Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Kiss G. Melinda / Animáció mesterszak | Budapesti Metropolitan Egyetem

Kiss G. Melinda / Animáció mesterszak

„Nagyon szeretem figyelni az embereket és az épületeket, ezért nem is szoktam zenét hallgatni az utcán. Lehet, hogy pont a világ legjobb anekdotáját meséli valaki éppen a buszon, nem szeretnék róla lemaradni.”


Melinda Animáció mesterszakunkon diplomázott, csoporttársaival részt vett Palya Bea Nappalidalok című kötetéhez készült animáció megalkotásában is.




Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Az animációban mindent lehet, ha elég kreatív vagy. Magába foglalja az összes olyan területet, amik valaha is érdekeltek: képzőművészet, zene, irodalom, vagyis a rendelkezésre álló paletta nagyon színes. Nem lehet megunni. 


Miért ezt a szakot választottad?
Amióta az eszemet tudom, a rajzolás az egyik kedvenc időtöltésem. Szüleim mesélték, hogy ha papírt és ceruzát adtak a kezembe, órákig el tudtam foglalni magam. Még a hosszabb autóutakon is rajzoltam. Mindig nyilvánvaló volt, hogy ezzel fogok kezdeni valamit.
Körülbelül három évvel ezelőtt, az alapképzés harmadik éve során döntöttem úgy, hogy az animáció irányába fordulok, addig grafikát tanultam. Új kifejezési forma nyílt előttem, nagyon tetszett, hogy végre életre kelhetnek a rajzaim. 



Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
A Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen végeztem az alapképzést grafika szakon. Itt kóstoltam bele az animáció-készítésbe egy pár kredites kurzus keretein belül. 


Mi inspirál?
Az utcák nagyon inspirálnak, de ez a diplomamunkám témájából is kiderülhet. Nagyon szeretem figyelni az embereket és az épületeket, ezért nem is szoktam zenét hallgatni az utcán. Lehet, hogy pont a világ legjobb anekdotáját meséli valaki éppen a buszon, nem szeretnék róla lemaradni. Emellett a barátaim is inspirálnak, munkáikkal és lelkesedésükkel. 


Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Mindenképp a Petri György vers-adaptációt emelném ki. Ez volt az első egyéni munkám az egyetemen, és nagyon örültem, hogy végre kísérletezhetek különböző technikákkal. A film maga már nem tetszik annyira, de az alkotási folyamatra szívesen emlékszem vissza. 


   


Egy másik kedvenc munkámat egy BA-s barátnőmmel, Miklós Melindával közösen készítettük. Az ő féléves feladatuk volt szignálfilmet készíteni a KAFF-ra, én pedig beszálltam mellé társ-alkotónak. Jó élmény volt. 




   


Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám címe Streetopia volt. Egy különleges városképet mutatok be, aminek jeleneteit és helyszíneit Google Utcaképről gyűjtött fényképek inspirálták, tehát valós alapjai vannak. Mint említettem, az utcák nagyon inspirálnak, ezért is tűnt megfelelő témaválasztásnak. Olyan dologgal szerettem volna foglalkozni, amiről tudom, hogy képlékeny, és nem fogom megunni egy év alatt. Ez pont olyan volt a bő inspirációs forrás miatt.



Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
A tanárok rengeteget segítettek, filmeket mutattak, tanácsokat adtak. Nagyon sokat tanultam tőlük. Emellett lehetőségem volt több animációs filmfesztiválra eljutni, ahol rengeteg csodálatos animációt láthattam.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Legyen bátor, engedje szabadjára a fantázáját. A tanárok nagyon lelkesek, és mindenben támogatnak.

Hogy érzed magad friss(másod)diplomásként?
Furcsán. Nagyon hirtelen lett vége a hajtásnak a megvédés után, és most nem találom a helyemet.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Örültem, mert a tanárok elég jól elbeszélgettek a filmemről, így nekem nem kellett annyit mondanom. És persze jó volt friss véleményeket is hallani.

Milyen terveid vannak a jövőre?
A nyár végéig szeretnék pontot tenni a filmem végére, mivel még van pár apróság, amivel ki szeretném egészíteni. Továbbra is animációval és illusztrációval szeretnék foglalkozni.