"... a csapatszellem és a családias légkör megteremtése az oktatók egyik elsődleges szívügye...”
Kiss Virág levelező képzésben végezte el a METU Tervezőgrafika mesterszakát, ahol nem csak rengeteg támogatást, mentorálást, hanem új szemléletmódot és életcélokat is kapott. Hisz benne, hogy ha valaki új dolgokat szeretne létrehozni a semmiből, a METU-n megtalálja a helyét.
Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál?
A METU képi ábrázolás alapszakát elvégezve úgy éreztem, hogy az ott megszerzett tudás még csak arra lenne elég, hogy autonóm alkotó legyek. Szükségesnek tartottam, hogy kézzelfogható, piacképes ismereteket szerezzek az alkalmazott grafika különféle területeiről, és elkezdtem a tervezőgrafika mesterszakot – szinte lehetetlent vállalva – levelezőn. Az első félévben még biztos voltam abban, hogy az eredeti elképzeléseimhez maradok hű, azaz illusztráció-hangsúlyosan oldom meg a feladataimat, aztán úgy alakult, hogy már szinte jobban vonz az arculattervezés és a tényleges tervezői munka, mint az illusztráció. Az iskolai feladatok megvalósítását mindig kutatás előzte meg, és bár már az alapszakos időkben is függő voltam a Behance és az Instagram pörgetésétől, a mesterszakon már beteges rendszerességgel kattintottam a Discover gombra (a Behance-en), hogy lássam, hány fényév távolság van az én elképzeléseim és a világszinten sikeres tervezők elképzelései között. Az első évben még csak bánatosan lájkolgattam a projekteket, azzal a csatakiáltással, hogy „ilyeneket akarok csinálni én is, majd”, de aztán vettem a bátorságot, és megpróbáltam a gyakorlatban is – saját magamnak posztereket, Insta-posztokat gyártva – rájönni, hogy a szín-, forma- és tipóhangsúlyos, szemtelen hangvételű projektek mitől jók. Ez a tanulási folyamat még tart, és remélem, soha nem is fog véget érni.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Az első félévben, bár sok biztatást kaptam, bizonytalan voltam. Csak a második félévtől fogva éreztem azt, hogy érdemes a feladatok megoldására annak ellenére sok időt szánni, hogy „csak” levelezős vagyok. Ekkor Tóth Tamás óráján egy fiktív kortárstánc-fesztivál arculatát kellett elkészítenünk: régebben titokban táncosnak is készültem, és pont a kortárstánc volt az álmom. Tudtam, hogy milyenek a Trafó és a Jurányi tánctermei, hogy milyen plakátok vannak a próbatermek felé vezető folyosókon; szóval megéreztem ennél a feladatnál, hogy előny is lehet, hogy late bloomer vagyok, és a grafika előtt már több területen kipróbáltam magamat. A következő kedvencem a magyar gyógyvizeknek készített összesítő arculat volt, későbbi témavezetőm, Halasi Zoltán óráján. Itt kihívás volt, hogy szekunder szégyent érzek, ha tudom bárkiről, hogy rászorul arra, hogy gyógyvizeket igyon: előítéletes vagyok. Igyekeztem ezért az alapfeladat mellé egy teljesen másik irányt is kidolgozni: gyógyhatású, trendi üdítőket is terveztem. Nagyon boldog voltam, hogy átment a szűrőn (a mellékág is). A Ducki Krzysztof tanár úr óráján készült genderhatározó a diplomám szinte közvetlen előképe.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám egy komplex tervezési folyamat (amelyet közel sem tekintek befejezettnek), amely magában foglal egy önreflexív cikkekkel tarkított démonhatározót, és egy fiktív psych-rock fesztivált: az egész tervhalmaz a hÿsteria nevet viseli. Már említettem, hogy szerettem volna levetkőzni „a hallgató, aki főleg illusztrálni szeret” jelzőt, és ezért tervezőibb attitűdöt követelő diplomamunkát szerettem volna készíteni. Nagyon féltem, hogy a témavezetőm, Halasi Zoli nem fogja vállalni, pedig engem az ő Insta-feedje győzött meg arról, hogy nem csak rajzolni szeretnék, és talán a designhoz is lehetne valami közöm. Szerencsére vállalta, hogy nála diplomázzak, így a munkába kerültek kísérleti betűformák is (amelyekért én vállalom a felelősséget: félkészek, és csak dekorációs célokat szolgálnak) az absztrakt démon-illusztrációk mellé, valamint a fesztivál esetében is szabad kezet kaptam, és nem kellett minden ponton megindokolnom a döntéseimet, mivel az összkép stabil megtartása volt az elsődleges cél. A hÿsteria, mint cím nem a hétköznapi értelemben vett hisztériára utal (amellyel pejoratív értelemben utalunk főleg nők kifogásolható, következetlen viselkedésére), hanem éppen az Y generáció „hisztijeinek” jogosságára, elsősorban női szemszögből (de megkíséreltem univerzális szemszögből nézni a saját gondjaimat is).
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Különféle online fórumokon és akár baráti beszélgetésekkor is sokszor felmerül, hogy nem érdemes egyetemre járni művészeti képzésekre, mert például a grafikát az ember magától is tanulhatja, önképzés útján, én mégis azt mondom, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy magányosan és elszántan, a Youtube/Skillhsare/Domestika és néhány “művtörikönyv” segítségével lépésről lépésre, másolgatva tanuljon. Nekem kellett, hogy határidőket kapjak, hogy egy jó csapatban magammal és másokkal versenghessek. Olyan típus vagyok, akinek nagyon fontosak a visszajelzések (viszont nem a barátaimat, családomat szeretném a grafikáimmal terhelni). Feladatok sokaságát kaptuk, óráról órára készülni kellett. Akinek van szorgalma folyamatosan fejleszteni a munkáit, az a néha igen apró változtatásokra is visszajelzéseket fog kapni. A másik nagy pozitívum, hogy az iskola diákjaként olyan pályázatokon is részt lehet venni, amelyeken külsősként (nem művészeti egyetemistaként) nem. Meg kell említeni, hogy az iskola inkluzív, ezért esélyt adott úgy is (a mesterszak megkezdésére), hogy rendkívül gyenge voltam a tervezői látásmódot és a tipográfiát illetően. Az, hogy mit kezdek a friss érdeklődésemmel és szakmai alázatommal, csak rajtam múlik, ebben már senki nem tud segíteni.
Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak?
Már 2016-ban is – amikor a képi ábrázolást szintén levelezősként elkezdtem – úgy tűnt, hogy a METU a művészeti képzéseivel szeretne más/erősebb lenni, mint a többi hasonló, fiatalabb egyetem: szívből szurkolok, hogy eljöjjön az az idő, amikor az jut eszébe az utca emberének, hogy a METU-n igazán versenyképes kreatívképzés zajlik. Ennek a teljesülése az iskolában minden hallgatónak és oktatónak személyes felelőssége, és ehhez arra kell törekedni, hogy ne egyszerűen képesítést szerezzen az, aki ide jár, hanem látásmódot, barátokat, valódi, használható szakmai kapcsolatokat, őszinte vitapartnereket. Ezt nagyon tudatosan kell építenie az iskolának továbbra is, akár szakokat és nagyobb/valós megrendelőket összefogó projektek segítségével is. Vannak erre jelenlegi és múltbeli példák, és szorítok, hogy így legyen a jövőben is, sőt, hogy egyre több kooperáció szerveződjön a különféle szakok és esetleg külső cégek között.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
A METU nagy hangsúlyt fektet arra, hogy leszámoljon a kreatív szakmákra nagyon is jellemző elitizmussal, vagy legalábbis ne engedje ezt a falai közé, ezért a csapatszellem és a családias légkör megteremtése az oktatók egyik elsődleges szívügye. Az oktatóim közül nem emlékszem olyanra, aki bárkivel is kivételezett volna, jó vagy rossz értelemben. Aki fél elindulni a művészeti felsőoktatás útvesztőjében, mert retteg a klikkesedéstől, kiközösítéstől, az mindenképpen jó, ha tesz egy próbát az elsők között a METU-val, mert itt meg lehet erősödni abban, hogy valakinek igenis az az útja, hogy új dolgokat készítsen a semmiből, és nem kell ehhez különleges, kivételezett hópihének sem lennie.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Nem grafikusként dolgozom, mert későn eszméltem rá, hogy új dolgokat akarok kitalálni, nem pedig egy multinál néhány éves rotációban különféle jellegű és komolyságú informatikai támogatást nyújtani más cégeknek, ahogy azt már tíz éve teszem (mondjuk ebben is van valamennyi kreativitás, másféle munkát ezért multicégeknél nem is vállaltam, nem szeretek unatkozni). Most az a fő célom, hogy piacképessé tegyem az amúgy szeretett portfóliómat, így behívjanak néhány grafikai munkával kapcsolatos állásinterjúra, és ezek némelyikén továbbjutva bérajánlatot is kapjak. Boldoggá az tenne, ha valaki úgy keresne meg, hogy rámutat egy-két Insta-posztomra, vagy egyik-másik Behance-projektemre, hogy ő pont ilyen stílusú grafikust keres, de tényleg. Hogy kiábrándító legyek: ez Magyarországon nem így működik (vagy még én vagyok kicsi hozzá, és ilyen alapon csak a legjobbakat találják meg). Próbálok bízni: talán, ha a mostani tempómban fejlődöm, és tovább emelem a saját mércémet, és így a posztolt projektek minőségét is, akkor majd befut az első ilyen álommeló, és ha arra képes leszek, utána ajánlás útján jön majd a többi is.
Tedd meg karriered következő lépését a METU mesterképzésén - ismerd meg Tervezőgrafika MA képzésünket!