„A pillanat fontos számomra, mivel előtte még nincs semmi és utána már nincs semmi. Az animációs pillanat jelenléte az, ami egy kivételes viszony, az alkotó és az alkotás kapcsolatában és ilyenformán a rohanó valóság létezésben is.”
Sikur Mihály animációsfilm-rendező tíz éve oszlopos tagja Animáció alapszakunk oktatói gárdájának. A Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, filmjei számtalan fesztiválon szerepeltek, az alkotás mellett a jövő animációs nemzedékének oktatása egyre fontosabbá vált számára.
Mi irányított az animáció felé? Mikor és hogyan jött az indíttatás, hogy ez lesz a te tereped? Hogyan indult a pályád?
Nagyon messziről jöttem. A gyermekkorom filmes hatásai meghatározhatatlanul ingerszegények voltak számomra. Az animáció felé vezető utam és az életem teli van véletlen eseményekkel és olyan fordulatokkal, melyeket az időben próbálom értelmezhetően összerakni valamilyen módon magamnak. Talán ezek az élethelyzetek nem is voltak olyan véletlenek, hanem valamilyen ösztönös keresések mindenféle történetetekben, álmokban, amikben valami csodát szerettem volna meglátni, megtalálni, amit a kezdetekben még nem tudhattam, hogy az a film és hogy milyen film. Nagyon sok kivételes élethelyzetre emlékezem, amit az animációnak köszönhetek és örülök, hogy részese lehettem és még vágyom is valamilyen kivételes pillanatra. Mindig is szerettem rajzolni a természetet és mindent, ami körülvett, de mégis jobban akartam elképzelni és rajzolni magamnak egy másik világot.
Reisenbüchler Sándor Az 1812-es év című animációs filmje - Napóleon oroszországi győzelme, inspirációs forrása pedig Csajkovszkij 1812 című nyitánya. Ez volt az a pillanat! Ennek az animációs filmalkotásnak a megnézése olyan meghatározó élmény volt számomra, hogy ezután minden erőmmel kerestem a lehetőséget az animációval. A Pannónia Filmstúdió Magyarország legnagyobb animációs filmstúdiója volt, melyet 1957-ben alapítottak. Ez az intézmény nem csak egy stúdió volt, hanem egy animációs család és ehhez a családhoz akartam tartozni és tartoztam is. Richly Zsolt és Jankovics Marcell rendezésében készült Háry János történetének rajzfilm változatában dolgoztam először animációs filmben.
A tékozló fiú / Csütörtök Zerge
A Magyar Iparművészeti Főiskolán Richly Zsolt animációs osztályába jártam és megfelelő útravalót kaptam tőle rendezői szemléletből. Kifinomult empatikus képességgel tudta átadni a mindig megújuló szakmai tudását és a változást. Még diákként a John Halas Alapítvány ösztöndíjával egy ideig Londonban tanulhattam tovább a szakmát, majd animáció-videó szakon diplomáztam 1991-ben A tékozló fiú című diplomafilmmel, amit beválogattak az Annecy és Espinho filmfesztiválokra. Az artisztikus rajzanimációt ötvöztem az akkor forradalmian újnak számító számítógépes animációval, így ez a munka szinte reprezentálja az átmeneti korszakot, amikor a klasszikus technológia éppen átvált az újba.
Egyik fontos és emlékezetes munkám a Reisenbüchler Sándor koncepciójában, társalkotókkal született sorozat, a Zöld intelmek minden napra (1993) című tematikus mű Csütörtök/Zerge című epizódja, ahol a saját animációs logikát, A tékozló fiú organikus grafikai világának tovább gondolásával teljesíthettem be a reisenbüchleri víziót.
A rendszerváltással létrejött a Varga Stúdió. Az előzetesen megalapozott felkészültséggel és izgalmas grafikai világgal megújulva része akartam lenni a változásnak egy új animációs műhelyben. Szinte a megalakulásától vezető animációs rendezője lettem a stúdiónak és meghatározóvá vált az életemnek. Néhány évig még párhuzamosan a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs tervező tanára is voltam. Ma sem tudnám megmondani, hogy ez a korszak mennyire volt jó az animációs rendezői életemben, mert szakmailag rengeteg fejlődést adott és kitekintést a nemzetközi animációra, de az egyéni művészi kifejezést valamilyen módon háttérbe szorította. Mint a Varga Stúdió egyik kiemelt munkatársa, a kilencvenes évektől reklámfilmeket, külföldi koprodukciós animációs sorozat filmeket és pilot epizód filmeket egyaránt terveztem, rendeztem, melyekkel nagyon sok rangos nemzetközi díj részese lehettem.
Raven
Egy kivételesen kreatív lehetőség volt a rendezői munkásságomban A világ meséi - Animated Tales of the World című produkció epizódja. A holló, aki ellopta a napot (1997) című filmem egy alaszkai mítoszt dolgozz fel. Ez a huszonhat ország közreműködésével készült, s később Emmy-díjjal elismert animációs képeskönyv a résztvevő országok kulturális örökségéből építkezett. A Raven-ben, amely a sorozat első darabja, mintafilmje volt, az eszkimó díszítőművészet motívumvilága és a szecessziós ihletésű vonalvezetés harmonikusan épült össze. Arra is mintaértékű példával szolgált ez a munka, hogy milyen módon lehet az új technológia lehetőségeit a téralakításban, kameramozgások tervezésében egységes stílustörés nélküli filmkép kialakítását, jó ízléssel, innovatívan alkalmazni. Ez a feladat ekkor még a szakma mestereinek is kihívás volt. A Varga Stúdió megszűnése után nagyon megváltozott a magyar animációs lét és az alkotók egyedül, vagy kis csoportokban, távkapcsolatokban dolgoztak tovább, így én is. Azonban mindig fontos volt az életemben a saját animációs dolgaim mellett, hogy alkotótársakkal valami újnak a részese lehessek. M. Tóth Éva szervezett egy tanári csapatot a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Művészeti Karán 2011-ben induló főiskolai szintű animációs tervező képzésére. Felkérésére örömmel mondtam igent, mert a leendő tanártársak személye garancia volt számomra. Bár a BKF mára METU lett, de én továbbra is az Animáció alapszak óraadó tanára és a Magyar Rajzfilm Kft. munkatársa vagyok, saját vállalkozásban szabadúszó animációs filmrendező.
Mi mindennel foglalkozol?
Az animáció kitölti az életemet. A társművészetekkel való állandó kapcsolatom, mindig valamiféle keresgélés, ami számomra az animációban a megújulás és a felfedezés élményét rejti. A rajzolás, ahogy a ceruza vonalai megjelennek a papírom, azt imádom és a mindig is az alkotói létem része. A foci az a szórakozási forma, ami eltérő a kulturális érdeklődésemtől, és amit szintén szeretek és amikor tehetem akkor gyakorlom is.
Az animáció mely ága, felhasználási formája, vagy stílusa áll hozzád legközelebb?
Az animációban nekem nagyon fontos a „szenvedély” és számomra ez azt jelenti, hogy az alkotó milyen módon tetten érhető az alkotásában, mennyire azonos vele. Természetesen ez elsősorban az egyedi filmeknél jelenhet meg karakteresen, de ahol nagy stábokban dolgoznak, még ott is meghatározó lehet az egyéniség és a sajátos rendezői koncepció, amit az adott alkotás közvetít stílustól és technikától függetlenül. Mégis legjobban a 2D animáció áll hozzám közel és az a felfogás, amikor a film és a képzőművészet egyesül az animációban.
Busó
Mi az, ami Téged a legjobban vonzott ebben a területben?
Kicsit talán távolról válaszolnék erre a kérdésre, mivel a vonzalom valahogy mindig valamilyen romantikusnak tűnő érzés, de valahol racionális is. A fikció és tény, képzelet és valóság viszonyát, Mark Twain fogalmazta meg, ilyen formán: „A valóság és a fikció között az az egyetlen különbség, hogy a fikciónak hitelesnek kell lennie”. Az animációs filmre ez a megállapítás fokozottan igaz lehet. Ezt a mondást egy írótól idéztem, de akár egy animációs rendező is mondhatta volna. Megpróbálok majd valami ideillőt idézni egy animációs filmrendezőtől is. Legyen itt egy Giorgio Armani idézet: „A farmer a divat demokráciája”. Ő persze nem animációs filmrendező, hanem az olasz divat egyik legikonikusabb alakja, a férfiruházat megreformálója, igazi élő legenda. Egy kicsit átfogalmaznám ezt az idézetet, „Az animáció a művészet demokráciája.” A válaszom tehát, minden!
Az alkalmazott vagy az autonóm műfaj áll hozzád közelebb? Egyáltalán hogy látod az animációban ezt a kettősséget?
Mind a két műfaj közel áll hozzám és valahogy a határok nem válnak szét, nem válhatnak szét karakteresen, mivel az alkotónak ösztönös módon célja, hogy a befogadó azonosulni tudjon a gondolati és vizuális megfogalmazásával, a filmmel, amit létrehoz. Talán csak az arányok, az egyensúly, ami megkülönbözteti ezt a kettősséget. Az alkalmazott animáció az életem nagy részében a kezdetektől meghatározó volt szakmai fejlődésem fontos korszakaiban. Mégis mindig bennem volt valami hiányérzet, amit tudatosan szeretnék bepótolni, még akkor is, ha tudom, hogy nem pótolni kell, hanem csak most van itt az ideje igazán ennek az érzésnek.
Moment
Amikor alkotsz, honnan jönnek az impulzusok? Hogy indulsz el? Hogyan alakítasz ki vizuális világokat?
Amikor valamilyen meghatározott feladat van számomra, akkor nagyon tudatosan keresem, gyűjtöm az információkat, hogy a leghitelesebben és a legcéltudatosabban tudjam megvalósítani az adott koncepciót. Az alkotás folyamata teljesen más, ha egy még számomra ismeretlen víziót próbálok megalkotni. Természetesen akkor is hatnak rám a körülvevő és hemzsegő vizuális ingerek, de ilyenkor valahonnan mélyebbről, egy sokkal ösztönösebb módon próbálok kísérletezni. És amikor megtalálok valamit, amit megszeretek, azt valamilyen módon el kell engedni, mert meghatározóvá válik, és nem engedi a további fejlődést az egész kialakításában. És akkor nagyon következetesen kell megvizsgálni azt, amit addig létrehoztam. Kérdéseket kell feltenni magamnak. Hogy miért? És ha nem tudom megválaszolni, akkor tovább kell dolgozni és dolgozni. Nagyon sok kísérletezés és vázlat eredménye a végkifejlet. Mindenkor a korra „updatelt” verzió foglalkoztat és nem feltétlenül technikai értelemben.
A korban, amelyben létezem, azt szeretném megérezve felmutatni és olyan módon, hogy a mindenkori filmes folyamatnak is része vagyok.
Mesélj kicsit arról a gondolat- és alkotói folyamatról, ahogy az alkotásaid készülnek! Mi volt a kedvenc munkád? Miért?
Nincs kedvenc munkám, de vannak meghatározó emlékeim a filmjeim körülményeiről. Mindig a következő vízió a kedvenc, ami még nincs is.
Mi volt a legutóbbi munkád? És min dolgozol most?
EVnavigation video volt a legutóbbi alkalmazott animációs munkám. Most, egy régóta dédelgetett animációs szerzői filmem vizuális előkészítésén dolgozom és egy egész estés animációs film irodalmi forgatókönyvének a társszerzője vagyok, amit folyamatosan fejlesztünk.
2011-től tanítasz a METU-n, mikor döntöttél úgy, hogy a művészi pálya mellett oktatni is szeretnél?
A Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után visszahívtak animációs tervező tanárnak és az ugyan néhány év után abbamaradt, mert nem tudtam egyeztetni a Varga Stúdió animációs feladataival, de valahogy ott már volt egy oktatói helyzet számomra. Az oktatás nem volt egy eltervezett döntés az életemben. A filmstúdiókban, ahol dolgoztam, természetes volt, hogy átadjuk egymásnak a megszerzett tudást. Nekem az oktatás egy közös munka, tanulás, filmekben tanítványokkal, alkotótársakkal együtt, akikkel majd az egyetem falain kívül is készíthetünk közösen filmeket.
Mi a legfontosabb számodra a tanításban? Mi az, ami miatt szereted átadni a tudásodat az újabb nemzedéknek? Mi a legizgalmasabb és mi a legnehezebb ebben az oktatói szerepben számodra?
Az animáció oktatásában vannak alapelemek, amiket meglehet tanítani, de az oktatók számára rendelkezésére álló időben, csak valaminek a kezdetét lehet elindítani és további folyamatos tanulás szükséges, főleg a nagyon gyorsan változó technikák elsajátításában. Szerintem a legfontosabb, amit átadhat egy egyetemi oktató, az egy filmes szemlélet, gondolkodásmód elsajátítása és az összefüggések megmutatása. Ez a filmes felfogás az egyetem animációs oktatásában egy egységes szemlélet. Fontos az oktatók számára, hogy a változásokat letudják követni és a filmes tervezésekben, minden hallgatónak a saját filmjével kapcsolatban felmerülő kérdéseire felkészülten és improvizatív módon válaszokat tudjon adni, megfelelő kreatív válaszokat. Ez egy nagyon összetett kollektív és személyes alkotói folyamat megélése és nem csak egy tudás átadása a következő generációnak, hanem egy azonnali visszahatás is és ez egy fontos és izgalmas filmes gyakorlat. A legnagyobb kihívás mindig számomra az, hogy milyen módon tudok belehelyezkedni egy olyan hallgatói elképzelésbe, ami távol áll tőlem stílusban és filmes felfogásban is, de ha ezt nem tudom megtenni, akkor segíteni és átadni sem tudok egy olyan tudást, amivel tovább fejlődhet. Ezeket az akadályokat csak úgy lehet leküzdeni, ha a tanár is folyamatosan tanul és nyitott az új ismeretekre.
Mégis nem ez a legnehezebb, hanem az, amikor olyan forgatókönyvvel, filmtervvel, animációval, felfogással találom magam szembe, amit nagyon közel érezhetek magamhoz, az alkotói habitusomhoz. Akkor fontos megtartani egy olyan távolságot, ami segíti a tanítvány fejlődését és a szakmai kibontakozását, azonban tudni kell egy ponton elengedni a kezet, hogy a hallgatóé maradjon a film, mert az Ő filmje, ami végül elkészül. Ebben a viszonyban is fontosnak tartom a következetességet és mindig egy különös kihívás az oktatásban készített közös filmek készítése.
Moment
Miben más ma a szakmád, mint amikor Te tanultál? Változott? Melyek azok az alapelvek, amelyek szerinted állandóak a területeden és nem hat rájuk az idő?
Amikor tanultam az animációt, akkor az egyetemi tanárok nem rendelkeztek ennyire széleskörű információval. Egy zárt közösségből a Pannónia Filmstúdió rendezői és néhány operatőr tanított. A stúdió gyakorlata az volt, hogy a készülő filmekben tanulhatja meg a filmkészítést a fiatal generáció, akik majd dolgozhatnak a nagy rendezők filmjeiben. De mivel az egyetemi oktatásban akkor még csak néhány hallgató volt az animációs szakon, ezért értelemszerűen és a válogatási szempontok okán is a rendezést tartották számukra elsősorban fontosnak a végzős hallgatók. Természetesen fontos lenne az egyetemi oktatás mellett, hogy a következő generáció, valamilyen stúdióban is megtapasztalja a valóságos filmes gyakorlatot. A mai egyetemi oktatási rendszer nem rendező centrikus, mivel nem csak a filmes területeken van jelen van az animáció, és a végzős hallgatók, főleg a technikai kihívásoknak köszönhetően, számos az animációhoz kapcsolódó feladatokban tudják magukat elképzelni és megvalósítani. Ebben a folyamatos változásban kell megfelelően létezni.
Kiknek ajánlanád az animáció szakot? Milyen indíttatás az, ami miatt szerinted mindenképp kukkantson be ebbe a világba?
Az animáció tapasztalatom szerint nagyon sokféle irányból megközelíthető, ami a társművészetekhez kapcsolható valamilyen formában. Mégis a vizualitáshoz való érzékenység és kreativitás képessége az, ami a legmeghatározóbb lehet ezen a területen.
Mit mondanál azoknak, akik most kacsingatnak az animáció felé? Ha egyetemre készülnek, akkor hogyan tehetik ezt a leghatékonyabban?
Az egyetemre felvétel nyert hallgatók közül azok, akik valamilyen előképzésen vettek részt előzetesen, jobban tudnak teljesíteni a tanulmányaikban és ezzel összehangoltan a képzés színvonalát is lehet emelni. Ezért fontos felvenni azokkal a különböző képzésekkel a kapcsolatot, amelyek segíthetik azt a felkészülést, ami az egyetem elvárásainak megfelelhet.
Rengeteg filmet és nem csak animációt nézzenek, azok akik az egyetemre készülnek. Tegyék ezt úgy, hogy tanulmányozzák a filmek jeleneteinek a ritmusát, plánozását, a képkompozíciókat és ezeket rajzolják is le és ettől filmről filmre fejlődhetnek. Richard Williams, The Animators Survival Kit oktató animációjának a segítségével készítsenek legalább alap animációkat és kísérletezzenek saját animációkkal, hagyományosan és digitálisan is.Természetesen olvassanak és a mindenféle zenéket hallgassanak, kíváncsiak legyenek mindenre, ami valamilyen módon a filmmel az animációval kapcsolatos.
