"Ahogy szeretnénk, hogy a legjobb sebész műtsön meg és a legjobb hídépítő hídján kelljünk át, úgy kellene, hogy a vizuális kultúránkat is azok az emberek határozzák meg, akik eléggé érzékenyek, tehetségesek és tanultak a maguk területén. Így lesz jobb és szebb a világ."
Gál Krisztián Tervezőgrafika alap- és mesterszakunk oktatója. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett tervezőgrafikus művészként. Alapító tagja a Bükki művésztelepnek. A plakát műfaj szerelmeseként a Magyar Plakát Társaság tagja. Főként kulturális témájú – zenei és színházi – plakátokat készít, rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi kiállításokon. 2014-ben kezdett el tanítani a METU-n: grafikai tervezést, experimentális grafikát, plakáttervezést.
Mi mindennel foglalkozol?
Tervezőgrafikával, leginkább arculatok és kulturális témájú plakátok, kiadványok tervezésével. Emellett autonóm művészettel, experimentális grafikával, kollázzsal.
A grafika mely ága, felhasználási formája, vagy stílusa áll hozzád legközelebb?
Különböző időszakokban, de ugyanolyan erősen hatott rám a bauhaus, a svájci design szemlélete, a new wave vagy a lengyel iskola, mint Miró, Ernst szürrealizmusa, Schwitters vagy éppen a pop art. A különböző klasszikus design és/vagy plakát mesterek, Reisinger, Glaser, Rand, Fukuda, Wasilewski, Fangor, Stetic sorolhatnám kedvenceimet… Minden hatást, amely érzékenyen érintett használok, de igyekszem saját hangomon megszólalni. Míg az önálló munkáimban állandóan kísérletezhetek, a tervezőgrafikai feladatoknál ezt leginkább a plakát műfajában lehet érvényesíteni.
Mi az, ami Téged a legjobban vonzott ebben a területben?
Kisgyermek korom óta alkotó ember, művész szerettem volna lenni. A világ dolgaira való érzékenység automatikusan hozta az önkifejezés vágyát. Zenéltem, rajzoltam végül a képzőművészet és a design felé terelődött az életem. Bár szerettem volna, az egyetem elvégzése után nem tehettem meg, hogy autonóm művészként kezdjek neki az életnek. Egy kollégiumszekrénnyi cuccom volt, meg a gitárom, úgyhogy nem is nagyon volt más választásom mint, hogy alkalmazott művészként kezdjek működni. Alapítottunk az öcsémmel egy kreatív stúdiót. Aztán megláttam a tervezőgrafika szépségeit, pl. hogy milyen szerteágazó műfaji és technikai lehetőség van benne, hogy milyen hatalmas eszköztárból dolgozhatunk, mennyiféle tudás találkozási pontja ez a műfaj és rajongásig megszerettem. Sokszor szabadidőmben kitaláltam fiktív feladatokat magamnak és ahhoz terveztem, tipókat, logókat, plakátokat. Be is szippantott egy évtizedre a stúdiómunka, az ügyfelekkel való matekolás, de mindig megtaláltam az önkifejezés lehetőségét a munkám során.
Az alkalmazott vagy az autonóm műfaj áll hozzád közelebb?
Én nem tudok, nem akarok választani. Azért küzdök a magam módján, hogy lebontsam ezeket a falakat, műfaji határokat. Az idő is minket igazol, akik így gondolkodunk. Technikailag is és más szempontból is összemosódnak ezek a határok. Fametszetet nyomunk százéves gépeken, papírkollázst csinálunk, scannelünk, fotózunk, tipografálunk, vektor- és generatív grafikázunk. Mindent és bármit azért, hogy hatásos képeket, információs, kommunikációs felületeket készítsünk.
Amikor alkotsz honnan jönnek az impulzusok? Hogy indulsz el?
A tervezőgrafikában a legjobban az ügyfél tud inspirálni. A cél közös. Ha nincs meg a kölcsönös bizalom, a szimpátia kár belekezdeni a munkába. Olyan munkákba, amelyek ellenkeznek az elveimmel, vagy olyan minőséget képviselnek, ami számomra nem vállalható, nem megyek bele. Szerencsére az elmúlt években számos gyönyörű és inspiráló feladatom volt. Az autonóm munkáimban, amik főleg sorozatok, minden felgyülemlett gondolatomat, véleményemet megmutatom. Sokszor kísérletezek, felfedezek magamnak utakat, vagy újra felfedezek már meglévő, de számomra addig ismeretlen utakat.
Mesélj kicsit arról a gondolat- és alkotói folyamatról, ahogy az alkotásaid készülnek!
Két módon szokott lenni; az egyik esetben azonnal kipattan az ötlet, amit leskiccelek és akár a végleges állapotig is eljutok egy lendületből. A másik, ha valamit nagyon meg akarok csinálni, rástresszelek és eléggé fel tudom magam húzni, akár tervezőgrafikai feladat, akár önálló projekt. Úgy értem, beleásom magam a témába és aztán belül kattogok. Sokszor állítólag ilyenkor nem lehet hozzám szólni :).
Mi volt a kedvenc munkád?
Tervezőgrafikában nem is tudom. Mindig az aktuális munkámra koncentrálok. Általában színházi plakátokat, lemezborítókat készíteni, főleg úgy, hogy szabad kezet kap az ember, nagyon inspiratív feladat. Plakátot száznál többet terveztem, amiből fele meg is valósult. Arculattervem is több száz van, sokra nem is emlékszem hirtelen. Az is jó érzés tervezőként, mikor egy épület tetején világító logómat nyolc méteresben látom viszont, de az is mikor egy kisvállalkozó sikeréhez járulhatok hozzá a munkámmal. Az autonóm munkámban a papír kollázsaim az eddigi kedvenceim. Hogy miért? Mert az eszközök, a technika hiánya nem korlátként, hanem szabadságként hat rám. Papírszemét és olló. Ennyi. És határtalan lehetőség. Mintha barlangrajzokat készítenék :).
Mi volt a legutóbbi munkád? És min dolgozol most?
Bodrogi Gyula 85. születésnapjára készítettem egy logotípiát. Illetve a Soproni Színháznak készítettem egy plakátot. Most éppen egy plakátprojektet szervezek. A Szimplában létesítettünk egy Plakátfalat, ahol különböző plakátprojekteket mutatunk be. A most következő témája, hívószava a műanyag. Ebben alkotóként nem veszek részt, a diákoké a főszerep.
Mikor döntöttél úgy, hogy a művészi pálya mellett oktatni is szeretnél?
Bevallom váratlanul ért az oktatói állás lehetősége. De visszatekintve látom, hogy ez logikusan következett az életemben. Komoly kihívásnak tekintettem. Egész más fajta felelősség a diákok elé állni, mint amikkel előtte találkoztam. A szüleim pedagógusok voltak és mindkét ágon a nagyapáim is, úgyhogy valami csak ragadt rám is.
Mi a legfontosabb számodra a tanításban?
Az egyetemi oktatásban egyfajta alkotói partneri viszonyt igyekszem kialakítani. Van tanítható, tanulható része a tervezőgrafikának, vannak objektív, számon kérhető ismeretek, de a tehetség,a kreativitás képessége meg kell, hogy legyen a diákokban, mert akkor lesz csak sikerélményük és a sikerélmény a legjobb motiváció. Az alkotó ember érzékeny és az alkotói folyamatok megnyitják az ember érzékenységét. Ezzel óvatosan kell bánni, bíznunk kell egymásban. A tapasztalatom miatt sok mindent tudok tanácsolni, konkrét utakat, lehetőségeket tudok mutatni egy-egy megoldandó grafikai feladat során, de nagyon fontos, hogy ebből a részből a szubjektumot ki kell zárni. Hagyni kell, hogy mindenki rátaláljon arra, amiben öröme lesz, amit a diploma utáni szakmai életében is érvényesíteni tud. Ha ebben tudok segíteni, az a legfontosabb.
Mi az, ami miatt szereted átadni a tudásodat az újabb nemzedéknek?
Megtisztelő, ha az emberre figyelnek, ha tanulnak tőle. Ha hozzá tud tenni egy másik ember személyiségének színesítéséhez, szakmai életének sikerességéhez.
Mi a legizgalmasabb és mi a legnehezebb ebben az oktatói szerepben számodra?
A legizgalmasabb, ha valamilyen szakmai elismerést, sikert ér el valamelyik diákom, mint például a 2018-as nemzetközi PosterFest-en, vagy régebben más külföldi grafikai biennálékon. A legnehezebb megnyitni valakit, ha ő nem akarja, mert anélkül nem működik a közös alkotói munka.
Miben más ma a szakmád, mint amikor Te tanultál?
A legérdekesebb különbség, hogy nekünk nagyon keményen meg kellett küzdeni az információkért. Eleve más volt a társadalmi és a technológiai helyzet, mint most. Külföldi szakirodalomhoz csak néhány könyvtárban jutottunk hozzá. Ezért a legtöbb időt az egyetem könyvtárában töltöttem. Ott ismertük meg, hol is tart a design szakma a nagyvilágban. A különböző stílusok, iskolák, tervezők neveit. Máig emlékszem, mikor egy könyvben a grafikai stúdió alapításáról olvastam, hogy hogy kell ügyfél centrikusan berendezni az irodát. Vicces, hogy tényleg az alapján rendeztem be az első grafikai stúdiómat. Manapság a tudás, az információ szabad és elérhető annak, aki megfizeti. Megszűnt a szakma elitizmusa. Ennek is megvan a jó oldala. Bárki tanulhat, informálódhat, aztán az életben eldől, ki hogyan állja meg a helyét.
Melyek azok az alapelvek, amelyek szerinted állandóak a területeden és nem hat rájuk az idő?
A minőségből nem szabad engedni. Minden területnek, szakmának, műfajnak ki kellene termelnie magából a legjobbakat és rajtuk keresztül a legjobb minőségű produktumot adni. Ahogy szeretnénk, hogy a legjobb sebész műtsön meg és a legjobb hídépítő hídján kelljünk át, úgy kellene, hogy a vizuális kultúránkat is azok az emberek határozzák meg, akik eléggé érzékenyek, tehetségesek és tanultak a maguk területén. Így lesz jobb és szebb a világ.
Kiknek ajánlanád ezt a szakot?
Annak, aki érez magában kreativitást, vagy legalábbis motivációt arra, hogy fejlessze a kreativitását. Érdekli a vizuális kommunikáció és széles körű betekintést szeretne kapni e területen. A METU grafika szakjainak egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon sok mindent ki lehet próbálni az itt töltött idő alatt. A másik, hogy a művésztanárok sokféle, akár teljesen eltérő művészeti szemléletet képviselve mégis egy közösen elfogadott magas minőség felé segítik a diákokat.
Milyen indíttatás az, ami miatt szerinted mindenképp kukkantson be ebbe a világba?
A legfontosabb a tudásszerzés igénye. De az egyetemi élet a tanulási lehetőség mellett lehetőséget ad az embernek arra, hogy az itt töltött évek egy olyan művészeti iskolai légkörben teljenek, ami pozitívan hat a további életére.
Mit mondanál azoknak, akik most kacsingatnak a grafika felé? Ha egyetemre készülnek, akkor hogyan tehetik ezt a leghatékonyabban?
A rajztudás, és egy alap művészeti műveltség fontos. Akit a tervezőgrafika világa érdekel, kipróbálhatja magát előkészítőn, vagy valamilyen tanfolyamon. A legfontosabb minél előbb felfedezni a grafika, tervezőgrafika olyan pilléreit, mint az illusztráció, tipográfia, a sajátosságait, mint a vizuális rendszerben való gondolkodás, a sematizálás és fejleszteni a kreativitást.
