Decode 2019 - Hidden secrets of the Buda Castle

Diószegi Denisa - Andróczi Alexandra: Hidden secrets of the Buda Castle




Denisa és Alexandra is Környezetkultúra alapszakunkon végeztek, jelenleg Építőművész mesterszakunk másodéves hallgatói. 

Pályaművünk elválaszthatatlan a budai vár történelmi múltjától, melynek közelségébe igazán Zolnay László írásai által kerültünk, melyek által erre a területre, mint saját kis meglelt Atlantiszomra tekintünk. Egy korábbi Coexist-projekt kapcsán - melyben a Carl Lutz Memorial Center megvalósítását ide, a budai várnegyedbe képzeltük el - lehetőségünk adódott elmélyedni az általunk addig csupán felületesen ismert terület történelmébe.

A legelső, legfontosabb, és azóta is döbbenetes felismerés az volt, amikor Zolnay leírja, ahogy 1964-ben megtalálja és kiássa a Mendel által 1461-ben épített kéthajós gótikus zsinagógát, melyet aztán vissza kellett temetnie. Így emlékszik vissza rá:

“Magát a feltárt Nagy-zsinagógát - anélkül, hogy teljes feltárását végrehajtottuk volna - 1966-ban anyagi okokból, a helyi Házkezelési Igazgatóság költségén, oly módon temették vissza, hogy három pillérét faltól-falig, a pillérektől egy-egy méter távolságra beton védőépületbe helyezték.”

Ezt a betemetett zsinagógát már számtalanszor ástuk ki gondolatban és adnánk vissza méltóságát. Nyilvánvaló, hogy teljes pompájában ez lehetetlen, de létrehoznánk körülötte valamit, amiben benne lenne a tisztelet, az alázat, és megannyi érzés, mint a szégyen, és megbánás. Kutatásaink oda vezettek, hogy megszületett egy várfalat kívülről ölelő, azt összefogó “végtelen gyűrű” gondolata.



A zsinagóga szintje a mai utcaszint alatt -4,5 méteren van, és egy, a bástya külső falától induló bejárattól közelíthetnénk meg. Elképzeltünk egy lejáratot a bástya külső falán a zsinagóga bejáratához, innen kezdve egy “ecsetvonás” helyett, ceruzával megrajzolt, végtelenített járófelület szinte magától értetődő volt. Ez a “gyűrű” tériségében értelmezné a történelmi helyet, amely ily módon nem a szépen kopott macskakövön lépegetve, hanem ezen az általunk megszabott pályán haladva lenne keresztül-kasul bejárható, (hossza körülbelül 4,5 km). XXI. századi technológiával, érintetlenül hagyva évszázados lerakódásokat, mégis izgalmasan, sok ponton tenné lehetővé a hozzáférést a várnegyed rejtett vagy kevésbé rejtett rétegeihez.

Az animáció alatt hallható sófár hangja szellemében teljesen megegyezik építészeti szándékunkkal. Sokrétű jelentése van – a mai napig számvetésre figyelmeztet mindannyiunkat.



A pályázat sikere kapcsán kérdeztük Denisát (D) és Alexandrát (A) az alkotói folyamatról, témaválasztásról, további terveiről


Milyen érzés, hogy beválogatták a munkáitokat a shortlist projektek közé?
D: Nagy-nagy boldogság. Ez volt első közös pályázatunk és a mezőny nem akármilyen volt, szóval büszkeséggel tölt el, hogy az elbírálók értették az üzenetünket. Hosszú út vezetett a kocka rajzolástól az akton át az alaprajzokig. Szandrával évek óta dolgozunk együtt, jóban-rosszban, remélem velem lesz akkor is, mikor gyümölcsözik mindez az energia, amit ebbe az öt évbe tettünk, teszünk. Ezért is hihetetlen boldogság ez a kiválasztás nekünk.

Építészként milyen volt egy ilyen rendhagyó pályázaton dolgozni, gondolkozni, meséljetek az alkotói folyamatról, miért pont ezt a témát választottátok?
A téma tökéletesen megfelelt a kiírt elvárásnak: egy út elején álló tervezés, aminek viszont már megvan a saját varázslatos története, saját sztorija. Ezután jön majd a pontos kidolgozás.

Meséljetek a közös munkáról, és arról, hogy van-e a jövőben hasonló tervetek?
D: Az építészet nem magányos műfaj. Jó, hogy vagyunk egymásnak. Mindenképpen együtt tervezzük folytatni. DADA-nak fognak bennünket hívni :)
A: Talán ami nekem a legtöbbet jelentette a közös munkánk során, az annak rengeteg történelmi réteget felemésztő kutatásnak a megismerése és megértése. Szerintem a munkánk jól példázza, hogy szinte két különböző generáció hogyan is egészítheti ki egymást. Sokszor szembesülök azzal, hogy Denisa tapasztalata, higgadt és alapos hozzáállása mennyit is hozzá tud adni egy-egy közös projektünkhöz. Én csak tanulni tudok tőle, annyit remélhetek, hogy én is tudok hozzáadni legalább annyit, amennyit ő (még ha az néha kicsit szétszórt, szeleburdi csomag is). A közös munkánk legjobb része, hogy nem munka. Néha olyan ez, mint egy "házibuli" két vendéggel, ami olykor-olykor reggelig is eltart. Szerintem a legtöbb “varázslat” olyankor történik, idilli nyugalomban rajzolgatva és sokat nevetve.

Mi a tervezői hitvallásotok?
D: Ebben a szakmában találtam meg az én „ÚJ életem”. Néha úgy tekintek magamra, mint egy női Stonerre. Mindazonáltal erről most még talán korai lenne beszélni. Én ott tartok, hogy türelemmel, ami néha már-már aggasztó gondolattalanságnak is tűnik, de megvárom a “sugallatot”. Intuíció, az a csoda! 
A: Szerintem 22 évesen korai lenne ilyet meghatározni. Általában rengeteg információ befogadásával és feldolgozásával kezdek minden tervezést.

Kiemelnél-e valamit a METU építész képzésében, ami számodra különösen értékes? 
D: Mindenképpen, mégpedig a tanárainkat, akik első mestereink. Mindegyikük tiszteletreméltó, szakmailag feddhetetlen szakEMBEREK. Sokat köszönhetünk nekik!
A: Akiknek azt is köszönhetjük, hogy támogatják a közös munkánkat az egyetem berkein belül is.


 
Alexandra és Denisa