Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Best of METU diploma 2021 - Máhr Zsófia / Tervezőgrafika MA | Budapesti Metropolitan Egyetem

Máhr Zsófia / Tervezőgrafika MA

Én pont ezt imádtam a METU-n. Az alkotói szabadságot.” 

 

Máhr Zsófia a METU Tervezőgrafika mesterszakán diplomázott. Nagyon termékenyen töltötte METU-s éveit, a tervezőgrafika szak nagyköveteként számtalan felvételizni készülő diákkal osztotta meg az egyetemi élményeit, több pályázaton és kiállításon is találkozhattunk a nevével, emllett a 35. OMDK-n a tervezőgrafika szekció 1. tagozatában első helyezést ért el. Alapszakos diplomainterjújából korábbi életútját ismerhetjük meg. 

 

Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál? 

Egészen kiskorom óta imádok alkotni. Óvodában engem csak a rajzasztalnál lehetett megtalálni, ahol egymás után gyártottam a rajzaimat. A betűk is nagyon érdekeltek, anyukámtól ki is követeltem, hogy minden betűt tanítson meg nekem „lerajzolni”. Így hát nagycsoportos koromban elkezdtem írni egy mesekönyvet az akkori pintyeimről, amit több éven keresztül gondosan vezettem. Minden történethez illusztrációt is készítettem. A nagy álmom akkoriban az volt, hogy a könyv egyszer majd kiadásra kerül. Nos, természetesen ez nem így történt, de valahányszor ezt a „művemet” előveszem, mindig eszembe jut, hogy jó helyen vagyok. Nekem ezzel kell foglalkoznom. 


Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért? 

Minden egyes projektet imádtam az egyetemi évek alatt. Voltak ugyan olyan feladatok, amik kisebb-nagyobb fejtörést okoztak, de mindig igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Ezáltal valahogy mindig az elsőre legnehezebb kihívásnak bizonyuló projektek lettek végül a kedvenc munkáim. Természetesen azért mindig az illusztratív feladatok voltak a kedvenceim, bár ebből tervezőgrafika specializáción kevesebb jutott, mint alapszakon. Ezt egyáltalán nem bánom, hiszen a két év alatt lehetőségem volt fejlődni azon a területen, amelyen szükségem volt rá.  

Kedvenc munkámként a mesterképzésen Momotaro című könyvemet említeném. Ugyan ez nem egy órai feladat volt, mégis nagyon szerettem dolgozni rajta. Az alapszakos diplomamunkám által lehetőséget kaptam arra, hogy induljak a 35. OMDK-n. A megmérettetésre Lokitoyo diplomamunkám második kötetét készítettem el, amely Japán meséit dolgozta fel. Könyvem sikerrel járt; tervezőgrafika szekció 1. tagozatában első helyezést értem el. 



Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad? 

Diplomamunkámként Sergio Magana A tolték titok című könyvét dolgoztam fel, amely bemutatja az ősi mexikóiak álomgyakorlatait. Azért választottam ezt a témát, mert mindig is érdekelt az álomfejtés és az álomgyakorlatokhoz hasonló tevékenységek. Emellett nagyon közel állnak hozzám a különböző országok ősi kultúrái, hagyományai. A könyv által elsajátíthatjuk a tudatos álmodás technikáját, emellett azt, hogy hogyan tudjuk megfiatalítani és meggyógyítani testünket és hogyan vehetjük fel a kapcsolatot őseinkkel. A végleges illusztrációs stílus megszületéséig nagyon nagy utat jártam be. Én alapvetően nagyon szeretek erőteljes színekkel dolgozni, amihez vektoros technikát alkalmazok. Az mesterszakos diplomamunkám tervezése során viszont valami másban szerettem volna magam kipróbálni és egy új stílust felfedezni, így végül az illusztrációimat manuálisan készítettem el. Vegyes technikával dolgoztam. Többek közt tűfilcet, porpasztellt és papírkivágást alkalmaztam. A könyv színvilága fekete-fehér, emellett a két komplementer színt, a lilát és a sárgát használtam. A borítót egy palalap fedi, amely hangsúlyozza a könyv komolyságát és a tartalom súlyosságát.  


 

Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt? 

Minden előképzettség nélkül kerültem a METU-ra, így konkrétan mindent itt tanultam meg. Itt sajátítottam el a szoftverek használatát és különböző technikákkal ismerkedtem meg, amelyeket szívesen használok a munkáimhoz. Emellett említeném, hogy az egyetemnek köszönhetően nagyon sok pályázaton és kiállításon megjelentek a munkáim, ami által ismeretségre is szert tehettem és sikereket érhettem el. 


Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak? 

Az alkotóegyetem szerintem egy tökéletes jelző a METU-ra. A feladatainkat mindig a saját elképzeléseinknek megfelelően készíthettük el. Ahányan voltunk a szakon, mindig annyi különböző megoldás született és ez pont így volt tökéletes. Nem voltak korlátaink a stílusokat illetően, de természetesen a kötelező előírásokra mindig figyelnünk kellett. Én pont ezt imádtam a METU-n. Az alkotói szabadságot. 


Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania? 

Tervezőgrafika nagykövetként ezt a kérdést párszor élesben is megkaptam felvételizni készülő diákoktól. Mindig örültem neki, ha valaki segítségül fordult hozzám és igyekeztem nekik a legmegfelelőbb tájékoztatást adni. Volt, aki egy teljes kérdőívvel állt elém, volt, akinek a véleményemre volt szüksége portfóliójával kapcsolatban, és volt, aki egyszerűen csak egy kis bátorítást szeretett volna kérni tőlem. Őket mindig azzal bíztattam, hogy a legjobb helyen lesznek, ha a METU-t választják és nem fogják megbánni a döntésüket. Itt szabadon tudnak majd alkotni, a tanárok nagyon segítőkészek és rengeteg jó élményben lesz részük. 


Milyen terveid vannak a jövőre? 

Több tervem van a jövőre nézve, vannak elképzeléseim, amelyek folyamatosan változnak és vannak olyanok, amik az idő elteltével csak még inkább erősödnek bennem. Ilyen biztos célom egy saját brand kiépítése, amely teljes mértékben engem tükröz. Ennek megvalósításához egyre közelebb járok, így remélem, hogy minél hamarabb láthatjátok munkáimat. 

 

Tedd meg karriered következő lépését a METU mesterképzésén - ismerd meg Tervezőgrafika MA képzésünket!