Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility SM Drum | Budapesti Metropolitan Egyetem

SM Drum

Az SM DRUM egy kerámia, ütős hangszer mely a 2012 tavaszi félévének eredményeként született meg. Inspirációul az afrikai eredetű „udu” edényhangszer szolgált, mely a nigériai ibo népcsoport, ősi hangszere. Meditatív jellege miatt, többnyire szertartásokon illetve, különböző rituálékon használják.

Smid Dávid, tavaly végzett a Kézműves alapszakunk kerámia specializációján, ütőhangszerét saját zenei tapasztalataira is alapozva hozta létre. Kiindulása a többnyire szertartásokon, rituálékon használt afrikai eredetű „udu” edényhangszer volt. Az edénytestet és annak két nyílását egyaránt tenyérrel ütik. Különböző hangmagasságokat a nyílások lefogásával és felengedésével lehet elérni játék közben.

"Kísérleteim során az egyik fő szempont volt, hogy a hangszer több hang megszólaltatására is képes legyen. Ez azáltal vált lehetővé, hogy különböző üregek kerültek az alaptestbe, melyek méretüknél fogva a kisebbek magasabb, a nagyobbak mélyebb hangzásra képesek. Emellett az alaptest két helyen való megnyitásával, a modulációs probléma is megoldódott mely az eredeti hangszer jellegzetessége. Az ölbe vehető dob ergonómiailag illeszkedik a zenész testéhez, mozgásához, kavicsolt felülete segíti annak kényelmes használatát." - mondta Dávid a hangszerről.






 

2013. 03. 06.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...