A szakdolgozatom Richard Wagner A nibelung gyűrűje operaciklusára épít, azon belül is az általa megszülető újfajta operára, illetve a wagneri Gesamtkunstwerk gondolatára. Munkám során nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy miként lehetne Wagner operáit a huszonegyedik században már rendelkezésünkre álló médiumok segítségével kiterjeszteni a színházak színpadán túl, például a mozgóképek világába, egészen pontosan animációs film formájába. A dolgozat két nagy egységből áll. Az első részben a tetralógia cselekményén és értelmezésén kívül a zeneszerző műfaji újításait ismertetem, majd a köré szerveződő kultuszból születő vizuális reprezentációkat, kezdve a képzőművészeti feldolgozásokkal. Ezt követően a színpadi megjelenéseket elemzem, rávilágítva arra, hogy milyen sokszínű értelmezési lehetőségeket hordoz magában ez a monumentális mű. A második részben A nibelung gyűrűjéből születő projektötletemről írok, a Ring-rajzfilmről. Először is adok egy áttekintést arról, hogy milyen módon merített már ihletet a mozgóképművészet a szerző munkásságából. Valamint projektem kidolgozása során ismertetem azokat a szempontokat, amelyeket a koncepció esetleges megvalósulásakor mindenképpen érdemes lenne szem előtt tartani, mint például a hazai támogatási lehetőségek, az animáció-gyártás folyamata és a publikálás.