METU STARTUP LAB 2022
A Nemzeti Tehetség Program keretén belül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően, a Budapesti Metropolitan Egyetem Tehetségsegítő Tanács irányításával 2022-ben ismét elindult a sikeres műhelysorozatunk, a STARTUP LAB.
Az immár harmadik alkalommal megrendezett tehetséggondozó program lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy belekóstoljanak a startupok világába. A Támogató döntése alapján a STARTUP LAB 3.0 projekt 4 878 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A 2021/2022-es tavaszi, valamint idén először, a 2022/23-as őszi félévre kibővített program fókuszába ezúttal az „innovatív tanulási környezet kialakítása egy interdiszciplináris, STEM alapú környezetben” téma került, a startup és a kreatív gondolkodás fejlesztése mellett.
Idén először a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy 5 fős hallgatói csapattal részt vesz a műhelymunkában. Így összesen a képzésben résztvevő 30 hallgató a program során 4-5 fős csoportokban a kooperatív tanulási módszerek és projektpedagógiai technikák alkalmazásával dolgozik együtt.
A moduláris felépítésű projekt alatt az egyes modulokban a hallgatók egyéni, páros és csoportos feladatokat végeznek, amelyeket közös összegzés, reflexiók és visszajelzések zárnak. A modulok során a hallgatók új digitális eszközökkel és szoftverekkel ismerkednek meg, amelyek segítségükre lehetnek a hibrid munkavégzés során.
A modulok az alábbi területeket ölelik fel:
- Humán fókuszú üzletépítés, vagy Design Thinking és HR a startupok életében
- Prototipizálás művészeti eszközök segítségével
- Marketing másképp, avagy fókuszban az ember!
- Készségfejlesztés, ügyfélközpontúság, ügyfélélmény – Design Thinking és Service Design, mint a XXI. sz-i kihívásokra adott sikeres válasz
- Nézetek és tapasztalatok a kreatív és innovatív gondolkodásban
További újdonság idén, hogy minden modult követ egy gyakorlati szemléletű projekt menedzsment konzultáció, ahol a hallgatók a saját projektjeiken keresztül gyakorolják a tanult módszereket.
Az idei program része egyúttal egy tanulmányi kirándulás is, amelynek során a Szegedi Tudományegyetemre látogatunk el, a hallgatók megtekintik az egyetemi startup inkubátort és megismerhetik az egyetem startup programjait is.
A programot 2022-ben is egy nemzetközi vetélkedő zárja – külföldi partneregyetemek meghívásával –, amelynek keretén belül a már megismert és alkalmazott módszertanok alapján, a hallgatók 4-5 fős egyetemi csapatokban, digitális cégeket modelleznek és prezentációk segítségével mutatják be eredményeiket.
2022. 04. 08.
Hírek
![analogcsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/analogcsempe.jpg)
Analóg hagyománytól a TikTokig: METUFOTO a Művészetek Völgyében
A 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválon június 22-26. között a METUFOTO számos i …
![üdvametuncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/udvametuncsemp.png)
Rektori köszöntő
Szívből gratulálok a sikeres felvételihez, mától Ön is a METU értékes közösségén …
![METUALUMNIMOBCSEMP](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/metualumnimobcsemp.png)
A METU Alumni Club közössége átlépte a 10,000 regisztrációt! Köszönjük!
Örömünkre szolgál bejelenteni a hírt, hogy a 2023 n …
![3ddiplomacsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/3ddiplomacsempe.jpg)
3D technológiát és kreatív divatot ötvöz a METU frissdiplomásának díjnyertes startupja
A Média design szakos hallgató által alapított Mixony már elnyerte a Fashion Awa …
![pagksélgmléasmgéla112](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/pagkselgmleasmgela112.png)
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt …
![rekoncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)