Pap Beatrix
Ace boon coon
Diplomamunkámban a posztkommunista lakótelepek és saját generációm közti kapcsolatot szeretném megjeleníteni. A betonfalak közé zárt alakok egymás mellé szegődnek, céltalanul kóborolnak, próbálva elviselhetőbbé tenni saját maguk számára a kisváros szürkeségét. A panelházak egy előre meghatározott, kilátástalan sorsra ítélik őket, melyben folyamatosan tűrniük kell, hiszen ennél többre úgysem érdemesek. Tehetetlenségük mögött él a vágy, hogy kitörjenek ebből a környezetből, helyette mégis a gondtalan kényelmet választják.
