Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility A zenészeknek is szabad pihenni? | Budapesti Metropolitan Egyetem

A zenészeknek is szabad pihenni?

METU Művész leszek! podcast hetedik epizódjában Felszegi Dalma zongoristával beszélgettünk, aki a Woodoo Mind könnyűzenei formáció alapító tagja, és többek között az Operettszínház zenésze. 


 A METU Művész leszek! Podcast vendége, Felszegi Dalma


A zenészek a táncosokhoz hasonlóan kicsit különcnek számítanak a művészvilágban: míg a legtöbb alkotóhoz, és előadóhoz valamiféle laza, bohókás képet társítunk, addig a komolyzenészekről a rengeteg gyakorlás, és a fegyelmezettség juthat eszünkbe, és nem alaptalanul. Dalma például napi 4-5 órát gyakorol a hangszerén, csak hogy szinten tartsa a képességeit. 

A zene olyan szempontból is különleges, hogy akik profi szinten űzik, azok jellemzően nagyon fiatal koruktól ismerkednek a hangszereikkel, szemben sok más művészeti szakmával, amiket akár 30 felett elkezdve és kerülhetünk még a legjobbak közé.  

Dalma szerint azonban a zenét sem késő soha elkezdeni: 

„Én azt mondom, hogy ha szeretnél zenélni, akkor kezdd el! Az tökmindegy, hogy hány éves vagy, a zenélés a világ leggyönyörűbb dolga. Hobbi szinten is kikapcsol, és egy menekülés. Nekem is sokáig menekülést jelentett az életemben. Odaültem a hangszeremhez, és akkor csak mi voltunk ketten.”   


Felszegi Dalma zongorista

Fotó: Tóth-Máté Barnabás 


Dalma középiskolásként a pécsi konziba (zenei szakközépiskolába) járt, de azért, hogy jobban a zenére tudjon fókuszálni, már az első évben magántanuló lett. Azt hihetnénk, hogy ez valami emberfeletti elköteleződésre vall, de a komolyzenészeknél inkább szinte alap. 

„Reggel hatra jártunk be gyakorolni a suliba. Ha 6:10-kor értem be, akkor már nem volt üres terem, ahol gyakorolhattam volna. Utána nyolctól voltak az óráink, aztán este nyolcig, amíg nyitva volt a suli, folytattuk a gyakorlást. Iszonyatosan elkapott ez az egész, gyakorlatilag bezárkózva töltöttem az életemet egy teremben egy zongorával.” 

De mi van, ha valakit nem érdekel a klasszikus zene? Ő is tanuljon évekig Bach-ot, vagy inkább csak vegyen egy gitárt, és szólhat a rock’n’roll? 

„Sok mindent meg lehet tanulni magunktól, de az elején nagyon fontos a tanári jelenlét. Ezért nem működnek ezek a youtube-os hirdetések, hogy tanulj meg egy hét alatt gitározni, nem! Nem lehet, ne legyenek tévhiteink, ezt gyakorolni kell, és nem lehet egy videóból megtanulni.” 

De mi a fontos az elhivatottságon és a tehetségen kívül ahhoz, hogy valaki megállja a helyét zenészként? 

Dalma számunkra meglepő módon a sportot emelte ki. 

„Mondhatni ülőmunkát végzek. Nagyon fontos, hogy mozogjak, hiszen a zenészek azért nem csak az ujjaikat használják, az egész testükkel keltik életre a zenét. Nagyon fontos a testi-lelki egészség. Most boxolok nyár óta. Érdekes módon több zenésztől is hallottam, hogy boxolnak, pedig azért elég rizikós.” 

Dalma főként tanításból és színházi előadásokból, musicalekből él, a facebookon munkahelyként mégis a Woodoo Mind nevű, Hegedűs Dániellel közösen jegyzett session zenekaruk szerepel. Ők ketten mindig más zenész barátaikkal közösen csinálnak dalokat, ami egyrészről nyilván komoly szervezést igényel, de ahogy Dalma fogalmazott, hatalmas buli is, hiszen nagyon hamar meg lehet ismerni más zenészek gondolkodását. 


Felszegi Dalma Woodo Mind

Fotó: Nagy János | Kép forrása: a Woodo Mind Facebook oldala 


Ha kíváncsi vagy, Dalma szerint hogyan lehet sikeresen felkészülni a zeneakadémiai felvételire, aztán az egyetem után benne is maradni a szakmában, hallgasd meg a teljes epizódot a Spotify-on, Apple podcast-en, vagy Google podcast-ten! 

Ha pedig más pályakezdő művészekre is kíváncsi vagy, iratkozz fel a Művész leszek! podcast csatornára! 


 

Ismerd meg a METU művészeti képzéseit! 

2022. 10. 18.

Hírek

categories.hallgatoink

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzetközi Koordinációs Iroda, hogy a METU minél több hallgatója és munkatársa értesüljön változatos mobilitási lehetőségeinkről.

erahír

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

categories.hallgatoink
Művészet

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön arculatuk megújításához grafikai pályázatot hirdetett...

sajtihírcsempike

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Művészet
Művészet
Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát

design

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Művészet
Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky György tölti be a rektori pozíciót.

kinevezés_

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

Üzlet
MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Kiválósági Fesztiváljára.

success_fest

MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rendezett a turizmus világnapja alkalmából

meturizmus

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programmal.

BDW-csemp

METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

Művészet
Művészet
METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COUTURE Kortárs magyar fotóművészeti kiállításon New Yorkban, a Liszt Ferenc Intézet szervezésében. ​

Ajkai Dávid

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...