Kaszás Tamás / 35. Magyar Sajtófotó Pályázat

Művészeti sorozat kategória első díja


Idén 35. alkalommal hirdették meg a Magyar Sajtófotó Pályázatot. Büszkén jelentjük: Stiller Ákos Fotográfia szakunk tanára mellett több hallgatónkat is díjazták, így elismerésben részesült Kaszás Tamás, Szekeres Máté, valamint Markoszov Szergej is.

Kaszás Tamás Fotográfia szakunk fotóriporter specializációján végzett 2016-ban, diploma sorozata, A Miskolci Elvis nyerte a művészeti sorozat kategória első díját, amelynek kapcsán interjút készítettünk Tamással.
 

A nyertes sorozat egy képe


Mit jelent számodra ez a díj?
A Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit évek óta követem, hiszen Magyarországon ez az egyik legnagyobb szakmai elismerés, amit egy fotóriporter megkaphat. Nagyon sokat jelent a díj, hiszen ez egy visszajelzés egy szakmai és nemzetközi zsűritől a munkámról. Nagyon jó érzés a díjazottak listáján szerepelni tanáraimmal és kollégáimmal.


Mikor döntötted el, hogy fotográfiával szeretnél foglalkozni?
Nagyon régen, még iskolás sem voltam, amikor apukám fényképezőgépével próbáltam különböző bogarakat fényképezni a nagymamám kertjében. Általános iskolás koromban már biztos voltam abban, hogy fotós szeretnék lenni. Először természetfotózással kezdtem foglalkozni, majd a középiskola alatt – ahol alkalmazott fotográfiát tanultam – elkezdtem nyitni a riportfotográfia irányába és egyre jobban szerettem embereket fényképezni.  


Miért pont a riportfotó érdekel?
Talán pont azért, mert eleinte természetfotózással foglalkoztam. A riportfotózás kicsit hasonlít a természetfotózásra, itt is nagyon sok mindent befolyásolnak a körülmények. Néha kicsit kiszámíthatatlan és pont ezért izgalmas is. Ezen kívül szerencsésnek érzem magam, hogy fotóriporter lehetek, hiszen nagyon sok helyre eljuthatok, nagyon sok embert megismerhetek, és olyan élethelyzeteket láthatok közelről, amelyeket ilyen mélységében biztosan nem láthatnék. Szeretek emberekkel dolgozni és történeteket mesélni képekkel.


Mi volt az inspirációd, miért ilyen lett a díjnyertes alkotásod?
A Miskolci Elvis című fotósorozatom a METU-n készült, mint diplomamunka. A képriport Nádaski Attiláról szól, aki Elvis Presley imitátorként járja az országot. A diplomamunkámmal kapcsolatban az volt magammal szemben az elvárásom, hogy nem szeretnék szomorú történetet feldolgozni, viszont vizuálisan látványos képeket szeretnék készíteni. Eredetileg egy Hajdú D. András által kiadott félévi feladatra kezdtem el Attilát fotózni, de néhány alkalom után úgy döntöttünk, hogy diplomamunka lesz.


Mi volt az indíttatásod, hogy ezzel a témával foglalkozz? Hogy érezted magad, amikor a témát kamerán keresztül követted? Mennyiben befolyásolt, mennyire tudtál „kívül” maradni?
Attilát személyesen nem ismertem, viszont az interneten keresztül felfigyeltem arra, hogy mivel foglalkozik. Érdekelt az, hogy hogyan él egy Elvis imitátor és milyen helyekre jár fellépni. Ezért elkezdtem járni a fellépéseire és kicsivel több, mint egy évig követtem őt. Egy fotóriport készítése közben nagyon fontos az, hogy kellően közel kerüljünk az alanyhoz, ám valamennyire mégis távol maradjunk tőle. Fontos az, hogy hozzászokjon a fényképezőgéphez, és jelenlétemmel ne befolyásoljam a történéseket, tehát észrevétlen tudjak maradni. Egy-két hónap után ez már jól működött közöttünk, egy nagy kaland volt, minden percét imádtam a közös munkának. Ilyenkor a fotós beleéli magát a történésekbe, egészen különös állapot ez. Számomra egy hosszú távú anyagnál nagyon fontos az, hogy szeressem csinálni és érdekeljen a téma, hiszen ennek hiányában nem lesz jó a végeredmény.


Min dolgozol per pillanat?
Jelenleg az Index cégcsoportjába tartozó Fidelio, Dívány és Port.hu szerkesztőségében dolgozom, mint fotóriporter és képszerkesztő. Ez a napi munka nagyon sok időt elvesz, de szeretek újságírókkal dolgozni. Legutóbb, újságíró kollégámmal egy hajléktalan nővel töltöttünk pár napot a szabadban, néhány napja pedig egy artistaképzőben tanuló lánnyal kezdtem el dolgozni egy fotósorozaton. Ebből is látszik, hogy mennyire különböző témákkal foglalkozhatok. Ezen kívül persze dolgozom egyéni projekteken is, ezek általában több hónapon vagy akár éven is átívelő munkák.


Mik a jövőbeni terveid? Mi a folytatás?
Szeretnék minél többet fényképezni és minél többet fejlődni.


Mit üzensz a most felvételi előtt állóknak, a szakma iránt érdeklődőknek, akik most kezdik a pályát? Te miért választottad a METU-t?
Aki tényleg ezzel szeretne foglalkozni és lelkes az egészen biztos, hogy szeretni fogja, hiszen ez egy csodás szakma, nagyon sok sikerélményt tud okozni. Ez az egész egy fejlődési folyamat, amelynek igazából soha sincs vége. Ha most megnézem az egy-két évvel ezelőtti fotóimat, akkor már egészen mást gondolok róluk és egészen máshogy kezdenék most hozzá. Valószínű néhány év múlva a jelenlegi munkáimról is ezt fogom gondolni. Nagyon fontos a kitartás és a célok kitűzése.

Én úgy érkeztem a METU-ra, hogy fotóriporter szeretnék lenni, ezért nagyon örültem annak, hogy van fotóriporter specializáció. Ezen kívül a tanárok személye is az Egyetem mellett szólt. Olyan emberek tanítottak és olyan fotográfusokat ismertem meg személyesen, akikről addigi fotográfiai tanulmányaim során tanultam. Ez nagyon nagy dolog volt számomra. Nagyon sok kapcsolatra tettem szert, személyesen ismerhetem az ország vezető fotóriportereit.


Melyik volt a kedvenc egyetemi feladatod? Miért?
Sok mindent szerettem, nehéz egy konkrét dolgot kiemelni. Magócsi Márton tartott nekünk egy kurzust, ahol multimédiás anyagokat készítettünk, tehát a fotókhoz társult hang és videó is. Erre a feladatra én egy nyugalmazott vadászpilótát választottam, ő Vári Gyula, akivel nagyon szerettem együtt dolgozni. Fotóztam boksz edzőt, a gyakorlati időm alatt pedig nagyon sok fesztiválon fényképeztem az index számára.


Sokat fotózol az egyetem eseményein is. Melyik volt számodra a legemlékezetesebb METU-s esemény, amin dolgoztál?
A legjobban talán a záróvizsgákat szeretem fotózni, mert közben megismerem az éppen végzős hallgatók munkáit és más szakokra is be tudok nézni. Ezen kívül nagyon szeretem a diplomafilmek vetítését is, ilyen esemény az Animascope és a Cinemascope.


Végül: Mi volt a jeled az oviban? :)
Nagy kutatómunkát igényelt, én egyáltalán nem emlékeztem rá. Amikor először anyukámat felhívtam ezzel a kérdéssel kicsit bizonytalan volt, de végül a gondosan őrzött óvodás koromban készült rajzaim hátulján találta meg a jelemet és ezzel igazolta, hogy jól emlékszik rá, pöttyös labda.

 

Tamás korábbi munkái: