„Szerintem bármi, amit elkezd az ember annyit ér, amennyi energiát és munkát bele is rak. Ha szeretnél fejlődni és jó közegben tanulni, a szakmában jártas emberektől, akkor jó helyen kopogtatsz.”
Kapitány-Szabó Ágnes Képalkotás alapszakon végzett, az alkotással töltött időn túl, abból merített sokat, amikor más szakok hallgatóival dolgozott közösen egy-egy projekten, mert így megismerhetett számos perspektívát és megoldási lehetőséget egy adott probléma kapcsán.
Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál?
Gyerekként a rajzolás egyszerre nyújtott egy eszközt és menedéket a számomra. A vizuális kommunikáció segített például saját magam megértésében és az önkifejezésben. Ma már nemcsak magamat, hanem többek között a világot és a benne zajló dolgokat is ekképpen vizsgálom.
Rendkívül érdekelt a vizuális tanulás, mint folyamat, illetve a lehetőség, hogy minél több technikában tudjam kipróbálni magamat, és úgy véltem a METU-n mindkettőre lesz lehetőségem.
Érdekesnek tartom más munkáját megfigyelve, hogy ő milyen megközelítést használt, mit szeretett volna közölni. Ebben a közös kapcsolódásban és élettapasztalatban rengeteg inspiráló dolgot látok.
Azonban szerintem bármi lehet inspiráló, ha megtaláljuk a saját kapcsolódási pontunkat.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Negyedik szemeszter során elég elveszettnek éreztem magamat; nem tudtam hogyan fejezzem ki magamat és a bennem levő dolgokat többé. Szolnoki József tanár úr ekkor javasolta, hogy menjek vissza az alapokhoz és próbáljak meg vonalakból, pontokból képet alkotni. Ebből származik egy mini sorozat, amelyet lelkesen bővítek, amikor csak tudok.
Szintén negyedik szemeszterben Oroszy Anna tanárnőnél szitanyomat sorozatot terveztünk, amelyek versillusztrációként funkcionáltak. A karantén helyzet lévén nehezített volt ez a munkafolyamat is. Sok kísérletezgetés eredményeképpen saját kéz- és ujjnyomatokkal alkottam meg a képeket.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Az évek alatt a sketchbook készítés lett az egyik hozzám legközelebb álló vizuális eszköz. Ebben az úgynevezett vizuális naplóban szabadon kifejezhetem az érzéseimet, gondolataimat, világképeimet.
Egyes alkotók a sketchbookjaikat egyáltalán nem akarják publikussá tenni, mert annyira személyes kapcsolatuk van magával a füzettel. Többek között ez és Gerber Pál tanár úr egyik feladata, amelyben a könyvekkel való viszonyomat vizsgáltam, vett rá arra, hogy átgondoljam mégis mit jelent számomra ez a fajta intimitás.
Eredetileg őszintén, nyersen akartam kommunikálni a munkámon keresztül. Azonban pont az intimitás „megvédése” érdekében és a tényleges emberi kommunikációról alkotott megfigyeléseim nyomására elvetettem ezt a fajta narrációt.
Saját tapasztalásaim során arra lettem figyelmes, hogy szinte mindenki rejtőzködik, mindenki próbálja elrejteni saját magát az emberek elől valamilyen filter, layer alá bújva. Számomra javarészt ez jellemzi a mindennapi kapcsolatteremtést. Ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy mi történne, ha ez a sketchbook hasonlóképpen próbálna meg kommunikálni azzal, aki éppen a kezében fogja? Milyen lenne egy olyan vizuális napló, amely tisztában van vele, hogy olvassák és pont ezért kódolja magát? Egy napló, ami megpróbál elrejteni a tartalmát különböző módokon?
Ennek okán a sketchbookba négy különböző, hozzám közel álló nyelven jegyzeteltem, fejeztem ki magamat; angolul, franciául, magyarul és koreaiul.
 |  |
Mondanivalómat több képrendszerben helyeztem el. Egyéb megoldások mellett gondolattérképek segítségével is ábrázoltam a véleményeimet.
A napló szerkezetét tekintve magát a karantén időszakot és a bennem lezajló dolgokat foglalja magába. A rendszerezés és áttekinthetőség érdekében egy oldalpár egy karantén napnak felel meg. Minden napot számmal jelöltem, mivel a karantén időszak alatt nem volt se hétfő, se vasárnap vagy bármi közöttük; csak a tegnap, a ma, illetve a holnap. Az idő egybefolyását azzal érzékeltettem, hogy a napok nem sorban következnek egymás után, hanem össze-vissza követik egymást.
Szolnoki József tanár úr javaslatára a projekt az Álnapló címet kapta.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Az egyetemi évek alatt elsősorban a sokrétű technikai megközelítés segített megtalálni azokat az eszközöket, amiket szeretnék használni. A tanárok elképesztően sokat segítettek és jó tanácsaikkal mindig az utam felé irányítottak.
Nagyon szerettem azokat az órákat, amikor más szakok diákjaival kellett együtt dolgoznunk, mert mindig tanultam tőlük valami újat.
Valamint kapcsolatépítés szempontjából sokat kaptam a METU-tól, mivel egy fél évet Szöulban, Dél-Koreában tölthettem ösztöndíj program kereteiben.
Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak?
Sokféleképpen lehetne erre a kérdésre válaszolni, de azt mondanám, hogy a kulcs a gyakorlati órák mennyiségében rejlik. Főleg művészeti hallgatóként. Mindig volt mit csinálni és a feladatok elég diverzitással bírtak, nem unatkoztunk.
Élveztem együtt dolgozni más szakosokkal is, talán ebből tanultam mindig a legtöbbet: megannyi perspektíva és megoldás van egy adott problémára, feladatra, s pont ezért fontos, hogy nyitottak maradjunk.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Szerintem bármi, amit elkezd az ember annyit ér, amennyi energiát és munkát bele is rak. Ha szeretnél fejlődni és jó közegben tanulni, a szakmában jártas emberektől, akkor jó helyen kopogtatsz. A METU-n megannyi lehetőséged lesz csak nyitott szemmel kell járnod.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Nagyon sok tervem és ötletem van már a jövőre nézve, de mindenféleképpen szeretnék az alkotói pályán maradni és ha lehet akkor nemzetközi közegben mozogni.