Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility A távolléti oktatás gyakorlati tapasztalatai a felsőoktatásban című webinar 3. előadása | Budapesti Metropolitan Egyetem

A távolléti oktatás gyakorlati tapasztalatai a felsőoktatásban című webinar 3. előadása

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében megrendezésre került webinarsorozat A távolléti oktatás gyakorlati tapasztalatai a felsőoktatásban címmel, melyhez meghívást kapott Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense.

2020. június 10-én Dr. Vass Vilmos rámutatott arra, hogy a távolléti oktatás megvalósítása során oktatóink és hallgatóink tanulása egyaránt fontos volt. Valamint elmondta, hogy "Az előző évtizedben a különböző stratégiákon belül előtérbe került a kreatív gondolkozás fejlesztése, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő használható tudás, a transzformációs egyetem, valamint a nemzetköziesedés erősítése, illetve az a program, amely leginkább alapját képezte a távoktatásnak: az úgynevezett myBRAND programunk."



Szakértőnk kitért arra, hogy abban is segítenünk kell a tanulóknak, hogy megtalálják a releváns és megbízható információkat az online technológiák segítségével. "Az információs dzsungelben segítenünk kell nekik eligazodni, megbízhatóbb információkat találni és abban kell őket támogatni, hogy hogyan tudják ezt az információt beépíteni az előzetes tudásukba és végül, de nem utolsó sorban ezt kreatívan felhasználni."

A tapasztalatokból kiemelten fontosnak tartotta említeni, hogy az egyéni tanulásban az egész életen át tartó tanulást támogassa a felsőoktatási intézmény. Emellett hangsúlyozta a kollaboratív módszerek jelentőségét, melyek a közös munkát támogatták, amelyeket a METU-n folyamatosan használunk. "Erőteljesen építünk a vitamódszerre és csoportmunkára. A hallgatók online is prezentáltak, csoportban dolgoztak."

A távolléti oktatás gyakorlati tapasztalatai között szóba kerültek azok a pluszok, amelyeket a METU oktatói valósítottak meg a rendkívüli járványhelyzetre reagálva: "Segédanyagokat készítettünk, amiket a Coospacen megosztottunk, belső képzéseket indítottunk, illetve hetente egy-egy területen online oktatói klubot szerveztünk, ahol megbeszéltük a tapasztalatokat. A visszajelzések alapján a BLENDED LEARNING eddigi folyamatait szeretnénk megerősíteni."

"Vass Vilmos tanár úr szavait nagy örömmel hallgattam, már csak azért is, mert nagyon szinkronban voltak azokkal a hallgatói visszajelzésekkel, amik a METU hallgatóitól érkeztek. Jó volt hallani, hogy azok a vezetői elképzelések, amik a távoktatással kapcsolatban kialakultak, azok a hallgatók mindennapjaiban és érzékelésében is megjelentek. (...) Jelenleg az a kialakult kép a METU-ról, hogy nagyon-nagyon jól abszolválták az elmúlt időszakot" – tette hozzá elismerő visszajelzésként Murai László - HÖOK elnök - a távolléti oktatás webinar alkalmával.

A webinarról készült videó ITT érhető el. Dr. Vass Vilmos 17:25-től hallgatható meg benne.

2020. 06. 30.

Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Richárd személyében. Az új vezető célja, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon.

METU Nagy Lajos

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

Művészet
METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COUTURE Kortárs magyar fotóművészeti kiállításon New Yorkban, a Liszt Ferenc Intézet szervezésében. ​

Ajkai Dávid

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Művészet
Művészet
Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája annak a nemzetközi kiállításnak, ami október 4-én nyílik az Artus Stúdióban.

hír csempe

Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Művészet
Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismertebb egyetemével írt alá együttműködési megállapodást Dr. Vasa László tudományos rektorhelyettes.

ada

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

KommunikációTurizmusÜzlet
Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak magáénak bank és pénzügyi területen.

metu

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

KommunikációTurizmusÜzlet
A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a kazahsztáni Almatiban működő Kenzhegali Sagadiyev University of International Business (UIB) egyetemmel.

kazah

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Művészet
Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyetemek diplomatervezetei közül a legizgalmasabbakat.

Octogon megjelenések

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

Művészet
Művészet
A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot négy lelke című animációs filmjét jelöli a „legjobb nemzetközi film” kategóriában a 2024-es Oscar-díjra.

gauderaron

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...