„A Fotográfia szak nagyon kemény. Csak annak ajánlom, aki igazán elkötelezett, és kitartó. Rengeteg megpróbáltatással és lemondással jár, de ha úgy érzed, ez a te utad, akkor ez ne riasszon vissza!”
Bognár Andrea 2020-ban diplomázott Fotográfia szakunk riportfotográfia specializációján. Nem egy szokványos egyetemen szeretett volna egy bármire cserélhető végzettséget, mert minden érdekli, amivel valami létre lehet hozni. A zene az élete, legnagyobb vágya, hogy csak alkalmazott fotózással, videózással és a zenéléssel kelljen foglalkoznia.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Ki az, aki az érettségi elvégeztével, a 12 éven át tartó burokból kiszakadva tudja, hogy mit akar egy életen át csinálni? Én csak egyben voltam biztos: nem fogok hagyományos egyetemre járni, ahol olyasmit tanulnék, ami nem érdekel, hogy végül egy olyan irodai székben találjam magam, melyből én könnyedén kivehető és pótolható vagyok.
Miért ezt a szakot választottad?
Mindig is érdekelt a fotózás, meg úgy minden, amivel valamit létre lehet hozni. Igazából szívesen választottam volna más szakot is, textiltervezés vagy média-design, de végül úgy éreztem, a fotó a nekem való.
Mi inspirál?
Az emberek. A kudarcaik. A sikereik. A történetek, amelyeket el kell mesélni, hogy másokat is inspiráljanak. Vagy éppen maga a projekt és téma iránti rajongásom. Sokszor kötöttem össze a feladataimat olyan dolgokkal, amik egyébként is érdekeltek, ahol egyébként is ott lettem volna, így a fotózás még egy plusz ürügy is volt, hogy belsőbb körökbe eljussak.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Furcsa, de így visszatekintve azok a projektek a kedvenceim, amiket a hátam közepére sem kívántam, de sokat fejlődtem általuk, nem csak szakmai értelemben. Riporterként nem kéne gondot okozzon idegenek leszólítása, és meggyőzése arról, hogy engedélyt adjanak nekem egy fotóra. De sajnos itthon mindenki fél a kamerától. Meglátják nálad az utcán, és egyből rosszalló tekintettel figyelik, vajon mit fotózgatsz, itt, ahol „semmi látnivaló nincs", és ugye, nem téved rájuk az objektív? Meg amúgy is, mi vagy te, egy turista? Szóval egyes feladatok pont ennek a szorongásnak a leküzdéséről szóltak. Eleinte nagyon nehéz volt, és nem azt mondom, hogy ma szívesebben csinálom, de már nincs bennem az a félelem. Ilyen volt Az éjszaka arcai című projektem. Akkoriban egy szórakozóhelyen dolgoztam hétvégente, és mindig hajnali 3-4 körül sétáltam haza a bulinegyeden keresztül. Érdekes volt megfigyelni a különböző karaktereket összefutni egy utcában, és hogy mennyire közvetlenek tudnak lenni, amikor elengedik gátlásaikat és szórakoznak. Így egyszer hazafele egy rendszervakuval megvillantottam őket (persze előbb engedélyt kérve).
A másik kedvenc feladattípusom a történetmesélés volt. Itt már nem egyéni képekben, hanem sorozatban kellett gondolkodni. A Hangkészítő című sorozatom készítése során kezdtem megérteni, hogyan történik a fotós részéről az információ képekbe való kódolása, hogy mennyire fontos, hogy milyen sorrendbe rendezzük őket, és valahogy azt is szem előtt tartani, hogy az olvasó hogyan fogja dekódolni az üzenetet.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Az egyetem utolsó évében egyre több videós feladatot kaptunk, és rájöttem, hogy a videózás sokkal közelebb áll hozzám, úgy érzem, több mindent ki tudok fejezni vele, talán főleg a hang miatt. A zene és a zenélés az életem, így biztos voltam benne, hogy valami ahhoz kapcsolódó témával szeretnék foglalkozni. Aztán egy tribute koncert képében felbukkant a témám. Nem értettem, kiből lesz tribute zenész. Hogy miért öltöznek be pont úgy, hogy miért „másolnak", mert akkor még másolásnak hittem az egészet. A projekt haladtával viszont teljesen megfordult bennem minden, rájöttem, hogy valójában ez a rajongás, és az ikonikus zenekar és a zene kultuszának a kiteljesedése egy külön rítus. Megismerkedtem ezekkel a csodás zenészekkel, és egy újabb szelettel tágult ki a világ.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Fotográfia szakon a 3 év alatt tanítottak és megismertem olyan embereket, akik nem is csak szakmailag, hanem emberileg is hatással voltak rám. Máshogy látom a dolgokat, mint előtte. És máshogy is gondolkozom.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Nem tudom, a METU más szakjain milyen az oktatás, de a Fotográfia szak nagyon kemény. Csak annak ajánlom, aki igazán elkötelezett, és kitartó. Rengeteg megpróbáltatással és lemondással jár, de ha úgy érzed, ez a te utad, akkor ez ne riasszon vissza!
Hogy érzed magad a frissdiplomásként?
Igazából azt hittem, euforikusabb élmény lesz lediplomázni, de így visszatekintve nem érzem úgy, mintha olyan nagy dolgot vittem volna végbe.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Olyan volt, mint bármelyik másik féléves prezentáció, előtte nagyon izgultam, de rájöttem, hogy teljesen fölösleges. Egyébként ez nyilván ugyanaz a jelenség, mint amikor már gimnázium első évében az érettségi gondolatával fenyegetnek a tanárok, és ezáltal minden diákban kialakul egyfajta félelem. Nem tudom, mi a céljuk vele, engem ez inkább bénított le, mintsem motivált volna.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Egyéni vállalkozóként szeretnék alkalmazott fotózással/videózással foglalkozni, de közben építem a zenei karrierem. Az álmom, hogy egyszer elérjem azt a szintet, hogy ne kelljen mással foglalkoznom, csakis a zenével.
