Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Kovács Alexandra / Kézműves tárgykultúra alapszak | Budapesti Metropolitan Egyetem

Kovács Alexandra / Kézműves tárgykultúra alapszak

„Megismerkedhettem különböző technikákkal és technológiákkal, illetve elsajátíthattam, hogyan is zajlik a tervezési folyamat, a rajzoktól a kivitelezésig.” 

Kovács Alexandra Kézműves tárgykultúra alapszakunkon végzett.

  


Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Már kicsi koromtól nagyon határozott elképzeléseim voltak az öltözködésről. Ez a későbbiekben fogalmazódott bennem, de végül a középiskola után egészségügyi pályára mentem, és ott jöttem rá, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni. Inkább megvalósítom egy régi álmom, és így kerültem erre a pályára.

Miért ezt a szakot választottad?
A kezdetektől egyértelmű volt, hogy a Kézműves szakot fogom választani. Mert egyaránt érdekelt a minta- és textiltervezés, illetve ruhákkal is szívesen foglalkoztam volna. 

Mi inspirál?
Nagyon szeretek különböző korok öltözékeiből, illetve művészek munkáiból meríteni.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Az abszolút kedvenc projektem az volt, amikor harcviseletekből kellett inspirálódni és egy öltözék együttest tervezni. A szamurájokat, illetve a harcászati kabátokat választottam, ezen belül pedig legfőképp az ujjak és zsebek játékára koncentráltam.

  

Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Fajó János festőművész munkái jelentettek ihletet a kollekciómhoz. Nagyon magával ragadott képeinek és szobrainak színhasználata és formavilága.

   

Mivel járult hozzá szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Megismerkedhettem különböző technikákkal és technológiákkal, illetve elsajátíthattam, hogyan is zajlik a tervezési folyamat, a rajzoktól a kivitelezésig. 

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Mert megfelelő szakértelemmel rendelkező emberek fogják segíteni a szakmai fejlődésben.

Hogy érzed magad frissdiplomásként?
Ambiciózusnak és elszántnak, úgy érzem teljesen megtaláltam az utamat.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Nagyon élveztem, kifejezetten jó élmény volt, mert nagyon szerettem az egész projektet és magamnak is jó volt látni, hogy honnan hova jutottam a tervezés folyamán. 

Milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretnék ezen a pályán elhelyezkedni, de emellett érdekel még a jelmeztervezés is. Illetve a későbbiekben szeretném folytatni tanulmányaimat ezen a területen.