Gerevich András író, forgatókönyvíró, költő, egykor az amerikai Dartmouth College és a brit National Film and Television School diákja, jelenleg a METU Mozgókép Tanszékének oktatója.
2020. januárjában Gotlandon, a svéd Balti Irodalmi és Műfordítói Ház ösztöndíjasa, vendége volt egy hónapig, tavaly áprilisban a londoni Európai Költészeti Fesztivál magyar vendégeként több helyen is felolvasott, júniusban Szófiában szerepelt. Tavaly jelentek meg versei fordításban külön-külön egy szlovén és egy horvát nyelvű kortárs magyar költészeti antológiában, a londoni Modern Poetry in Translation magyar számában, és egy igen jelentős német nyelvű, a kortárs európai költészetet feltérképező és bemutató antológiában (Grand Tour. Reisen durch die junge Lyrik Europas), ahol tizedmagával képviseli a magyar nyelvű költészetet. Most április elejére, az elmaradt Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a fordításában Frank O'Hara Töprengések Vészhelyzetben című kötete a Magvető Kiadó gondozásában.
Ezeken kívül még néhány angol nyelvű folyóiratbeli publikáción túl filmes területen sem tétlenkedett: elkészült egy portréfilm Nádas Péterről, aminek irodalmi producere volt, az idei évre kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól egy alkotói ösztöndíjat is.
Hogyan indult a pályád?
Gyerekkoromban, még az internet korszaka előtt, amikor Magyarországról külföldre még telefonálni is nehéz volt, Dublinba költöztünk és a barátaimmal, nagyszüleimmel levelezésen keresztül tartottam a kapcsolatot. Sokat írtam. Az írás így lett része a mindennapjaimnak. Később rátértem a versekre és novellákra is, gimnazistaként kezdtem országos lapokban publikálni, de nem voltam elég bátor a filmhez vagy a színházhoz. Már egyetemista voltam, amikor Gazdag Gyula meggyőzött, hogy próbálkozzam meg a forgatókönyvírással is. Akkoriban több baráti, informális írói csoportnak is tagja voltam, olyan szerzőtársakkal jártunk össze rendszeresen, mint Tóth Krisztina és Dragomán György.
Számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetsz, publikációid sora is hosszú, mire vagy a legbüszkébb, mit tekintesz a legnagyobb sikerednek, a legnehezebb kihívásnak?
Az az érzés, amikor az embernek nehezen és lassan sikerül megírni egy olyan tapasztalatot vagy traumát, ami tüskeként szúrja belülről, sokkal nagyobb sikert jelent, mint bármilyen díj vagy elismerés. Gyakran évekbe kerül, amíg az ember feldolgoz magában egy nyomasztó érzést, majd ahhoz megtalálja a megfelelő történetet vagy metaforát, és szépen, lassan, rengeteg átírással, újrakezdéssel végül formába önti, legyen az film, vers vagy bármilyen más alkotás --- ez az igazi katarzis, de a folyamat akkor teljesedik be igazán, ha a közönség nagy része is megéli és átéli ezt a katarzist a művön keresztül. Nem szeretek a múlt eredményein kotlani, mint aranytojásokon, inkább a jövő felé tekintek, és a jövőbeli kihívások foglalkoztatnak.
Fotó: Gerőcs Péter
Mikor jelent meg a tanítás az életedben, mióta és pontosan mit tanítasz a METU-n, és mit szeretsz benne? Hogy látod, miben más, mint más felsőoktatási intézmény, mik az erősségei, ha ki tudsz ilyet emelni?
Lassan tíz éve tanítok, különböző egyetemeken és workshopokon. Író vagyok, számos műnemben alkotok, itt a METU-n elsősorban az angol nyelvű nemzetközi filmes képzésen tanítok forgatókönyvírást és dramaturgiát, de volt már prózaíró és művészeti pályázatíró kurzusom is. A METU nemzetközi képzésében nagyon inspirálónak tartom, hogy rengeteg országból érkeznek diákok, nagyon sokféle tapasztalattal és műveltséggel. Ez nagyon izgalmassá tudja tenni az órát, ha az ember tudja, hogy vezesse. Másfelől ideálisak a METU-n a kislétszámú csoportok, maximum 12, gyakran 8-10 diák van egy csoportban, így mindenkire jut elég idő, mindenki ki tud bontakozni. Tanítás területén eddigi legnagyobb sikerem, hogy egy szemeszterre meghívtak a művészeti és színházi képzéseiről híres New York-i Vassar College-ra tanítani, ahova többek között Meryl Streep is járt.
Mit tartasz a legfontosabbnak átadni, megtanítani?
A művészeti oktatásban a tanár szerepe, hogy segítse a diákot kibontakozni, tanítsa meg az alapokat, például a forgatókönyvírás szabályait és szokásait, de közben hagyja a diákot, hogy szabadon töltse meg tartalommal, önmaga lehessen, találja meg a saját hangját, mondja el a saját történeteit és valósítsa meg a saját vízióját. A legfontosabb és legnehezebb emberileg és érzelmileg hiteles karaktereket, szituációkat és történeteket írni, ezt szeretném elsősorban a diákoknak átadni és megtanítani.
Mit mondanál, mit tanácsolnál egy ma pályája elején lévő fiatalnak, mire figyeljen?
Használja ki az idejét és az energiáját, hogy fejlődjön és alkosson, találja ki önmagát és legyen minél nagyobb a portfóliója, mire lediplomázik. Mérje fel, melyik tanár miben jó, és használja a maga hasznára. Minket nem az zavar, ha egy diák túl sokat kérdez, hanem ha túl keveset. És ne csapja össze a munkát, dolgozzon rajta, szánjon rá időt, energiát, ne kímélje önmagát, egy forgatókönyvet két tucatszor is át lehet és át kell írni, az első verzió mindig csak piszkozat, hiszen alig van olyan ösztönös zseni a világkerekségen, aki kemény munka nélkül is ki tudja hozni a legtöbbet magából. Meg kell dolgozni az eredményekért, a tehetség és a kapcsolati tőke önmagában nem elég.