20 ÉVES A METU, RAGÓ BRIGI TÖRTÉNETE
A Budapesti Metropolitan Egyetem 20 éves lett! Rengeteg emlékezetes esemény történt ez idő alatt, ezek közül néhányat szeretnénk felidézni veletek közösen. Egy időutazásra invitálunk benneteket jelenlegi és alumni hallgatóink, oktatóink és munkatársaink történeteivel. Tartsatok velünk! Ismerjétek meg Ragó Brigitta rendezvényszervező kollégánkat.
Hogyan kerültél a METU-ra? Miért választottad munkahelyednek?
A METU-val (akkor még BKF) 2015-ben találkoztam először az EDUCATIO kiállításon, mint egyetemet, utat kereső kisdiák. Hamar ki is alakult a szerelem és végül szeptemberben meg is kezdődött a nagy kaland. A harmadik évemben lettem az MHT csapatának tagja, akikkel együtt az iskolai rendezvényeken segédkeztünk és így kerültem kapcsolatba a Marketing és Kommunikációs Igazgatósággal is. 2019 tavaszán megüresedett a junior rendezvényszervezői pozíció és nem is volt kérdés, hogy jelentkezem-e. Rengeteget tanultam a vezető rendezvényszervezőnktől és ennek köszönhetően, idén nyártól már én felelek a nemzetközi hallgatóknak szóló rendezvényekért.
Mi az első emléked az egyetemmel kapcsolatban?
A legelső emlékem az a bizonyos EDUCATIO volt. Emlékszem, hogy nem is tudatosan, de valahogy a METU standnál kötöttünk ki, ahol rögtön oda is lépett hozzánk egy diáklány. Ahogy mesélt az egyetemről és az a szuper barátságos légkör, ami az egész standot körül vette, teljesen magával ragadott. Rengeteg tervvel érkeztem a pavilonba, viszont akkor és ott eldöntöttem, hogy én csak és kizárólag erre az egyetemre akarok bekerülni.
Mesélj egy meghatározó élményedről az egyetemmel kapcsolatban! Ez lehet a legkedvesebb, legviccesebb, legizgalmasabb vagy legfontosabb.
Számomra a legemlékezetesebb és legmeghatározóbb élményem az első rendezvény volt, amin MHT tagként részt vettem. Ez teljesen véletlenül egybe is esik a METU legelső saját rendezésű TED rendezvényével. Emlékszem, hogy borzasztóan feszültek voltunk mindannyian (hiszen mégiscsak a METU-t képviseltük egy nívós szakmai rendezvényen), de ugyanakkor volt egy számomra - akkor még megmagyarázhatatlan - izgalom is, amit talán ezelőtt csak karácsonykor éreztem a becsomagolt ajándékokra nézve. Igaz, hogy rendezvényszervezést tanultam a METU-n, de akik közelebbről ismernek tudják, hogy borzasztóan introvertált vagyok, és emiatt mindig kicsit kételkedtem abban, hogy tényleg ez lenne-e az én utam. Viszont ez volt az a pillanat, ahol valóbban azt éreztem, hogy igen én tényleg EZT akarom csinálni.
Mit gondolsz, miben rejlik a METU sikere?
Szerintem a METU sikere abban rejlik, hogy itt valóbban olyan oktatók vannak, akik a szakmában otthonosan mozognak vagy mozogtak, és nem restek megosztani a saját tapasztalataikat is a diákokkal. Pontosan emiatt szerintem sokkal szerethetőbbé, tanulhatóbbá tudják tenni még a legszárazabb tantárgyakat is. Számomra Köves Tamás tanár úr előadásai rengeteg inspirációt adtak. Ő tényleg egyike azoknak a tanároknak, aki inkább gyakorlati példákkal, illetve saját tapasztalataival tanít, és nem a könyvet kéri szóról szóra visszaidézni. A mai napig emlékszem minden olyan történetre, amiket az általa szervezett rendezvényekről mesélt (tanító jelleggel is). Szerintem, talán ez is az, ami tényleg kiemel minket a sorból egy kicsit.
Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva?
Az a helyzet, hogy az elmúlt 5 évben is már óriási fejlődésen és növekedésen ment keresztül az egyetem, így biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat folytatódni fog a jövőben is. Remélem, hogy sikerül végre kitörnünk a skatulyából, amiben most a “magánegyetemségünk” miatt vagyunk.
2021. 10. 07.Hírek

Együttműködés a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és …

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …
