Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Találkozás a Mephisto vágójával | Budapesti Metropolitan Egyetem

Találkozás a Mephisto vágójával

Egy hét alatt két vendégelőadó látogatta meg a BKF Médiaművészeti Intézetét. A diákok a vágó szakma kihívásairól és a török filmről is kérdezhették a mestereket.


2015. április 28-án a Mozgóképművész mesterszak vágó specializációjának vendége volt Csákány Zsuzsa vágó, akivel Miklós Mari, a vágó specializáció vezetője beszélgetett.

Csákány Zsuzsa Magyarországon az egyetlen Oscar-díjas vágó, aki Szabó István Mephistoja mellett a hazai filmtörténet számos klasszikusában működött közre. A találkozón a hallgatók Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjének apropóján kérdezhették őt a szakma rejtelmeiről.

Többek között szó volt a Csákány Zsuzsa által vágott filmekről és arról az életútról, ami odáig vezetett, hogy egy filmes családban felnövekvő kislány, hogyan vált Balázs Béla-díjas és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett tehetséges művésszé.

Az eseményen a vágó szakos hallgatókon kívül producer és rendező szakos hallgatók is részt vettek. A jó hangulatú beszélgetést fotókkal örökítették meg. Tanulságos élmény volt találkozni és bepillantást nyerni a Csínom Palkó, a Bástyasétány vagy akár a Redl ezredes snittjein keresztül átszűrődő személyiség, Csákány Zsuzsa valódi életébe.


2015. 05. 07.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...