Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility BÜKI DÁNIEL / ANIMÁCIÓ MESTERSZAK | Budapesti Metropolitan Egyetem

BÜKI DÁNIEL / ANIMÁCIÓ MESTERSZAK

„Lehet sokat mondani a szakmai színvonalról, a hozzáértő tanárokról, de mindennél jobban beszél szerintem az, hogy milyen nemzetközi sikereket érnek el azok, akik itt tanulnak.”

Dániel Animáció mesterszakunkon végzett. Hosszabb útkeresés után jött rá arra, hogy az animáció olyan lehetőségeket rejt magában, amely számára igazi kihívást jelent és amelyben megtalálja mindazt, ami alkotóként kiteljesíti.



Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Még középiskola végén majdnem könyvelőnek mentem, amikor rájöttem, hogy nem érdekelnek a „hideg” szakmák, és muszáj a művészettel foglalkoznom. Először az írás fejlesztésének érdekében újságírást tanultam, aztán amellett csöppentem bele a filmezésbe, és beleszerettem.

Miért ezt a szakot választottad?
Amikor a filmezés már adott volt, az animációban a benne rejlő lehetőségek fogtak meg leginkább. Kicsit zavart a filmezésben, hogy bármennyire is akarok valamit, azt nem lehet vagy nagyon nehéz megmutatni, és mindez animációban könnyebbnek tűnt. Rájöttem persze, hogy ez nincs teljesen így, de még így is úgy érzem, van az animációnak egy sajátos szabadsága, ami rengeteg dolgot lehetővé tesz, amit a film számomra nem tud.

Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
A Pázmányon végeztem Kommunikáció és Médiatudomány szakot, ahol előbb a nyomtatott és online sajtó, majd később a tévé-rádió szakirányokat végeztem el, így jött képbe a mozgókép és a film.

Mi inspirál?
Szinte minden, de talán leginkább a zene. Amikor csak úgy utazok valahova bedugott füllel, az agyam a szövegnek csak bizonyos részleteit hallja meg, aztán újragyúrom őket – a legtöbb filmötletem így jött képbe. Persze a zene mellett a hozzájuk készült videoklipeket is imádom, itt legfőképp Michel Gondry munkásságát emelném ki.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
A kedvenc saját projekt, amin dolgozhattam, az a Librinek készített könyvtraileres feladat, ahol a Helikon Zsebkönyvek sorozat számára készítettem reklámot. Itt próbálkoztam először a pixillációs technikával, amit később a diplomafilmemben is alkalmaztam.



Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Diplomamunkám egy videoklip lett a Dessert for Dinosaurs concept-együtteshez. (A borító egy külön képzőművész-projektként indult, és csak később találta ki a két zenész, hogy zeneileg is megvalósítják a kitalált együttest)

Gyerekkoromban idősebb testvéreim még abszolút az MTV-generáció tagjai voltak, így egyfolytában az MTV ment a tévében. A legkorábbi találkozásom a mozgóképpel így mind videoklip volt, emiatt régóta tervem, hogy én is rendezzek egy ilyet. A Dessert for Dinosaurs különösen passzolt ahhoz a játékos, komolytalan világhoz, amiben én szeretek alkotni, így jól tudtunk közösen dolgozni.



Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
A legjobbnak azt látom, hogy a szakmai tudás mellett a tanárok nagyon jól ráéreztek arra is, kinek milyen irányban érdemes fejlődnie. Hamar észrevették az erősségeinket, és mindenkit arra tereltek, hogy kiteljesedhessenek abban, amiben jól működnek.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Nem véletlen a névváltozás, a METU nagyon megerősödött művészeti képzésekben. Lehet sokat mondani a szakmai színvonalról, a hozzáértő tanárokról, de mindennél jobban beszél szerintem az, hogy milyen nemzetközi sikereket érnek el azok, akik itt tanulnak, szerintem jó indikátora annak, hogy a METU művészeit képzéseinek igenis nagy értéke van.

Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként?
Jó érzés az útkeresés után végre valami szakmai visszajelzést is kapni arról, hogy jó, hogy művészettel foglalkozom, és értékelik a mozgóképes alkotásaimat.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Nagyon jó tanácsokat és észrevételeket kaptam a tanáraimtól, de különösen jó volt Richly Zsoltot hallgatni, nemcsak a saját, hanem a szaktársaim védése során is. Elképesztően jó meglátásai voltak a filmekkel kapcsolatban, és a rövid hozzászólások során is sokat lehetett tőle tanulni.

Milyen terveid vannak a jövőre?
Semmiképp nem szeretnék búcsút mondani a videoklipeknek, és elég sok félkész filmterv, forgatókönyvötlet lapul még a fiókomban, kicsit körbejárom most ezeket a lehetőségeket.