“Mindig szeretek komplex témákhoz nyúlni, és a lehető legtöbb módon visszacsatolni a munkafolyamatokat az inspirációmhoz.”
Pécz Tekla a METU Kézműves Tárgykultúra alapszakán diplomázott. A kézműves tárgykultúra alapszakon volt szerencséje megismerkedni a divatszakma több ágazatával is (textiltervezés, öltözéktervezés, kiegészítőtervezés). Az első év után fogalmazódott meg benne, hogy divattervezésre szeretne specializálódni. A későbbiekben szeretne elhelyezkedni egy cég kreatív csapatában, illetve szeretne idővel oktatni is.
Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál?
Mindig is szerettem alkotni, kiegészítőket és ruhákat tervezni. Viszont sokáig nem tudtam, hogy pontosan melyik irányba induljak el. A kézműves tárgykultúra alapszakon volt szerencsém megismerkedni a divatszakma több ágazatával is (textiltervezés, öltözéktervezés, kiegészítőtervezés). Az első év után fogalmazódott meg bennem, hogy divattervezésre szeretnék specializálódni. Úgy érzem, hogy ezen a területen tudom a leginkább kifejezni önmagam. Az inspirációs tárházam igencsak nagy. Sokszor merítek ihletet az emberekből, a társadalomból, vagy más művészeti ágakból.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
A "Voila" kollekciómat emelném ki. Egy újtervezési metódust sajátítottam el a projekt közben, amely későbbi munkáimban is végig kísért. Úgy gondolom itt találtam meg azt a tervezői hangot, ami engem jellemez.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Diplomamunkám a Háttér, forma, test címet kapta. Inspirációm Landon Metz, amerikai képzőművész alkotói filozófiája, az üresség volt.
Az „ürességet” negatív térként, hiányként értelmeztem, amely meghatározta a tervezési koncepciómat. A tervezési folyamatot formakísérletek és anyagfestési technikákkal kezdtem meg. A negatív tér leginkább a háttérben jelenik meg munkáim során. Ebből kiindulva külön hangsúlyt fektettem a forma és a háttér kapcsolatára, amelyet a vizuális érzékelés bevonásával prezentálok. A gyakorlati munkával egyidőben elméleti kutatást is végeztem, annak érdekében, hogy megismerjem, más művészek hogyan alkalmazzák, vagy jelenítik meg az ürességet, a teret és a vizuális érzékelést az alkotásaikban. A végeredmény egy funkcionális ruhadarabokból álló kapszulakollekció. Az elkészült öltözékek könnyen integrálhatók, viselhetőek a mindennapokban
Mindig szeretek komplex témákhoz nyúlni, és a lehető legtöbb módon visszacsatolni a munkafolyamatokat az inspirációmhoz. Legnagyobb tanulsága munkámnak az elengedés és az egyszerűségre való törekvés művészete volt.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Rengeteg segítséget és támogatást kaptam az oktatóimtól. Több kiállítást és megjelenést is köszönhetek az egyetemnek, mint például a Magyar Nemzeti Galériában tartott divatbemutatót.
Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak?
A megszerzett tudást azonnal gyakorlatba ültetjük át. Sőt, van, hogy inkább gyakorlat közben szerezzük meg azt!
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
A biztos szakmai tudás mellett egy nagyszerű környezet és csapat fogja körül venni.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretnék elhelyezkedni egy cég kreatív csapatában, illetve szeretnék majd idővel oktatni is.
Tedd meg karriered következő lépését a METU alapképzésén - ismerd meg Kézműves Tárgykultúra BA képzésünket!