Icsa Vivien - a Tápláléklánc pályázat Illusztráció kategóriájának nyertese

2018. január 27-én délután került sor a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Magyar Plakát Társaság közösen kiírt Tápláléklánc grafikai pályázatának díjátadójára az Országos Széchényi Könyvtárban.

A 17-24 év közöttieknek Plakát és Illusztráció kategóriában kiírt pályázatra 135 feltöltött pályamunka érkezett. A zsűri többkörös szavazata alapján a kiállításon összesen 30 alkotó 36 munkája látható. A díjazottak kilétére a díjátadó-megnyitó keretében derül fényt. Ekkor került átadásra a kategóriánkénti három díj és a közönségdíjak is. 

Az Illusztráció kategória első díját Icsa Vivien Stop the killing című munkájának ítélte a zsűri.



INTERJÚNK VIVIENNEL

Mit jelent számodra, hogy megnyerted a pályázat első díját?
Úgy érzem, hogy egy hatalmas lehetőség nyílt meg előttem ezzel, hogy megnyertem az első díjat. Amikor a gimnáziumot elvégeztem, nagyon bizonytalan voltam, hogy milyen irányban is kellene tovább tanulnom, mert ugyan jó eredményeim voltak, de a rajzolás és az alkotás volt az egyetlen, amiben igazán megleltem az örömöm, és így érettségi után kezdtem el komolyan foglalkozni a grafikával és a művészettel. Ez azonban azt jelentette, hogy gyakorlatilag a nulláról indítottam, hiszen semmilyen előképzettségem nem volt, mégis rendkívül szorgalmasan és céltudatosan haladtam afelé, hogy minél több tudást megszerezzek ezen a területen. Ezzel a díjjal voltaképpen azt érzem, hogy ez a sok munka és odaadás meghozta az eredményét, illetve bebizonyosodott, hogy igenis jó úton haladok, és ugyan még van bőven hova fejlődnöm, de ez a díj lehetőséget ad arra, hogy tovább képezhessem magam a jövőben.
 

Hogyan készítetted a nyertes pályaművedet? Mesélj kicsit a folyamatról.
Rengeteg sok gondolkodás és tervezés előzte meg a kész művet. Alapvetően úgy vélem, hogy ez egy elég komoly téma, amit nagyon nehéz illusztrálni, és vizuálisan megragadni a lényeget, ugyanakkor rendkívül elgondolkodtató, és érdemes foglalkozni a problémával. Nagy állatbarát vagyok és ezért is érint érzékenyen az illegális vadászat és a fajok kipusztulása. Így mindenképpen ezt szerettem volna kiemelni a munkámban, hiszen az emberi tevékenységek az élővilágra vannak a legnagyobb negatív hatással. Azon is sokat gondolkoztam, hogy mindezt hogyan is lehetne egy képen keresztül bemutatni, hogyan is lehetne minél feltűnőbben rávilágítani a problémára. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy az emberi pusztításnak és rombolásnak kell a középpontban lenni, hogy minden élőlényt darabokra szedünk, megcsonkítunk csak azért, hogy pénzért értékesítsük a szerzeményeket, amelyekért lelketlenül életeket ontottunk ki.



Hol tanulsz jelenleg és mi a terved a jövőre nézve?
Jelenleg a Budapesti Innovatív Gimnázium grafikus szakán tanulok, és a jövőben szeretném egyetemen is folytatni a tanulmányaimat szintén a tervezőgrafika irányába. Szeretném minél többet fejleszteni magamat, minél többet megtanulni a szakmában, hogy a jövőben el tudjak helyezkedni ezen a területen. Ugyanakkor ahogy a pályaművemből is kitűnik rendkívül közel áll hozzám a képgrafika is és a hagyományos technikák, így azokat sem szeretném abbahagyni, hanem továbbra is alkotnék, amikor csak lehetőségem adódna rá.

Mi az álmod, mivel foglalkoznál szívesen?
Talán kissé érzelgősen hangzik, de valójában már megvalósult az álmom, hogy jelenleg azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni. Az alkotás, a rajzolás, a tervezés, ezek a kreatív tevékenységek mind-mind olyanok, amiket jókedvvel és szívesen végzek el nap mint nap. Így tehát inkább azt mondanám, hogy remélem, hogy a jövőben is folytathatom ezt az alkotói tevékenységet, és olyan területen helyezkedhetek el, ahol továbbra is kiélhetem a kreativitásomat.

Mit jelent számodra a grafika?
A grafika számomra egy teljesen új világot nyitott meg. Olyan családban nőttem fel, ahol mindig azt sulykolták belém, hogy szorgalmasan kell tanulnom ahhoz, hogy a jövőben vigyem valamire, míg a művészet, a rajzolás csak hobbinak való. Így gimnáziumban tanultam tovább, ahol ugyebár a humán és reál tantárgyak kapták a nagyobb hangsúlyt, rajzóráim pedig egyáltalán nem voltak. Azonban hiába értem el jó eredményeket, akkor sem éreztem jól magam, és egyik tantárgy sem érdekelt annyira, hogy azt egyetemi szinten tanuljam tovább. Ekkor ötlött fel bennem, hogy akkor talán valamilyen kreatívabb irányt kellene választanom, hiszen valamennyi rajzi alaptudásom volt, és mindig is élveztem, hogy valami olyat alkothatok, ami a sajátom. Így némi keresgélés után jutottam el a grafikáig, és döntöttem végül úgy, hogy ezen a területen képezném magam tovább. Három évvel az érettségi után pedig elmondhatom, hogy ez volt életem eddigi legjobb döntése, mert megtaláltam a helyem, ahol boldog vagyok.



Mióta érdekel a rajzolás, a grafika világa?
És akkor most jön az a rész, hogy „ó, már az óvodai jelem is ceruza volt…”, de valójában már tényleg óvodás korom óta rajongtam a kreatív szakkörökért, és mindig volt nálam egy köteg írólap egy mappában, amibe gyorsan gyűltek az újabbnál újabb rajzok. A rajzolás szeretete mindig is bennem volt, és már általános iskolában is voltak rajzpályázatok, ahol helyezéseket értem el. Igazából ezért is sajnálom, hogy a gimnáziumi éveim alatt teljesen felhagytam az alkotással, mert szerettem és mindig azt a visszajelzést kaptam, hogy van hozzá tehetségem, de a rengeteg tanulás mellett, semmi szabadidőm nem volt rá. Érettségi után viszont teljes odaadással és hatalmas lelkesedéssel vetetettem bele magam a grafika világába. Ez a lelkesedés azóta is bennem él, és továbbra is az a célom, hogy minél több mindent elsajátítsak. 


Szívesen tanulnál a METU-n?

Természetesen szívesen tanulnék a METU-n, hiszen a Budapesti Innovatív Gimnázium diákjaként már volt lehetőségem többször is megismerkedni az egyetemmel, és szinte csak jó tapasztalataim voltak. Jól felszerelt műhely és számítógépes termek vannak, és a tanárok is rendkívül segítőkészek. Tanácsokkal látnak el minket, igyekeznek a helyes irányba terelni, ugyanakkor szabad kezet kapunk ahhoz, hogy próbálgassuk a szárnyainkat, és megtaláljuk az egyéni stílusunkat. Szóval örülnék neki, ha már ebben az évben felhasználhatnám a nyereményem. 


Van kedvenc alkotód, ki az és miért?
Őszintén szólva nehéz lenne egyetlen alkotót megneveznem, akinek a munkássága nagy hatással lenne rám, mert annyi nagyszerű művész élt a történelem során. Az évek elteltével egyre jobban belemélyedtem a művészettörténetbe, és valamilyen mértékben minden kor, minden irányzat művészei között találtam olyanokat, akiknek gondolkodás- vagy kifejezésmódja ihletőleg hatott rám. De ha igazán ki kellene emelnem művészeket, akik a legjobban befolyásolták a munkáimat, akkor a német expresszionistákat választanám. Fametszeteikben olyan felfokozott érzelemvilág nyilvánul meg, ami teljesen magával ragadja az embert, és amikor a műveiket nézem, akkor engem is arra biztatnak, hogy merjem én is kifejezni az érzelmeimet minél bátrabban és merészebben.