosként a Petri György Ahogyan című verséhez készült ajánló.
Szandra munkáit itt tudod követni.

//////////////////////


Zsemberi-Szígyártó Miklós: „Igazából nekem az órákon túl a szünetek cigizései adták a legtöbbet, illetve a nap végi sörözések a csoporttársakkal, mesterekkel. Szerencsére ez még mindig megmaradt, csak már volt csoporttársakkal és volt mesterekkel. A képen ez az érzés jön vissza, kicsit álomszerűbben és sokkal magányosabban.”


Miklós Tervezőgrafika mesterszakunkon diplomázott. Alapszakos diplomamunkáját az Analysis kiállításon lehetett látni, díjat nyert a műtárgy.com által fiatal pályakezdő képzőművészek számára kiírt pályázaton. Kiállított a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett programján, a Te jössz?! tárlaton, a Graphic Passage-on, valamint a GRAP-ban is. Jelenleg szabadúszó grafikusként dolgozik, emellett saját grafikákat, plakátokat és művészkönyveket készít. Most épp Zsibbadás című diplomamunkájának kiadásán dolgozik a Semmelweis Kiadóval és a Now books and music-kal, korábbi diplomainterjúnkat itt találod.
Az alábbi linkeken nézhetitek meg Miki munkáit: itt és itt.

//////////////////////

Koszó Gréta: "A Rózsa utcai campuszon mindig is imádtam a büfé részleget, ahol többször is átalakítások folytak, hogy minél otthonosabb helyet kapjunk. Emlékszem, amikor bekerült ez a firkafal, alig vártam én is, hogy pingáljak rá valamit.”



Gréta Tervezőgrafika alapszakunkon végzett, 2019 őszén elnyerte az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál tudományos illusztrációs díját Japán-Magyar Képes Szótárával. Végzése után Angliába költözött, ahonnan most ideiglenesen visszatért Magyarországra.
Kövesd Gréti munkáit az Instagramon!

//////////////////////


Csóka Dóra: „Sokan ismerjük azt az érzést a Rotiban, amikor a negyediken lenne óránk, de a lift tele, és hatalmas sor áll még előtte. Ilyenkor kénytelenek vagyunk a nehezebb utat választani, a lépcsőket. Olykor elképzelem, milyen lenne, ha a fokok megmászása helyett könnyedén felúszhatnánk, sőt akár tengeri állatok is segíthetnének órára menni, mint ezek az édes manátuszok."



Dóra Animáció alapszakunk hallgatója és az Animáció terület nagykövete. Az animáció mellett a lovaglás a mindene, így nem meglepő, hogy neki a karantén tartogatott igazán jó dolgot is.
Dóriról interjúnkban is olvashatsz.

//////////////////////


Eszteró Anett: „Alapszakos koromban, mikor még lehetett az udvaron cigizni, sokszor álltunk ez alatt a tető alatt, ha akkor is ott napozott volna ez a csaj, biztos, hogy úgy néztünk volna mi is, mint a delfin.”


Anett Képi ábrázolás
, majd Tervezőgrafika mesterszakunkon diplomázott. A 2019-es Bogyólé Borcímke Pályázaton első helyezést ért el, kiállított a 10. Plaster elnevezésű programon Torunban, a II. PosterFest különdíjasa. Munkája látható volt az OPLA. Karantén című online plakátkiállításán is.
Itt és itt nézhetitek meg Anett munkáit.

//////////////////////

Márián Gábor: „Kanári a szénbányában” – mondják az olyan emberre, aki valamely veszélyre annak bekövetkezte előtt figyelmeztet. A kanárimadarakat jó száz évvel ezelőtt bányászok használták arra, hogy jelezzék számukra a szén-monoxid vagy metán gázok esetleges jelenlétét, így elkerülve a végzetes balesetet.
Sajnos nem minden veszéllyel kapcsolatban kapunk előrejelzést, hirtelen belecsöppenünk egy adott szituációba, amit legjobb tudásunk szerint kezelnünk kell. Ennél a példánál sokkal kellemesebb emlékek miatt választottam a METU Rózsa utcai campusának A és B épület közötti határmezsgyéjét: a legtöbb órám ezekben az épületekben volt, ez volt számomra a biztonságot adó fészek! :-)”



Gábor Képi ábrázolás alapszakon, majd Tervezőgrafika mesterszakunkon végzett. Azóta szabadúszó grafikusként főleg csomagolásokat és kiadványokat tervez. 2017 óta a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának tagja és alelnöke, rendszeresen részt vesz képzőművészeti kiállításokon. 2018-ban díjazott volt a XXI. Esztergomi Fotográfiai Biennálén.
Gábor munkáit itt és itt tudod megnézni.

//////////////////////

Fehér Anna Ditta: „Elképzeltem, hogy a munka során használt eszközeink lényekké alakulva elszabadulnak Rózsa utcai campuszunkon… A tonnányi papírfecni, vonalzó most mind életre kel.”

 


Panni Környezetkultúra alapszakunk után Építőművész mesterszakunkon diplomázott, előadója volt a TEDxMETU-nak. Nyarait évek óta a Himalájában tölti önkéntesként, ahol találkozott a Dalai Lámával is. Nehezen szakadva el a METU-tól, jelenleg alumnaként a Belsőépítészet terület egyik nagykövete egy alapszakos és egy mesterszakos hallgatótársával együtt, így alkotva nagyszerű csapatot.

//////////////////////

Dósa Ildikó: „Azért választottam ezt a képet, mert nekem mindig is meghatározó volt maga az egyetem épülete. Rózsa utcai campusra jártam, minden nap azt láttam, ha jöttem be, ha kint levegőztünk, ha mentem el, már az utca végéről észrevettem a sárga csíkos épületet. Ott ismertem meg rengeteg kedves, tehetséges, sokszínű embert, ott tudtam igazán kibontakozni. Sokszor a mai napig mutogatom, hogy „látjátok, én ott tanultam!” és ha arra is közlekedek egymagam, akkor én is biztosan ránézek a legjobb tanulmányi éveimet felölelő helyre."




Ildikó Tervezőgrafika mesterszakunkon végzett. Munkája során a nem megszokott utakat keresi, a tervezés számára örök kihívás és folyamatos tanulási folyamat. Vele dolgoztunk a 2018-as művészeti tájékoztató kiadványunk arculatán. Egy igazi, elvadult cirkuszi világot álmodott meg nekünk integető oroszlánnal, angyalszárnyú porondmesterrel, levélmintás hintalóval és lepkeszárnyas logóval. Inspiráló volt együtt dolgozni vele és jó volt látni, hogy a felvételizők is rajongtak a munkájáért.
Mint egyik legjobb 2018-as diplomázónkkal, Ildivel is olvashatsz interjút weboldalunkon!
Ildi Instagram oldala

//////////////////////

Prakfalvi Anna: „Sok emlékem fűződik ehhez a kis udvarhoz. Itt 'tévedtem el' először mikor előkészítőre siettem, és mikor anatómia órára próbáltunk időben beérni első szemeszterben. A kedvenc termembe - a műhelybe- is ezen a kis udvaron át lehet eljutni. Első fotós órámon, a camera obscura képen is ezek a falak jelentek meg fejjel lefelé a tanterem falain. És végül, de nem utolsósorban a diplomavédésre is az udvarból nyíló teremben került sor!”




Anna Képi ábrázolás alap-, majd Tervezőgrafika mesterszakunkon diplomázott. Számos tárlaton láthattuk már munkáit: az Entreé 2017-es kiadásán, a METU Graphic Passage-on, Venice Design 2018-on a Palazzo Michiel-ben, Egerben a Tipozóna3-on, a Lengyel Filmtavasz keretében a Művész Moziban, a toruni 10. plaster "Heat of the Moment" című szabadtéri kiállításán. 2017-ben a Képző pályázat fődíjasa volt.
Annával készült diplomainterjúnkat itt találod.
Anna Behance oldala
Instagramon pedig itt követheted.

2020. 05. 24.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Művészet
METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award in the Graphis New Talent 2024 díjat.

habonycsemp

METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...