„A METU megtanított arra, hogy hogyan nézzem a saját alkotásaimat. Egyrészt olyan szemmel, mint az alkotó, másrészt, olyan szemmel, mint a befogadó. Persze, a legtapasztaltabb rendezőknek/művészeknek sem sikerülhet ez mindig, de minél inkább egyezik a két látásmód, annál jobb az alkotás.”
András Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakon, majd idén Mozgóképművész mesterszakunkon diplomázott. Filmmániásnak tarja magát, számára ez a terület a teljesség, amiben otthon érzi magát, legyen szó kisfilmről vagy egész estés mozifilmről, témáját tekintve adaptációról vagy akár sci-firől.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Sok mindenki néz filmeket. Van, aki csak hobbi szinten, van, aki viszont az egész életét ennek a művészeti ágnak szentelné. Én az utóbbi vagyok. Gyerekkorom óta elválaszthatatlan része életemnek a mozgókép – 12 éves korom óta készítek hosszabb-rövidebb filmeket. Emellett jóval többször járok moziba, mint egy normális ember.
Miért ezt a szakot választottad?
Az agysebészettel ellenben sok mindent megtanulhat egy filmes pusztán attól, ha csak nézi a filmeket. De azért nem mindent. Kellenek a tapasztalt tanárok megjegyzései, és hogy az ember szembesüljön a visszacsatolás tényével: Milyen, ha a néző másképp értelmezi a filmet, mint az alkotója? Ilyenekben nagyon hasznos tapasztalatokat lehet szerezni egy filmes szakon.
Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
Mielőtt METU-s lettem volna, BKF-es voltam. Vagyis, igazából maradtam ugyanannál az intézménynél, ami közben nevet változtatott. A legnagyobb különbség a campus-ok esetében volt, hiszen míg alapszakon leginkább a Rózsa utcában voltak óráim (egy-két elméleti órával a Nagy Lajos Király útján), addig mesterszakon szinte minden órám már a Rottenbiller utcai campus-on volt.
Mi inspirál?
Természetesen a jó filmek. Hogyha megnézek egyet, arra gondolok, „Én is akarok ilyet csinálni!”. Az egyetemen egy jó feladat tud leginkább ösztönözni. Amit akár egyetemtől függetlenül is megcsinálnék, önakaratból.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Nagyon szerettem alapszakon azt a feladatomat, amikor műfaji filmet kellett készítenünk. Vagyis, egy olyan kisfilmet, ami szólhat bármiről, de ha az ember ránéz, pontosan meg tudja állapítani, hogy milyen filmes műfajba tartozik a kisfilm. Én a filmnoir-t választottam, és örültem, hogy sok évfolyamtársammal (köztük tehetséges operatőrtanoncokkal) olyan látványú/hangulatú filmet hoztam létre, amit egyetemen kívül nem tudtam volna.
Nagyon szerettem például szakdolgozatot írni. Gárdos Péter volt a konzulensem és ő ajánlotta fel a „regényadaptáció sajátosságai” témát. Azt mondta, hogy ne általánosságban írjak a témáról, hanem válasszak egy-egy konkrét példát a jó és a rossz adaptációra. Félve vetettem fel, de szerencsére elfogadta ötletemet, hogy ezek legyenek a Gyűrűk ura és a Hobbit filmek. Utána heteken keresztül újraolvastam a könyveket, és újranéztem a hat filmet. Amikor a Gyűrűk ura harmadik filmjét néztem, arra gondoltam, hogy amikor moziban ment ez a film, még éppen kisérettségiztem, és utána – kiszakadva a tanulnivalóimból, – mentem el megnézni a Király visszatért című részt. Eltelik 11 év, és ugyanezt a filmet egyetemi feladatként „kötelességem” megnézni. Ez nagyon jó érzés volt.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám egy nagyjátékfilm forgatókönyv volt. Ez két szempontból is érdekes. Egyrészt, az 5 év alatt, ameddig ebben az iskolában tanultam, ez volt az egyetlen feladatom, ami nem kisfilmmel kapcsolatos. Nem 5-10 percben kellett végre gondolkodnom, hanem másfél-két órában.
A másik érdekesség, hogy korábban azzal a tudattal kellett megírnom a sztorikat, hogy azt nekem később le is kell forgatnom. Bereményi Géza tanárom tanácsára azonban ennél a nagyjátékfilm forgatókönyvnél elengedtem a fantáziámat. Nem korlátozott semmi. Olyan történetet írtam, amit én nézőként látni akarnék. És így esett, hogy míg az osztálytársaim nagy része reális, családi drámákat írt, én egy „2050” című sci-fit írtam, ami teleportálásról szól. Ez első hangzásra talán viccesen hat, de igazából komoly okokból választottam ezt a témát. Egy igazi sci-fi, bár elrugaszkodik napjaink valóságától, valamilyen szempontból olyan problémát feszeget, ami a kortárs vagy mindenkori ember problémája. Engem pedig mindig is zavart az egyelőre még csak elméletben létező teleportáció dilemmája, név szerint az, hogyha valakit teleportálnak, akkor a teleportálás után tényleg ő került át egy másik helyre, vagy csak egy másolata? És ha az utóbbi, számít ez valakinek?
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Megtanított arra, hogy hogyan nézzem a saját alkotásaimat. Egyrészt olyan szemmel, mint az alkotó, másrészt, olyan szemmel, mint a befogadó. Persze, a legtapasztaltabb rendezőknek/művészeknek sem sikerülhet ez mindig, de minél inkább egyezik a két látásmód, annál jobb az alkotás.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Azon túl, hogy valaki a METU-ra kerül, nagyon sok minden azon múlik, hogy milyen tanárai lesznek. De természetesen épp ilyen fontos, hogy maga a diák milyen. Ha csak félvállra veszi az egyetemi feladatait, nem biztos, hogy le fog tudni diplomázni. Szorgalom, elszántság, és a szakma iránti alázat is kell. De nem azért, hogy megfeleljen az egyetemi elvárásoknak, hanem azért, hogy saját magának bizonyítson. Tudja azt, miért is akar több éven keresztül (itt) tanulni. Hogy mit akar elérni. Úgy érzem, ha a diák a szakmába akar kerülni, a METU meg tudja adni a kezdőlökéseket.
Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként?
Felszabadultan, tele energiával és ötlettel! Remélem, sikerül bizonyítanom képességeimet az egyetem falain kívül is! Csak találjam meg ennek a módját…
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Szomorú, mert előttem volt Rozgonyi Ádám és Gárdos Péter, akik egy fél évtizeden keresztül tanítottak, és a védésnél tudatosodott bennem, hogy ezek az utolsó percek, amikor úgy találkozom velük, mint a tanáraimmal.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Filmet akarok készíteni, így vagy úgy. Kisfilmet, tévéfilmet, mozifilmet.
