Krízis- és válságkommunikáció, katasztrófa- és változáskommunikáció

 

early_bird_fejlec.jpg

Jelentkezési határidő: 2018. február 15.
Képzés indulása
: 2018. tavasz


A szakirány vezetője: Perlaky-Papp József, krízis stratéga, a Metropolitan docense.

A Krízis- és válságkommunikáció, katasztrófa- és változáskommunikáció szakirány célja, hogy a szervezeti kommunikációban, a nyilvánosságban megjelenő nehéz helyzetek kommunikációs kezelésére felkészítsen. A mai sokszereplős, változó környezetben ahol az érintettek, érdekgazdák a közösségi média segítségével kommunikációs helyzetbe kerültek egyre növekszik a száma a szervezet nyilvánosságában előforduló problémáknak. Ennek szakszerű kezelése elkerülhetetlen, hiszen szükséges a szervezet raputációjának védelme, a megszokott napi ügymenet biztosítása. Ha ezt a szervezet elmulasztja az sok pénzébe kerül. Csökken a cég értéke, elpártolhatnak ügyfelei, vásárlói, vezetési válságba kerülhet a cég.

A szakirány tartalma: két féléven keresztül az elmélet és a gyakorlat jó kombinációja mellett készíti fel a hallgatóit a problémás helyzetek kezelésére. Az első félévben a képzésben résztvevők betekintést kapnak a változás- és krízismenedzsmentbe, áttekintik a kríziskommunikáció alapjait, elhelyezik azt egy szervezet pr kommunikációs aktivitásaiban. Megismerik a hírnév rendszerét, rálátást szereznek annak védelmének szükségességéről. Betekintést kapnak az issue menedzsmentbe, amellyel a szervezet felkészülhet a nehéz helyzetek megelőzésére, hosszútávú kezelésére. Áttekintik a változás-, krízis- és katasztrófakommunikáció elméleti rendszerét, kezelési módszertanát. A témákra hazai és nemzetközi esettanulmányokat tekintenek át, látnak sikeresen és sikertelenül kezelt problémás eseteket, annak módszerét megvitatják, elemzik.

A második félév már a tapasztalatszerzésről szól, ahol egyénileg vagy csoportban dolgoznak a problémás helyzetek megoldásán. Szimulálnak kríziskommunikációs eseteket, stúdiókörülmények között készítenek fel egy szervezet vezetőjét a nehéz interjúhelyzetre, politikai közéleti krízisek kezeléséről kapnak átfogó betekintést. A második félév végére elkészítenek egy valós szervezet számára egy kríziskommunikációs kézikönyvet és szakdolgozatot írnak.

A két félév folyamán egy speciális, értékes tudáshoz, képességhez jutnak hozzá a hallgatók, amelynek az irodalma itthon hiányos, a kommunikációs kezelési képességek pedig nehezen hozzáférhetőek.

Azoknak ajánljuk akik:

  • vállalatok, civil és társadalmi szervezetek kommunikációs területén dolgoznak,
  • kommunikációs tanácsadóknak, akik a verseny- vagy politikai szférában adnak tanácsot,
  • a politikában szerepet vállalóknak,
  • közép és nagyvállalatok menedzsment tagjainak, akik rendszeresen a nyilvánosság előtt szerepelnek,
  • állami vállalatok menedzsment tagjainak,
  • szóvivőknek, kommunikációs vezetőknek, akik rendszeresen szerepelnek a médiában,
  • azoknak akik érzékeny területen végzik a munkájukat és a média érdeklődésnek a kereszttüzébe kerülhetnek,
  • kommunikációs ügynökségek tanácsadóinak,
  • kommunikációs végzettséggel rendelkezőknek, akik specializálódni akarnak,
  • mindenkinek aki a kommunikációs képességeit a nehéz helyzetekre vonatkoztatva is erősíteni és fejleszteni kívánja.


Főbb tantárgyak és ismeretkörök: Változásmenedzsment/krízismenedzsment; Issue menedzsment; Krízis és válságkommunikáció módszertana; Katasztrófakommunikáció; Változáskommunikáció; Krízis- és válságkommunikációs esettanulmányok; Kríziskommunikációs felkészítés-stúdiógyakorlat; Politikai-közéleti krízisek kommunikációs kezelése; Kríziskommunikációs eset szimulációja; Kríziskommunikációs kézikönyv készítése.

A tantárgy oktatói vállalatoknál vagy ügynökségeknél a gyakorlatban is végzik az általuk tanított témákat.

Megszerezhető végzettség neve: Krízis- és válságkommunikációs, katasztrófa- és változáskommunikációs szaktanácsadó

A képzés időtartama: 2 félév, összesen 120 kontaktóra, oktatás szombatonként, időnként gyakorlat péntek este.

A képzés díja: 280.000 Ft + 5000 ft extra szolgáltatási díj/ félév

 

Jelentkezési lap letöltése
Érdekli a képzés?
Írjon nekünk, és kollegáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Mobilszám:*
A következőkkel kapcsolatban várom visszajelzésüket:
 
Ellenőrző kód:*