TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY
METU DIPLOMA 2016
 

AMI DIPLOMA KATALÓGUS
 

GRAFIKA SZAKCSOPORT MAGAZIN
 

KÉZMŰVES MENÜ
 

REKREÁTOROK - Média design leporelló
 

Pataki Szandra / Animáció alapszak

"Az animáció: saját világ, saját szabályokkal, a lehetőség arra, hogy olyan módon mutassak be egy történetet, ahogyan még nem látták."

 

Szandra Animáció alapszakunkon végzett, alkotásai számos fesztivál programjában szerepeltek, többek között a 12. BuSho Rövidfilm Fesztiválon, a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál gyermekfilmes válogatásában, a 2. Magyar Filmhéten, a Bauhaus Konferencia Animotion 2014 programjában. Wireless diplomafilm tervével elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának támogatását. Szeptember 29-én az Átrium Film-Színházban az Animascope 3-on a szakmai beszélgetés résztvevőjeként megismerhetjük gondolatait.

 

 

Miért ezzel a területtel foglalkozol?
A képzőművészet és az animáció rengeteg teret ad olyan gondolatok és érzelmek közvetítéséhez, amelyeket szavakkal aligha tudnék elmondani. Ez az a vizuális szabadság, amelybe leginkább beleszerettem. Saját világ, saját szabályokkal, a lehetőség arra, hogy olyan módon mutassak be egy történetet, ahogyan még nem látták. Szeretek szürreális valószerűtlenségekbe burkolózni, ahol több lehetőségem van arra, hogy a belső világomban lévő összevisszaságot vizualizáljam, és valamilyen formában kiadjam magamból. Így sokkal könnyebben veszem a valós életben felmerülő akadályokat. Kiskorom óta rajzolok, így a képzőművészet és a filmművészet régóta az életem részét képezi.

Miért ezt a szakot választottad?
Az animáció pontosan azt a vizuális szabadságot nyújtja, amire úgy érzem, hogy szükségem van. A szakma változatos palettájáról csemegézve rengeteg lehetőséget találok az önkifejezésre, amiket esetlegesen a képzőművészetben vagy az élőfilmben nem találtam meg.
 



Mi inspirál?
Leginkább a belső világomból táplálkozom. Ha megkapaszkodom egy gondolatfoszlányban, akkor megpróbálok egy kerek történetet építeni köré, azután pedig, hogy milyen technika vagy látványvilág illene hozzá, az a történet építése közben alakul ki. Jóformán a gombhoz keresem a kabátot :)

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Leginkább azokat a munkáimat tartom számon kedvencként, amelyek története számomra lényeges érzelmi alapokból indulnak ki. Ilyen például egy elsőéves tárgyanimációs munkám, az Ugrás.

Szabadkezet kaptunk, hogy milyen témát választunk, ahogy az eszközök kiválasztásában is. Még akkor volt az első nagyobb kóstolóm a szakmából, így nem is igazán mértem fel a feladat technikai igényeit, ezért sok esetben esetlen lett a felvétel, de mégis nagyon szeretem, mert valahogy rendkívül személyesre sikerült. Még ha nem is volt koncepció, hogy magamat jelenítsem meg a történetben, mégis arra asszociálok akárhányszor megnézem, hogy mit éreztem akkor, amikor otthagytam a munkahelyem és „beleugrottam” ebbe az egészbe.

 


Másik hasonló kedvencem a Let’s play című krétaanimációs munkám, amit másodév végén készítettem önportré feladatra. Mi sem állhatna hozzám közelebb. A projekt szerepelt a 2. Magyar Filmhét és a Primanima gyerekfilmes programjában, továbbá vetítették a Busho panoráma programjában is. A film az útkeresésről szól egy üres világban. Itt az az érzelmi töltet, illetve gondolatmenet hajtott előre, miszerint csak akkor tudunk előrébb jutni, ha nem más útját követjük, hanem mi alakítjuk a sajátunkat. Mikor befejeztem a filmet és az egész összeállt, érzelgős ugyan, de magam is úgy éreztem: megvan az utam. A film után döntöttem el, hogy leginkább animálni és rendezni szeretnék.
 


Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomafilmem címe: WireLess. Ez egy végtelen térben játszódó, szürreális hangvételű bábanimációs film, amelyben fő látványelem a drót. A történet szerint a világ egy végtelen hosszúságú drótszálból keletkezett és annak csomósodásaiból jöttek létre a benne élő figurák. A közös szál fizikailag is összeköti őket. A fő szabályrendszer az, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel indul az életben, és ha valamelyikük többet szeretne, azt csak úgy teheti meg, ha azt a drótanyagot mástól veszi el. Ez is a Let’s play-hez hasonlóan egy szimbolikusabb eszközökkel elmesélt történet. Azért ezt a témát választottam, mert a világról alkotott egyik hipotézisem az, hogy közvetlen vagy közvetett módon, de egymásból táplálkozunk értelmileg, érzelmileg, fizikailag, pénzügyileg. Ezt a kapcsolati rendszert szerettem volna úgy ábrázolni, hogy a nézők közül mindenki a saját lelkiállapotához és élethelyzetéhez tudja alakítani a látottakat. A figuráknak ezért sincsen arcuk. Egy egyszerű cselekményszál, miszerint a főhős minden drótot magának akar nem törődve azzal, hogy ezzel másokra milyen hatással van. Szerettem volna az egyszerűséggel teret adni a ráhúzható élethelyzetek végtelen permutációjának.

 

Friss diplomásként milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretnék egy kicsit más munkájában részt venni, animálni leginkább, egyrészt kipihenni kicsit a filmet, másrészről mindig inspirálóan hatnak rám a kortárs alkotók munkái. A későbbiekben mindenképp szeretnék újra saját ötlettel pályázni.
 

Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Az egyetem összegyűjtötte azokat a kortárs, jelenleg is aktívan alkotó tanárokat, akiknek a támogatása és szakmai segítségnyújtása rengeteg értéket adott hozzá a munkáimhoz. Olyan nevekkel volt szerencsém együtt dolgozni, mint M Tóth Éva, Gauder Áron, Csáki László, Bacsó Zoltán, Sikur Mihály, és a sort még sok bekezdésen keresztül folytathatnám. Ugyanezt mondhatom el a hallgatótársaimra is, akikkel az órákon kívül vitattuk meg egymás munkáit. Az egyetem biztosította a munkákhoz szükséges technikai hátteret, a diplomafilmem forgatásához termet is kaptunk, ahol zavartalanul tudtunk dolgozni.
 

Kikkel dolgoztál együtt a diplomamunkád elkészítése során? Milyen volt csapatban dolgozni?
Két, szintén diplomázó hallgatótársammal alkottuk a stáb keménymagját. Márton Noémi és Kubinyi Krisztina volt a megvalósítás két oszlopos tagja. Kriszti végezte a nagyobb precízséget igénylő munkákat, Noémi pedig az összetettebb építményeknél fektette le az alapokat. Mind a ketten remek érzékkel bírnak a bábkészítés és az animáció terén, ők találták ki és készítették el a figura végleges formáját. Mindemellett mindhárman animáltunk, építettünk és az utómunkában is közösen dolgoztunk.

A gyártásban továbbá részt vett két másodéves hallgató is, Mess Zsanett és Papp Dániel, akik az animációban és az építésben nyújtottak segítő kezet. Külsősként velünk dolgozott Rádóczy Zsuzsi, aki a bábok alap vázát készítette el és több jelenetet animált, továbbá Mészáros Bori, aki szintén animációval csatlakozott és ezen felül az utómunka folyamatokban is jelentős részt vállalt (szerk.: mindketten Animáció alapszakunkon diplomáztak korábban)

Nemes Sándor volt a film operatőre, ő alakította ki a film képi hangulatát, felelt a kompozícióért és a fényekért. Tornyai Péter pedig a projekt egész hangi vonalát alakította ki, ami nagyon egyedi filmmé alakította a történetet.

Filmet lehet, de nem érdemes egyedül csinálni. A WireLess azért lett erős film, mert több különféle ember meglátásait és szakmai hozzáértését fogta egy csomóba. Rendezőként az is feladatom volt, hogy ezt a csomót összetartsam, hogy minden gördülékenyen menjen még akkor is, ha sokszor nem minden volt kerek. Rendkívül élveztem a csapatmunkát, mindenki azon dolgozott, hogy a film jó legyen, minden részletben egyeztettünk, aztán mindenki végezte a rábízott feladatot. Ha valamiben nem értettünk egyet, akkor próbáltuk az aranyközépút felé terelődni, így tudtunk tovább haladni. Jó volt látni, hogyan áll egyre stabilabb lábakra ez a történet. Erre ilyen minőségben egyedül nem lettem volna képes.