Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Animálj velünk Szolnokon! | Budapesti Metropolitan Egyetem

Animálj velünk Szolnokon!

Animáció szakos hallgatóink két napos workshopot tartottak a szolnoki Tisza Moziban, a Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál egyik kiemelt rendezvényeként, együttműködve a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatóival. A közös tevékenységbe a Szegedi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a budapesti “Kisképző” hallgatói is bekapcsolódtak, valamint a fesztivál közönsége, s a jelen levő művészek, szakemberek.

A jó hangulatú közös animálás a METU Animáció és a Kaposvári Egyetem képanimátor és mozgókép szakának filmvetítéssel egybekötött bemutatkozásával zárult, zsúfolásig telt vetítőteremben. A fesztivál remek lehetőség volt az információcserére és a jövőbeli szakmai kapcsolatok építésére. Hallgatóink rengeteg pozitív visszajelzést kaptak munkáikra, s ugyanakkor sikerült növelni a szak, s ezáltal a BKF Művészeti Karának ismertségét, s dokumentálni képzésünk magas színvonalát, hallgatóink rátermettségét és tehetségét.

Köszönjük a Fesztivál szervezőinek tízegynéhány hallgatónk három napos vendégül látását és a kiemelt figyelmet, amelyben részesültünk, valamint köszönjük kollégáinknak a segítséget a szervezésben, szállításban, utazásban, egyszóval a háttér megteremtésében! Hallgatóinknak pedig köszönet a fegyelmezett munkáért és a profi fellépésért! Folyt. köv…

M Tóth Éva és Kiss Melinda


További képek a fotóra kattintva tekinthetőek meg Facebook oldalunkon.

2012. 10. 19.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...