„Olyan tudást kaphattam, ami a filmkészítés minden terén megfelelő alapismereteket adott, így aztán mindenbe belekóstolva, végül megfontoltan tudtam az írás és újabban a rendezés mellett elköteleződni.”
Kocsányi András 2020-ban egyszerre diplomázott Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakunkon, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmdramaturg osztatlan képzésén. Korábban dramaturgként döntős volt az NFI (akkor MNFA) Inkubátor programjában, nyert OTDK-t, több, fesztiválokon sikerrel szereplő kisfilm író-dramaturgja.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Már gyerekkoromban is csak a filmek világában járt az agyam. Eleinte persze én is valami olyasmi akartam lenni, mint Indiana Jones, rajongtam az ókori Egyiptomért, a dinoszauruszokért, aztán a figyelmem átirányult azokra az emberekre, akik megalkották Indiana Jones-t. A környezetem jól tudja, hogy néhány filmért, filmesért a legmélyebb szenvedéllyel tudok rajongani.
Miért ezt a szakot választottad?
A gimnázium utolsó félévében egy METU-s (akkor BKF-es) felvételi-előkészítőn vettem részt, amit Asbót tanár úr tartott, igazából már ott megtetszett a miliő. Ezen a szakon olyan tudást kaphattam, ami a filmkészítés minden terén megfelelő alapismereteket adott, így aztán mindenbe belekóstolva, végül megfontoltan tudtam az írás és újabban a rendezés mellett elköteleződni.
Mi inspirál?
Lényegében bármi, egy elkapott utcai párbeszédtől kezdve újsághíreken keresztül az egészen személyes emlékeimig. Ami legutóbb ezeken felül különösen inspirált, az maga az alkotómunka. Soha annyi új filmötlet nem jutott eszembe, mint a diplomafilm intenzív készítése során.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Mindenekelőtt a legfrissebb, a Kócos Bt., a diplomamunkám. Korábbról Benkő Ádám operatőri diplomafilmjét, a Kényszerpihenőt (rendezte: Sipos Bence) tudom kiemelni, ahol nem csak dramaturg, de szereplő is voltam, azt nagyon élveztem. Koromfeketére pingáltak, egy furcsa árnyékfigurát játszottam, aki végigkíséri a főhősnőt a cselekményen.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomafilmem témájául egy gyermekkori fodrász emléke szolgált, amitől már hosszú évek óta nem bírtam szabadulni. Persze a fantáziámban kialakult kép alaposan torzította az egykori valós figurát. A barátaimnak, alkotótársaimnak, de még a tanáraimnak is éveken keresztül mentem az agyára ezzel a betokosodott ötlettel, Kócossal, míg végül elkezdett körvonalazódni valami, egy párbaj fodrász és kuncsaftja között, egy lehetséges leszámolás a gyerekkori rémalakkal.
Nem túlzok, ha azt mondom, ezt a filmet elkészíteni ennyi idő után hasonló, lelkileg is megerőltető küzdelem volt, mint a főhős harca a régi emlékkel, ugyanis tavaly még egy hirtelen jött műtét is szabotálta a 2019 májusára tervezett forgatást. Mára azt mondom, kellett az a plusz fél év, idén február előtt nem tudtuk volna olyan színvonalon leforgatni, mint ahogy elképzeltem, utána pedig már jött a Covid.
Nagyon ideális színészgárda jött össze, az említett fodrászt, Kócost a legnagyobb örömömre Hegedűs D. Géza, a riválisát, azaz a főhőst Vizi Dávid játszotta, és a kisebb szerepekben is Pásztor Erzsi, Kiss Mari, Karácsonyi Zoli, valamint Faragó Zsuzsa dramaturg látható. Ezúton szeretném kiemelni néhány fő alkotótársam, akik nélkül nem jöhetett volna össze a diplomamunkám, ők valamennyien a METU hallgatói voltak korábban: Benkő Ádám (operatőr), Török Éva (gyártás-producer), Goretic Péter (rendezőasszisztens), Hajtmann Dani (látvány), Gór Fanni (felvételvezető). A film konzulense Rozgonyi Ádám volt, aki a szakvezető is egyben. És hadd említsem meg azokat a külső konzulenseket az SZFE-ről, akik szintén rengeteget segítettek: Forgách András, Németh Gábor, Schulze Éva. Utóbbi egyetemről stábtagként Málnási Csizmadia Eszter vágó, és a filmdramaturg osztálytársaim, Soós András és Kungl Zsigmond támogattak.
A szakdolgozatomat a néma filmburleszkek Bud Spencer-Terence Hill-filmekre gyakorolt hatásairól írtam, a címe pedig csak egyszerűen ennyi: A spagettiburleszk. Nagyon szeretném majd az ebben leírtakat valamelyik filmes folyóiratban is leközölni, mert a munkám során a narratív művészeteken átívelő kutatást is végeztem a Spencer-Hill pároshoz hasonló ősi komikus ellentétpár kapcsán, amelynek eklatáns példája Don Quijote és Sancho.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Amikor elkezdtem a METU-t, lealapozta az ismeretanyagom, most, amikor befejeztem, úgy érzem, kinyitotta a lehetőségét annak, hogy ne “csak” forgatókönyvíróként tudjak elindulni a pályámon. Szilágyi András és Gulyás Péter művészettörténeti és művészetelméleti óráit különösen szerettem. Mindkét tanár rendkívül szórakoztató előadó, és hatalmas, a művészet határterületein is komoly összefüggéseket meglátó tudással rendelkezik. Néhány igazán mély barátságot is köszönhetek az egyetemnek, olyan barátokat, akik ráadásul alkotótársak is.
Továbbá egy konkrét dolgot hadd emeljek ki, mert tudom, hogy már nincs, és szeretném rá felhívni a figyelmet, hogy ez a hely üres, ezt valakinek be kell töltenie. Szabó Gábor tanár úr Fényíró filmklubja, amin a mozgóképes intézet összes évfolyama részt vett minden szerdán a Művészben, sőt, tudom, hogy más egyetemekről is jártak rá. Én ott láthattam életemben egyetlen alkalommal élőben Makk Károlyt, de halála előtt pár héttel Jancsó Miklós is bejelentkezett Skypeon. Dugig volt a terem, így néztük meg a magyar film legnagyobb klasszikusait, valamint ismert rendezők kevéssé ismert filmjeit, a magyar film néhány méltatlanul elfeledett kincsét.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Életem egyik legszebb éve volt a METU első éve, amikor első ismereteimet szereztem meg a filmkészítés különböző fázisai terén. Vágtunk, operatőrködtünk, írtunk, szerveztünk. Persze elméletileg, ha valakinek kellő tehetsége van, autodidakta módon is kiképezheti magát, de az egyik legfontosabb dolog, amit az egyetemi közeg adhat, az a kapcsolati tőke. Azokra a barátaimra mindig számíthatok, akiket itt ismertem meg, és a tanárokkal való mentori kapcsolat is fontos: kétlem, hogy egy “How to use Sony Vegas?”-típusú youtube videó helyettesítené azt, amilyen szenvedéllyel Miklós Mari beszél a filmvágásról.
Hogy érzed magad frissdiplomásként?
Amíg diplomáztam, azzal hitegettem magam, hogy ha túljutok rajta, akkor majd fellélegezhetek. Most, hogy túl vagyok rajta, azon szoronghatok, hogy mi lesz ezután.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Ahogy van az a generáció, aki átélte gyerekként a Kacsamesék megszakítását, meg amelyik a rendszerváltás évében érettségizett (ld. Moszkva tér), úgy mi leszünk az a generáció, amelyiknek az lesz a különlegessége, hogy Skype-on, Zoomon szerezte meg a diplomáját. Az nem igazán tetszett, hogy a dolog természetéből adódóan a szobámban ültem, és hogy a végén egyszer csak mindenki elköszönt és kilépett. Jó lett volna megnézni a többiek filmjeit (nyilván erre lesz még lehetőség), utána pedig elmenni a tanárokkal, diáktársakkal és meginni egy jól megérdemelt sört. A rituálé ezen része elmaradt. De ez most ilyen.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Alapvetően a forgatókönyvírásra és a dramaturgiára irányulnak terveim és lehetőségeim, de a METU-s diplomafilmem egy halovány reménysugár arra nézve, hogy akár a filmrendezés terén is megálljam a helyem. Az elméleti oldal is érdekel, valamint a tanítás, előbb-utóbb doktori iskolába is szeretnék jelentkezni. Van pár filmtervem, amit fejleszthetek, szóval bizakodva nézek a jövőbe, mégha jelenleg elég nehéz is a felszínen maradni. A saját dédelgetett terveimmel pályázatokat, workshopokat próbálok majd megostromolni, a Kócos Bt.-vel pedig filmfesztiválokat.
