"Rettentően fontos, hogy folyamatosan szükséges a lankadatlan szorgalom és tudásvágy.”
Dávid Noémi a METU Fotográfia alapszakán végzett, és diploma után a fotográfia alkotói része után most az alkalmazott részével szeretne megismerkedni. Fiatal kora óta kommunikációval szeretett volna foglalkozni, és úgy érzi, a mai világban ennek a legközvetlenebb eszköze a fotó.
Miért ezzel a területtel foglalkozol, miért ezt a szakot választottad, mi inspirál?
Rejtő Jenő gondolataival tudom megfogalmazni, hogyan viszonyulok a fotográfiához: „Kit érdekel manapság, amit írnak? A kor nyelve a fotó.” Kommunikációval szerettem volna foglalkozni fiatal korom óta, végül ennek egyik csatornáját, a fotográfiát választottam. Inspirálni szinte bármi tud, legtöbbször a környezetemben felmerülő problémákra és az aktuálisan engem foglalkoztató kérdésekre reflektálok a munkáimban.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Rengeteg egyetemi feladatunk volt a három év alatt, így rettentő nehéz kiemelni egy munkát is, mindegyik projektem kötődik hozzám. Gerhes Gábor „Fiktív karakter” hívószavú feladatát említeném, mely „A Néni” címet kapta: ebben egy öreg hölgy fiktív életét vázoltam fel. A feladatot az első pandémia idején kaptuk, így a projektben nem csak fotográfusként, hanem modellként is részt vettem. A fotósorozatban olyan kérdésköröket jártam körül, mint vallás, öregkori magány, online szexmunka, gyógyszerfüggőség és öngyilkosság.
Az "Átverve" című egyetemi projektem, mely Vass Tamás "Katalógus" feladatára készült, a gyermekkor sötét oldaláról szól. Az inspirációt nagynéném egyik mondata adta: „Legyen egy családod, azt mondták. Jó móka lesz, azt mondták.” – Elgondolkodtató... talán átverés. A sorozatban unokatestvéreimmel dolgoztam együtt, az ő mindennapi viselkedésüket figyeltem meg és formáltam át a fotográfia nyelvére.
Továbbá a Déri Miklós által kiadott "Fotóesszé" feladat különösen közel áll a szívemhez, hisz egy nehéz időszakot mutat be. Az általam készített sorozatban a nagyanyám mindennapjaiba nyújtok betekintést, ahogy éppen gyászfolyamaton megy keresztül. Ebben az időszakban a férjének, a nagypapámnak az elvesztése, az utána maradt űr határozta meg a mindennapjait. A nagyapám elvesztése, aki gyors lefolyású Alzheimer-kórban hunyt el 2019-ben, volt az első lökete a diplomamunkám témaválasztásának is.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám egy másfél éves gyászfolyamat lezárása volt: a halállal és az ahhoz kapcsolódó gyász- és traumafeldolgozással foglalkoztam, pontosabban ezen folyamatok alakulásával a játékterápia és a fotográfia felhasználása segítségével. A munka személyes indíttatású, mert gyermekkoromban nem éltem át olyan gyászeseményt, melynek során a folyamatot megtapasztalhattam volna, mivel egyetlen közeli rokonom sem hunyt el, továbbá a családom túlzottan óvott attól, hogy szembesüljek az elmúlással. Ennek köszönhetően fiatal felnőttként felkészületlenül ért az „első találkozás” a halál valódiságával.
A diplomamunkám megvalósítása során az unokatestvéremmel dolgoztam együtt, aki hatéves és ugyanazok az impulzusok és veszteségek érték, mint engem, de ő ezt, megfigyelésem szerint, gyermekként teljesen másképp éli meg, könnyeben megküzd a gyászmunka folyamatával, természetesebben fogadja el. A „Játszunk?” fotósorozat hét, a játékterápia során létrejött, nem csak tartalmilag, hanem vizuálisan is gazdag csendéletet foglal magába. A terápia alkalmával három hívószóra kellett külön-külön létrehoznunk olyan képi asszociációkat, melyek reflektálnak a terapeuta által kiadott szavakra. A közös veszteség oldására a terápiás gyakorlat végén közösen értelmeztük a halált, mint dimenziót, melyben nagyapánk jelenleg tartózkodik. Az elkészült munka a saját gyászfeldolgozás segítése mellett egyfajta generációs vizsgálat, melyben azt figyeltem meg, mennyire látszik az alkotásokon a gondolkozásbéli különbség a halálról.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
A tanulmányaim során rengeteg inspiráló emberrel találkoztam, mind tanáraim, mind diáktársaim személyében. A különböző impulzusok mellett számos új szemléletmódot ismertem meg és széleskörű technikai ismeretekre tettem szert.
Mit jelent számodra az alkotóegyetem jellege a METU-nak?
Számomra azt, hogy az oktatás rendszere, illetve módszertana támogatja és teret enged a hallgatók egyéni gondolatvilágának és belső énjének formálódására és kifejeződésére az iskolai keretek között.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
A METU-t annak ajánlom, aki a fotográfián belül nem csak a technika iránt érdeklődik, hanem a konceptualitást is fontosnak tartja. Rettentően fontos, hogy folyamatosan szükséges a lankadatlan szorgalom és tudásvágy. A rengeteg feladat, melyet a félévek során kapunk, nem csak tudás szempontjából teszik próbára az embert, hanem lelkileg is. Összességében viszont megéri végigcsinálni a sok megpróbáltatást, az egyetem végeztével a tudás mellett rengeteg tapasztalattal is távozik a tanuló.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Az elkövetkező időt önmagam megismerésével és szárnypróbálgatással szeretném tölteni. Az egyetemen alkotói fotográfiát tanultam, most az alkalmazott részével szeretnék ismerkedni egy ideig. A tapasztalatszerzés után tervezem, hogy mesterképzésen folytatom tanulmányaimat.
Tedd meg karriered következő lépését a METU alapképzésén - ismerd meg Fotográfia BA képzésünket!