Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Kiemelten eredményes évet tudhat maga mögött a METU HR képzése | Budapesti Metropolitan Egyetem

Kiemelten eredményes évet tudhat maga mögött a METU HR képzése

2020-ban a METU HR képzése nemcsak a képzési ranglistán került kiemelkedő helyre, hanem 3 olyan szakmai elismerésben is részesült, amelyek bizonyítják, hogy az egyedülálló oktatási gyakorlat és a megfelelő szakemberek révén, rövid időn belül sikerült a piac jelenlegi, viszontagságos helyzetéből előnyt kovácsolni.



A piaci tendenciákkal szemben a METU képzése folyamatosan növekszik

Míg a 2020-as adatok alapján a legtöbb felsőoktatási intézmény Emberi erőforrás tanácsadó képzése jelentős mértékben zsugorodott – az összes felvett diák számát tekintve mintegy 7%-ot - addig a METU képzése mindössze egy év alatt 20%-os növekedést könyvelhetett el magának. Ezzel a szakkal, az összes felvett diák tekintetében, a képzeletbeli ranglista harmadik helyére került az egyetem.

Figyelembe véve a különböző képzési és finanszírozási formákat, összességében elmondható, hogy az összes felvett hallgató száma alapján a METU-n található az ország 2. legnagyobb HR képzése. A nappali, költségtérítéses képzés a 3. legnépszerűbb volt a jelentkezők között 2020-ban, míg a költségtérítéses formában induló képzésre - első helyen - a METU-ra jelentkeztek a legtöbben.

A Metropolitanen zajló HR képzés több szempontból kiemelkedő hazai viszonylatban. Az egyetem egész oktatási módszerére jellemző myBRAND képzési forma lehetővé teszi a hallgatóink számára, hogy már a képzésük során olyan gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, melyek révén tapasztalt pályakezdőként, saját portfóliójukkal, léphetnek ki a munkaerőpiacra. A képzés során az oktatók nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hallgatók megtapasztalhassanak olyan bevált struktúrákat, mint az onboarding, toborzás-kiválasztás, képzés-fejlesztés, ösztönzés, kompetenciamenedzsment, munkáltatói márkaépítés, szervezeti kultúra és a HR technológia. 

Az intézmény keretein belül zajló oktatásra, szakmai programokra és azok minőségére már több hazai szakember is felfigyelt. Így büszkén számolhatunk be arról, hogy nemcsak a felvételi rangsorban szerepelnek méltó helyen az egyetem HR képzései, hanem az elmúlt évben számos szakmai sikert is elértek a szak oktatói és hallgatói.


Mesterhármas – a METU HR képzése több szakmai elismerésben részesült 2020-ban


Igazgyöngy díj a myBRAND oktatási koncepció kapcsán

Tavaly januárban nyerte el a Metropolitan Egyetem myBRAND oktatási modellje a Kagyló díj fődíját, az Igazgyöngy díjat. A Kagyló Díjat 2018-ban alapította meg egy szakmai zsűri, melynek tagjai HR és kommunikációs szakemberek. Céljuk, hogy a szervezetfejlesztési megoldásokat és elért eredményeket láthatóvá tegyék a különböző szegmensek számára. Összegyűjtik és díjazzák a szakma kiemelkedő teljesítményeit, és egyfajta találkozási pontot hoznak létre a szakma közösségének. A kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában pályázható Kagyló Díj fődíját 2020-ban a METU érdemelte ki, a piaci HR szakemberekből álló zsűri döntése alapján. 


Dr. Szabó Szilvia és Major Szilvia az Igazgyöngy díjátadó ünnepségen


A HR képzési programok átalakítása (Emberi erőforrások BscEmberi erőforrás tanácsadó MA) egyfajta pilot projektként szolgáltak a myBRAND program elindításához és fejlesztéséhez. Így joggal mondható, hogy a HR programok megújítása volt a kezdőpont abban, hogy az egyetem teljes oktatási koncepcióját megreformálják.

Az átalakítás olyan sikeres volt, hogy a hallgatói elégedettség mérések alapján a myBRAND oktatási modell bevezetés óta a belföldi hallgatók elégedettsége 47%-kal, míg a nemzetközi hallgatóké 31%-kal nőtt másfél év alatt.


Gift of Coaching Awards díj  a Next Gens – közösen a jövő HR generációjáért CSR programért

A METU és az InternationaI Coach Federation (ICF) Magyar Tagozata közös kezdeményezése, a Next Gens! – közösen a jövő HR generációjáért elnevezésű CSR-program, nyerte el az ICF nemzetközi szervezetének Gift of Coaching Awards díját. Az elismerést olyan hatásos jószolgálati coaching kezdeményezéseknek ítéli oda az ICF Foundation, amelyek változást hoznak a világban, valamint a helyi közösségekben.


A díjazott programunk a Next Gens Day 2019 HR szakmai nap keretében zajlott. Mintegy 66 Emberi erőforrások Bsc szakos hallgató, és több mint 40 coach vehetett részt egy 6 alkalmas, egyéni coaching folyamatban.A szervezők célja az volt, hogy a jövő HR szakembereit támogassák és felkészítsék karrierjük indulásában a coaching módszertanának használatával.  A díjazott program megvalósításban a METU részéről Dr. habil. Szabó Szilvia és Dr. Király Zsolt, az ICF Magyar Tagozata részéről Séra Attila PCC vezette CSR-csapat vett részt.


HR BEST Ezüst minősítés – amire a legbüszkébbek lehetünk


HR BEST ezüst minősítést kapott a Metropolitan Egyetem


Novemberben a METU a HR RELOADED pályázatával nevezett az ország legfontosabb szakmai HR versenyére, a HR BEST-re, Talentshow kategóriában. A pályázati anyag, amely ezüst minősítést nyert, a METU HR képzéseinek (Emberi erőforrások BSc, Emberi erőforrás tanácsadó MA) megújítását, illetve a hozzá kapcsolódó képzési tartalmat és vívmányokat foglalta össze. 


Ezek az innovatív megoldások többek között a myBRAND koncepciónak és az azt megalkotó csapatnak (Major Szilvia, Vass Vilmos, Kis Márta, Kassó Katalin) is köszönhetők. A HR BEST versenyre 6 kategóriában 74 pályázat érkezett.  A beérkezett pályaműveket egy összesen egy 35 fős szakmai zsűri - köztük a hazai HR szakma meghatározó személyei - bírálta el három fordulóban. 


A pályázók jelentős többsége olyan ismert nagyvállalat volt, mint a Coca-Cola, Erste, K&H, Magyar Posta, Richter, Magyar Telekom, Microsoft, OTP, Praktiker, Telenor és a T-Systems Magyarország. A HR BEST szakmaiságát az is alátámasztja, hogy nem minden évben adják ki az arany, ezüst és bronz díjat - csak abban az évben, ha úgy látják, hogy a beérkezett pályaművek szakmailag is megfelelő minőséget képviselnek.  


A Talentshow kategóriában a pályázók közül négyen (Coca-Cola, Magyar Posta, Praktiker és METU) kerültek a döntőbe. Csak a Praktiker pályázata tudta megelőzni a METU anyagát, akik ezzel az arany minősítésnek járó díjat vihették haza. A METU által kapott ezüst minősítés azt is jelenti, hogy 2021-ben előadóként fog egyetemünk fellépni a HR FEST több rendezvényén, ahol személyesen is be tudnak számolni az innovációikról.

2021. 03. 01.

Hírek

Művészet
Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között

A két aranyérem óriási elismerése oktatóink és hallgatóink színvonalas alkotómunkájának és pályázati eredményességének, amely egyben egyetemünk, képzéseink számára is kitüntetés...

aranyermescsemp

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között

A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Művészet
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében...

tdksajcsemp2

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek

QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sajtóközlemény2023.11.22. (szerda)A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) oktatási innovációi kivívták a világ egyik legrangosabb felsőoktatási szervezetének elismerését...

csempe5208

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek

QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre

Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önmagad legjobb verzióját” a Sapientián!

marcsempe

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre

Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Művészet
Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia

Egyetemünk oktatójának  Dr. Mészáros Flóra művészettörténésznek, a Művészet- és Designelméleti Intézet egyetemi docensének Lantos címmel könyve jelent meg...

lantoscsemp

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia

Egyetemünk oktatójának  Dr. Mészáros Fl&oa …

Művészet
myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában

Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktatási intézményeknek lépést kell tartaniuk az új kihívásokkal...

HRcsemp

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában

Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

Művészet
METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között

Tavirózsából inspirálódott okosbója, független designiroda és környezetbarát földvirág a Budapesti Metropolitan Egyetem díjazottjai és kiállítói között...

FTillu

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között

Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …

Művészet
Művészet
MIÉRT SAJOG A LELKÜNK? Előadássorozat

Egzisztencia, társas lét és terápia a késő modern társadalomban  Helyszín: Budapesti Metropolitan Egyetem, Művészeti és Kreatívipari Kar, Infopark D épület D235  Cím: 1117 Budapest Gábor Dénes u...

mslcsemp

MIÉRT SAJOG A LELKÜNK? Előadássorozat

Egzisztencia, társas lét és terápia a késő mo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...