Szakdolgozatom témájául a giccs tárgykörét választottam. A kezdeti kutatásaim során hamar kiderült, hogy a témáról írt szerzőknek egységesen negatív a megítélése a giccsről. A giccses tárgyak 19. századi megjelenése a polgáriasodott társdalom virágzásával, a magas- és tömegkultúra különválásával jelenik meg. A tömegkultúra jelenléte pedig végigkíséri a giccs megítélésének történetét.
A giccs élvezőjének megnevezése a giccsember szóban összpontosul. A giccsembert ért ízlésbeli, viselkedésbeli, sőt, morális vádak igazságának nyomában megvizsgáltam az emberek tárgyakhoz való viszonyát. Következtetésül pedig megállapítottam, hogy a giccsemberre jellemző viselkedésbeli minták nem különösképpen térnek el egy átlagos emberétől.
A giccses tárgytípusok között az ajándék- és dísztárgyak, az emléktárgyak, a szakrális relikviák hasonlóságaiban az emberek tárgyakhoz való szoros érzelmi viszonyában fedeztem fel. Ezután a giccs tipikusan fennálló vizuális, illetve tartalmi elemeit igyekeztem megragadni, melyeket eszközöknek neveztem. Feltételeztem ugyanis, hogy a giccses tárgy célja a minél nagyobb közönség elnyerése, amihez vizuális jellege és hangulati hatásai folytán kíván eljutni.
A művészet és az ízlés, dolgozatom elemzéseinek kiindulópontját képezték a további fejezetekben. Így érkeztem el végül a giccs és a pop art közti hasonlóságokhoz. Jeff Koons, a giccs-art leghíresebb képviselőjének alkotásai segítségével arra jutottam, hogy a giccs magas-művészeti közegbe való emelésének kulcsa a tudatos felhasználás, illetve reflektálás. Ebből kiindulva a giccs megítélését két szakaszra oszthatjuk, melyek közül a második a tudatosságot hordozza magában. Szakdolgozatomat a tömeg- és magas-kultúra éles elkülönítésének kritikájával zárom.