Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Nagyköveti csapat 2020 - komm - kommedia - ba - Schnébli Tímea | Budapesti Metropolitan Egyetem

SCHNÉBLI TÍMEA / Kommunikáció és médiatudomány mesterszak hallgatója és nagykövete

   


Miért jelentkeztél idén nagykövetnek?
Felidéztem emlékeimet, amikor az alapszak elvégzését követően, szerettem volna mesterszakon folytatni tanulmányaimat. Néhány fórumon tudtam tájékozódni az intézményekről, de ez valós és teljes képet nem ad, sem az oktatásról, sem a légkörről. Ismerősöktől érdeklődtem, ha volt valakinek tapasztalata a kiszemelt egyetemekkel kapcsolatosan.
Abban az esetben, ha pályaválasztás előtt állsz és nem rendelkezel az adott intézményből tapasztalattal rendelkező hallgatókkal nehezebb dolgod van, hiszen teljes képet csak úgy tudsz kapni, még akkor is ha a vélemények szubjektívak.
A METU nagykövet programja pontosan erre ad lehetőséget, hiszen akár pályaválasztás előtt állsz, akár folytatod a tanulmányaidat, közelebbi képet kaphatsz, első kézből véleményeket, kevesebb a kockázat és később sem bánod meg a választásodat.
Nagykövetként szeretném segíteni a döntés előtt álló tanulókat, abban az esetben is, amennyiben kiszemelték a METU-t és abban az esetben is, amennyiben nem gondoltak arra, hogy itt legyenek hallgatók és még neutrálisak.
Büszke hallgatója vagyok a METU-nak és saját tanulmányaimon keresztül segíthetek mások számára a döntésben ez egy tökéletes forgatókönyv.
Fontosnak tartom, hogy reprezentálva legyenek a mester szakos hallgatók, valamint a levelező szakos hallgatókat is szeretném egyúttal képviselni, akik aktív munka mellett folytatják tanulmányaikat, hiszen ebben az esetben is sokrétű lehetőségeket kínál az egyetem.


Miért a METU-ra jelentkeztél anno? 
Első helyen jelöltem meg a Metropolitan Egyetemet, pontosan az olyan visszajelzések alapján, amiket ismeretségi körömből gyűjtöttem, szóval ez amolyan offline vagy kezdetleges nagyköveti program volt.
Később a felvételi elbeszélgetés is meggyőzött, amit nem egy vallatásnak éltem meg szemben más egyetemekkel, nem leizzadva, felerősödött komplexusokkal (,amik a gimnáziumi éveket idézték) léptem ki az ajtón, hanem pozitív, feltöltő élménynek hatott, annak ellenére, hogy egy felvételi beszélgetés volt.

Milyen tényezők fogtak meg a METU-ban, miért gondoltad, hogy a METU lesz a neked való iskola?
Egyrészt a hallgatói visszajelzések alapján, amit már említettem. Másrészt a barátságos tanulmányi beosztás mellett a rengeteg online felület, ami lehetőséget biztosított, már az órák megkezdése előtt elérhető tantárgyi követelmények elérésére.
Levelező hallgatóként sokszor kell önállónak lenned, de erre életképes teret biztosítanak neked, elérhető jegyzetekkel, követelményi leírásokkal.
Valamint neves oktatókat és sikeres diákokat tudott felmutatni.


Miért pont ezt a szakot választottad?
Kommunikáció –és médiatudomány alapszakom után, amit sajnos nem a METU-n végeztem el, kerestem egy rugalmas levelezős szakot, ahol ki tudom bővíteni az alapszakom és ráépülhetnek további tanulmányaim.

Több dolog is érdekelt, közte volt a nemzetközi tanulmányok is.
Itt lehetőség volt kommunikáció –és médiatudomány szak mester képzésre, nemzetközi tanulmányok szakirányú választási lehetőséggel, levelező szakon, aminek a munkarendje valóban arra alapozott, hogy aktív munka mellett járnak be az órákra a tanulók. Szóval ez így számomra jackpot volt.


Milyen jó tanácsot adnál egy most felvételizőnek, mire figyeljen, mi alapján döntsön stb. – esetleg te mit csinálnál most másképp?
Azoknak, akik határozottan tudják, hogy mi érdekli őket és azoknak is, akik még az útjukat keresik egyaránt ajánlanám a METU-t, mert mindkét esetben jó döntés.

Az alapszak elvégzése után, akik tovább szeretnének tanulni mester szakon, lehetséges, hogy ugyanabban az intézményben gondolkodnak elsősorban, ahol elvégezték a bachelor képzést, ha egyetemet váltanának, abban az esetben is ajánlom a METU-t, bár nekik már határozottabb elképzeléseik lehetnek a folytatással kapcsolatban.
Én, ha újra kezdhetném az alapszakot is inkább itt végeztem volna el, de nagyon vakon voltam akkoriban, sajnos nem a megfelelő főiskolát választottam, emiatt váltottam és csúsztam egy tanévet, majd a második döntésem bár jobb út volt, mégsem volt az igazi.

Gyakorlatias iskolát keressenek, ahol nem csak azt kell megtanulni, hogy 1900-as években mi hangzott el a kommunikációs alapítóatyák szájából, hanem aktív projektekben való részvétel, valós időben, aktuális témákkal foglalkozó intézményt válasszanak. Amikor kiteszed a lábad bármelyik suliból, nagyon jó, hogy tisztába vagy az alapfogalmakkal és tételekkel, de az még jobb, ha elmondhatod, hogy már a tanulmányaid alatt lehetőséged volt akár egy projektben dolgozni vagy prezentálni.
Könnyebben teszel szert tudásra, ha közben nem érzed magolásnak és feleslegesnek az elhangzottakat.
Nem elavult tananyagokat alkalmaznak az oktatók, fontos a sok az aktuális tanulmány és forrásanyag. Szívesen vegyél részt az órákon, szeress bejárni.


Miért ajánlanád egy most felvételiző diáknak a METU-t?
Számomra a legpozitívabb élmény a gördülékeny ügyintézés volt. Felkészült tanulmányi osztály várja a hallgatókat online és személyesen is. Abban az esetben, ha bonyodalom van vagy bármilyen kérvényt adok be, proaktívan felhívnak és egyeztetnek velem a függőben lévő kérdésekről, azon felül, hogy e-mail formájában is megkapom az információkat. Mindig elérhetőek, segítőkészek. Az online felületeken általában megtalálod a kérdéseidre a választ, el tudnak navigálni a megoldáshoz. A CooSpace felületén egyszerű az oktatókkal felvenni a kapcsolatot, itt megtalálható még számtalan más hasznos dokumentum és információ is.

Széleskörű nyelvi oktatást biztosítanak.
Értékes könyvtárral rendelkezik (online is).
Gyakorlatias változatos oktatás. Érdekes projektek.
Számtalan lehetőség várja itt a nyitott hallgatókat.
Karrier Centrumon keresztül lehetőségek.
Anoním visszajelzést tudsz adni az óraadó tanárokról.
Valóban haladnak a korral, követik és alkalmazkodnak a változásokhoz.


Mi a kedvenc helyed a METU-n?
Egyértelműen a Főépületben a büfé, illetve a könyvtár, de a lakókocsikban is nagyon jó hesszelgetni.


Mi volt eddig a legmeghatározóbb élményed az egyetemen?
Összességében a művészeti kommunikációval foglalkozó tárgyak során tehettem szert széleskörű például vizuális és egyéb művészeti kommunikációval foglalkozó ismeretekre. Egy egészen új perspektívát nyitott számomra. Saját magamról és a látásmódomról és nagyon sok új dolgot tanulhattam köszönhetően ezeknek a tantárgyaknak.


Mesélj kicsit a szakodról: kiknek ajánlanád, mi mindent tanulhatnak, hol tudják az itt szerzett tudást hasznosítani, mit profitálhatnak később belőle?
Alapvetően fontos a kommunikáció, hiszen nem lehet nem kommunikálni. Mindegy mennyire felkapott vagy elfelejtett tudományág jelentős szerepet tölt be a mindennapjainkban. A tudatosság elengedhetetlen a megnyilvánulásainkban. A siker egyik kulcsa. Hozzátartozik az egyénhez, meghatározza személyiségét.
Az karriered során sok múlhat azon miként kommunikálod saját sikereidet, hogyan közölsz, nem véletlenül van erre számtalan képzés, akár egy adott munkahelyen belül is.
Professzionális helyeken külön kommunikációval foglalkozó csapatok működnek. Belső –és külső kommunikáció, mit mutat magáról egy szervezet. Érdekes és sokrétű tevékenység és a gondolkodásmódot is intenzíven befolyásolja. Kampányok, manipuláció. Mindenki a kommunikációs torta összes szeletét szeretné, nem véletlenül. Nagyon szerencsés vagy ha tudatosan navigálsz ezen az úton.
A nemzetközi tanulmányok szakirány ráadásként érdekes, izgalmas „WOW” hatást ad.


Mi a kedvenc tantárgyad és miért?
Nyelvi órák. Ezt a választ biztosan nem láttátok jönni.
Igen a nyelvi óra volt a kedvencem. Sajnos nem volt lehetőségem a második idegen nyelvem gyakorlására, így elkopott a tudásom. Itt lehetőséget biztosítanak sokféle idegen nyelv tanulására, kezdő szinttől a haladóig. Felkészült, professzionális nyelvoktatáson vehettem részt, amire őszintén nem is számítottam.


Ki a kedvenc oktatód és miért?
Dr. Rétfalvi Györgyi. Nagyon modern felfogású oktató. Ő volt aki felvételiztetett és a mai napig meghatározó élmény volt számomra.
Ami azért is érdekes, mert eddig nem volt szerencsém a tantárgyaihoz, de már nagyon várom a közös munkát.


Milyen egyetemi aktivitásokban vettél eddig részt? Ha volt ilyen, mi tetszett benne?
Assessment Center-en vettem részt, ahol kipróbálhattam magam tét nélkül egy csoportos interjún, ami szintén a valóságra készít fel, hiszen az AC manapság gyakori kiválasztási módszere a munkaadóknak.
Azonnal kiértékelték a részvételemet, jó visszajelzés volt számomra és képet kaptam hogyan néz ki a gyakorlatban ez a folyamat.
Jól éreztem magam és érdekes volt látni a különböző embertípusokat és nézőpontokat és a sajátomét is.


Milyen sikereket értél el eddig az egyetemen, mire vagy eddig a legbüszkébb?
Amennyiben élhetek ezzel a közhelyes válasszal, akkor azt mondanám, hogy a Nagykövet szerepkör tölt el jelenleg a legnagyobb büszkeséggel.


Mi volt a kedvenc projekted eddig az egyetemen?
Kommunikációs kutatószeminárium Dr. Németh Erzsébet órája, ami a szakdolgozat írására felkészítő tárgy volt eddig a kedvenc projektem, ahol iránymutatást kaphattunk szakdolgozat írásához gyakorlatias módon, megismerhettük részletesen a módszertanokat és alkalmaztuk is őket a gyakorlatban. Számomra rengeteget segített.
Dr. Schleicher Nóra gyakorlati óráin a vitafórumok voltak még a kedvenceim, aktív és elgondolkodtató vitatémákat boncolgattunk, pro és kontra.


Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Nagyon széles az érdeklődési köröm, bele szoktam tekinteni kicsit mindenbe is, de ami a legjobb dolog, hogy golfozhatok, méghozzá az utcán.
Urban Golf Hungary megalapítója vagyok és a Heavy Balls Budapest Urban Golf Club büszke tagja. Lendíts!
Az utcai golf nem új keletű sportág. Hagyományos ütőkkel, nem hagyományos biztonságos labdákkal, gyakorlatilag a város bármelyik részén játszható utcai sportág.
Nagyon büszke vagyok a magyar válogatottra, akik a 2018-as francia első Urban Golf Világbajnokságon bronzérmes helyet értek el. Várjuk az új csapatokat, a meglévők mellé, akikkel összemérhetjük páratlan golfjátékunkat. Jöhetnek a kihívók.
Valamint elkezdtem kortárs táncórákra járni. Nagyon kikapcsoló, testtudatosságra ösztönző mozgásforma. Érdekes műfaj, mert egyszerre vagy teljesen egyedül és mégis csapatban. Egyén és egység. Sokkal nehezebb koordinálni a mozdulatainkat, mint gondolnánk és érdekes, de nagyrészt fejben dől el ez is, hiszen előre kell gondolkodnod, melyik mozdulatsor következik, mit kell összehangolnod mivel és közben a társaidra és a zenére is figyelsz. Összetett.

 

Mi a kedvenc zenei műfajod, zenekarod, előadód?
Régen tették már nekem fel ezt a kérdést.
Az indie a kedvenc zenei műfajom. Minden, ami indie.
Ha koncert akkor indie, ha buli akkor techno.
Nagyon fontos a zene, de nálam hangulatfüggő, hogy mikor mit hallgatok.
Passzívan követem az új előadókat is a régi nagy kedvenceim mellett.


Van kedvenc kiülős-beülős helyed Budapesten?
Nagyon szeretem a várost, tele van izgalmas helyekkel és jó látni, hogy egyre több ilyen hely bukkan fel.
Számtalan hely van, ami inspirál, akár egy italra, kávéra vagy egy finom ételre térek be.
A teljesség igénye nélkül csak bedobálom nektek ami jön ide ebbe a kis képzeletbeli kosárba.
Magvető kávézóban napokig is el tudnék lenni egyedül.
Lumen kávézóban, enni, inni, koncertre vagy art market-re menni.
Béla Bárban keleti lecsózni.
Kiadó Kocsmában ötletelni.
Cintányérosban levendula fröccsözni.
Gólyában magyar együttesek koncertjeit megnézni.
Nyáron Pontoon-on, Kabinban a Dunát nézni, Kertembe bicajozni.
Budapest Gardenben, Orczy Parkban, Várkertben kertmozizni.
Sarki Fűszeresnél vagy a Culinaris-ban gurméskodni.
Három Tarka Macskában reggelizni.
Csigában Tapas-ozni.
Plante. (volt Wild Flower Bar) virágokat simogatni, hazahozni onnan új növényeket vagy az Ankert kiskertpiacról.
Brody Studioban kvízestek.
My Little Melbourne kávé.
Belvárosi Disznótorosban mindent is megenni.
Aurórában Open Mic stand-up előadásokat hallgatni.
Dürer Kertben Tilos Rádió rendezvényei.
Hajós Alfréd uszodában megmártózni kánikula idején.
Ramenkában szürcsölgetni.
Hold utcai piacon óriás rántotthusizni.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban szakdolgozatot írni.
Befejezem, mert túl sokáig tudnám még sorolni.


Van olyan könyv, film, kiállítás, előadás, amit szívesen ajánlanál mások figyelmébe?
Bödőcs Tibort ajánlom, ha valaki kikapcsoló olvasásra vágyik.
Mester és Margaritát bármennyiszer el tudom olvasni.
Emile Ajar és Bohumil Hrabal könyveket.

Ingmar Bergman Hetedik pecsét című filmjét mindenki figyelmébe ajánlom.

FERi Galéria izgalmas kiállításokkal vár. Egyébként főként időszakos kiállításokra járok, nagyon szeretem a Fugát.
A Rákóczi úti híres áruház megtekintése inspiráló volt.
Radnóti Színház, Trafó Kortárs Művészetek háza, Jurányi itt mindig magammal viszek valamit minden előadásról.


Hogy érzed, fogják-e segíteni a METU-s évek a karrierterveidet?
Mindenképpen segíteni fogják, sőt segítik is, jelenleg munka mellett tanulok, de úgy érzem, hogy a munkám során már tudom hasznosítani a tanultakat. Az egyetemnek jó híre van. Az oktatóktól megkapod azt a pluszt, amit vársz egy kiváló egyetemtől. Úgy érzem, hogy egyre jobb hírnévre tesz szert az egyetem tudatosan és később még értékesebb lesz az itt szerzett diplomám.


Friss hírekért, kövess minket Facebook-on és Instagram-on!