Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Best of METU diploma 2021 - Dudás Gergely Tamás / Média design BA | Budapesti Metropolitan Egyetem

Dudás Gergely Tamás / Média design BA

“A METU megtanított nyitott szemmel látni a világot, és arra, hogy minden dolog mögött van valamiféle tartalom, csak észre kell venni.” 

 

Dudás Gergely Tamás a METU Média design alapszakán diplomázott. Kalandos út vezetett számára a METU-ig, de úgy érzi, végre megtalálta az igazi hivatását. Az egyetemi évek alatt néhány csoporttársával közösen alapított egy vállalkozást, a jövőben ennek szeretné szentelni ideje nagy részét. 

 

Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál? 

Meglehetősen kalandos utam volt az egyetemig. Érettségi után eléggé elveszettnek éreztem magam, nem tudtam, merre tovább. Elkezdtem egy elektrotechnikus képzést, de hatalmas tévútnak bizonyult, ezért egy év után abba is hagytam. Ezután már jobban átgondoltam, hogy milyen irányba is kellene elindulnom. Olyan szakmát szerettem volna, ahol szabadon kiélhetem a kreatív energiáimat és önmagam lehetek. Így jelentkeztem egy kiadványszerkesztő képzésre, ami úgy tűnik, eddigi életem egyik legjobb döntése volt. A képzésen a tanáraim nem csak megtanították az Adobe grafikus szoftverek használatának alapjait, hanem széleskörű betekintést is nyújtottak a kreatív ipar kulisszái mögé. Ez annyira lelkesítően és inspirálóan hatott rám, hogy végül egyetemen, a METU-n kötöttem ki, mindezt úgy, hogy előtte soha nem gondoltam volna, hogy én valaha is egyetemre járok majd.  

Alapvetően két okból választottam a Média design szakot. Az első ok a sokszínűsége. Úgy gondolom, manapság előny, ha valaki sokoldalú, és a média design pont arról szól, hogy egy adott problémát, feladatot miként lehet különböző módokon megoldani. A másik ok, ami miatt ezt a szakot választottam, az az, hogy nem tudtam, melyik terület érdekel pontosan. Előtte hobbi szinten csináltam grafikákat, terveztem logókat, fotóztam, de nem volt a fejemben egy adott terület, ahol tevékenykedni akartam.  

Inspirálódni leginkább filmekből, sorozatokból, zenéből és a körülöttem zajló eseményekből szoktam. Ugyanakkor egy séta a természetben, egy forma, egy szín, egy érzés, vagy egy vers is képes előhozni a kreatív energiáimat. 

 

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért? 

Lényegében az összes egyetemi feladatot élveztem, mert legtöbbször szabad kezet kaptunk, és a saját elgondolásunk szerint dolgozhattunk. Viszont, ha választani kell, akkor én három, számomra meghatározó munkát emelnék ki. Az első egy animáció, amelyet média labor órára kellet elkészíteni. Szerettem ezen a projekten dolgozni, mert lehetőségem volt egy összetettebb munkát kiadni a kezeim közül, amelyet a nulláról, egy szabályos tervezési folyamatot követve (forgatókönyv, moodboard, storyboard stb.) tudtam létrehozni. Ugyanakkor kihívás is volt számomra, mert ez volt az első komolyabb animáció, amit készítettem, így tulajdonképpen kivitelezés közben derült ki, hogy ténylegesen mit tudok megcsinálni és mit nem.  

A következő, amit kiemelnék, egy installáció, amely egy vers vizualizációja, és melyet csoporttársammal, Domoki Bencével készítettem el. Ez a munka is összetett tervezést és kivitelezést igényelt, és külön öröm volt számomra, hogy csapatban dolgozhattam rajta. A közös alázatos munka meghozta a gyümölcsét, mert alkotásunk bekerült 2019-ben a METU diplomakiállítására.  


Az utolsó munka a legmeghatározóbb számomra. Kreatív vizuális stúdiumok órán azt a feladatot kaptuk, hogy hozzunk létre egy loop-ot bármilyen eszközzel (fotó, videó, grafika). Ennél a feladatnál is lehetőség volt a csapatmunkára, így másik három csoporttársammal működtem együtt. Mi a mozgóképes formátumot választottuk, így egy kis stábként együttműködve közösen forgattuk le a videót. Számomra jó gyakorlás volt arra vonatkozóan, hogy hogyan kell csapatban dolgozni. Olyan jól sikerült akkor a közös munka, hogy azóta a csapatból Domoki Bencével és Lőrinczi Norberttel közösen létrehoztuk a Nitraw Creative Team nevű vállalkozást. 

 

Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad? 

Ismét Domoki Bencével és Lőrinczi Norberttel közösen készítettük el Örkény István Az autóvezető című egyperces novellájának a filmes feldolgozását. Rövidfilmen már dolgoztunk együtt, amikor egy nemzetközi pályázaton vettünk részt, ezért úgy gondoltuk, hogy az akkor szerzett tapasztalatokat, tudást felhasználva, egy komolyabb, még magasabb színvonalú rövidfilmmel zárjuk le az egyetemi éveinket. Ez minden szempontból nagyobb kihívás volt számunkra, mivel több helyszínt és kelléket kellett leszerveznünk, valamint több színésszel kellett együtt dolgoznunk, mindezt úgy, hogy fele annyi idő állt a rendelkezésünkre. Gondosan megterveztük az egyes munkafázisok sorrendjét és időbeosztását, kiosztottuk egymás között a feladatokat, leszerveztük a helyszíneket. Végig precíz, átgondolt, és minőségi munkavégzésre törekedtünk. Listák és jegyzetek tömkelegét írtuk annak érdekében, hogy minden a helyén legyen. Végül a befektetett energia teljes mértékben megtérült, mert mindent a leírtak szerint sikerült teljesítenünk.  

Az alkotói folyamatban én art directorként és sound designerként vettem részt. Art directorként azt éreztem fő feladatomnak, hogy segítsem kialakítani a történethez passzoló, megfelelő vizuális szimbólumrendszert. A sound design megalkotásánál arra törekedtem, hogy hangsúlyozzam és még inkább életre keltsem a vizuális tartalmat. Mindezek mellett fontosnak tartottam azt is, hogy a hangok, zenék által plusz jelentést adjak a filmbeli eseményeknek. A film alapvetően a rohanó világ okozta figyelmetlenségről és ennek sorsszerű következményeiről szól. Azonban szerintem ez a film arra is felhívja a figyelmet, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne merjünk önmagunk lenni. 



Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt? 

Megtanított nyitott szemmel látni a világot, és arra, hogy minden dolog mögött van valamiféle tartalom, csak észre kell venni. Arra is megtanított, hogy rajtam áll, hogy milyen eszközzel alkotok, mert több út vezet a sikerhez. 

 

Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak? 

Számomra azt jelenti, hogy mindenki önmagát adva, szabadon alkothat. 

 

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania? 

Azt mondanám, hogy jöjjön a METU-ra, mert itt a tanárok és a diákok közösen dolgoznak egymásért. 

 

Milyen terveid vannak a jövőre? 

Szeretnék szakmailag és emberileg is sokat fejlődni, valamint a közös vállalkozásunkra, a Nitraw Creative Team-re szeretnék koncentrálni. 

 

Tedd meg karriered következő lépését a METU alapképzésén - ismerd meg Média design BA képzésünket!